Kisalföld logö

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 18°C Még több cikk.

Mennyibe kerülnek az ünnepi ajándékok a karácsonyi vásárban? - Videó

Portálunk megtekintette a megyeháza előtti, a Széchenyi téri és a Baross úton lévő adventi forgatagot, s ármustrát tartottunk. Sok fotóval, szavazással!

Nagyjából két hete nyilatkozta portálunknak Bozsoki Zoltán, a Győri Vásár Kft. ügyvezető igazgatója, hogy "összesen körülbelül 100 fabódét építünk fel idén, s ezeket a három helyszín között nagyjából arányosan osztjuk el.

A megyeháza melletti vásárt piaci forgatagként képzeltük el, míg a Széchenyi térre elhelyezett faházakban kimondottan tradicionális, kézműves vásárt terveztünk".

Megyeháza előtti forgatag: a giccsestől az értékes ajándékokig

Nos, a kisalfold.hu munkatársa végigjárta mind a három helyszínt, s elsősorban arra volt kíváncsi, hogy mennyibe kerülnek az ünnepi portékák (természetesen a teljesség igénye nélkül tudunk beszámolót írni, néhány jópofa és hasznos ajándékot kiemelve).

A megyeháza előtti kirakodó vásáron láttunk retro bögrét 990 forintért, névre szóló zoknit 550 forintért, valamint Disney figurával díszített gyerektörülközőt (2490 forint) és ágyneműt (5490 forint) borsos áron.

A különböző színekben kapható, szintén névre szóló törülközők kedves meglepetésnek tűnnek, s 2400 forintért hazavihetők.

Parfümöket, illatszereket minden mennyiségben felfedezni a megyeháza előtt – az eredetiségükkel azért akadhatnak gondok –, s durván 990 forinttól 2500 forintig terjed az áruk.


Videó: Cseh Róbert.


Széchenyi tér: kínai azért itt is akad

Virtuálisan kezdjünk el sétálni, s képzeljük magunkat a Széchenyi térre. Ezt a vásárt szánták az igényes, kézműves forgatagnak a szervezők, ami annyiban igaz is, hogy egy-egy bódéban valóban értékes és minőségi holmik várják gazdájukat.

Összességében azonban mégsem éreztünk szemlénk során eget rengető különbséget a megyeháza előtti és a Széchenyi téren kínált ajándékok között: maradjunk annyiban, hogy kínai cuccok találhatók Győr barokk főterén is.

Nézzük, az itteni kínálatot. Örökifjú felnőtteknek szóló Garfieldos térdzokni 1100 forintba kerül, míg egy gyerekpulóver vagy pizsama 2800-3000 forinttól kezdődik.

A névre szóló portékák listáját a Széchenyi téren karácsonyfadísszel tehetjük még teljesebbé: egy-egy gömb 890 forintot kóstál, de kétségkívül egyediek és szépek.


Karácsonyi vásár Győr belvárosában - fotók: Cseh Róbert.

Baross út: forralt bor és pálinka minden mennyiségben

Végezetül, haladjunk végi a Baross út lacikonyháin, s elsősorban forralt bort kínáló fabódéin. Utóbbi testet és lelket melengető ital decijét legolcsóbban 140 forintért mérik, míg legdrágábban 230-250 forintért.

(Amúgy egyáltalán nem biztos, hogy a "drágább, jobb" elve érvényesül a forralt borok győri frontján, például jelensorok írójának idei kóstolgatásai során egy olcsónak mondható ital jött be eddig a legjobban.)

Ha már a forralt bornál tartunk, ne felejtsük el azt sem, hogy magyar pálinkák kis túlzással minden faházban sorakoznak. 2 cl 300-400, míg 4 cl értelemszerűen 600-800 forintért gurítható le.

A langallók gyakorlatilag azonos árfekvésben kaphatók, mint a pálinkák; 600-tól 800 forintig terjed a kenyérlángosok egyre színesebb palettája.

A fél kilós bejglik pedig 600-650 forintért kerülhetnek az otthoni asztalra.

A nézelődést mindenesetre erősen ajánljuk a megyeszékhely karácsonyi vásárában - elvégre ez nem kerül semmibe.

Mennyi pénzért bérelhetők a faházak Győrben?

A megyeháza előtt 450 ezer forintba kerül egy-egy fabódé a teljes ünnepi időszakra, míg a Széchenyi téren a kézműveseknek 150 ezer forintért biztosítanak lehetőséget a szervezők.




Olvasóink írták

  • 7. anneshirley 2010. december 02. 14:00
    „Köszönöm, hnóra!”
  • 6. b.ildi57 2010. december 02. 13:51
    „Fióka ha elolvad a hó akkor nem lesz hóember mondj még egy jó ötletet”
  • 5. fióka 2010. december 02. 12:07
    „éntőlem hóembert kap mindenki:)”
  • 4. godheart001 2010. december 02. 10:41
    „Előző héten barátnőmmel ellátogattunk.. de szerintem valami iszonyatosan drága az egész.. Pláne egy szelet langalló 800huf (én 600-ért nem láttam..), megkóstoltuk.. finom.. de máshol szerintem fele annyi.. Jó persze a hangulatot meg kell fizetni.”
  • 3. fortuna54 2010. december 02. 09:59
    „Mackósátor mátészalkán is jelen van,tehát nincs gond.”
  • 2. hnóra 2010. december 02. 09:17
    „igen, most is van Mackósátor. A Széchenyi téren van most, a Bolero üzlet felőli sarkon a Milkás bódé mellet.”
  • 1. anneshirley 2010. december 02. 07:55
    „Sziasztok! A "Mackósátor" idén megtalálható a vásárban? Az Arany J. utcában szokott lenni, de most nem találtam, pedig idén szerettem volna venni tőle macis kulcstartót.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hétvégi programajánló

A rossz idő ellenére számos érdekes és izgalmas program várja a kikapcsolódni vágyókat szerte a… Tovább olvasom