Kisalföld logö

2017. 08. 20. vasárnap - István 18°C | 23°C Még több cikk.

Megyei öngyilkosok: Sokan kötél által, otthon

Győr-Moson-Sopron - Az elmúlt hét évben 579 öngyilkos volt a megyében, ebből az utóbbi négy évben 218-an választották a kötelet. A férfiak könnyebben dobják el maguktól az életet. A helyszín pedig mindegy: városi öngyilkos ugyanannyi van, mint falusi, a legnépszerűbb hely a pince és a padlás.

"Egy haláleset kapcsán azt kell elsősorban megállapítani, hogy történt-e idegenkezűség vagy sem" – mondja Károlyi Zoltán alezredes, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztály életvédelmi felderítő alosztályának vezetője.

"Ha kizárhatjuk az idegenkezűséget, akkor azt vizsgáljuk, miként következett be a halál." Fontos tehát, hogy mielőtt a rendőrség kimondja az öngyilkosság tényét, pontosan és alaposan derítse fel az esetet. Csak ezután következhet, hogy a nyomozók az okokat is megvizsgálják. Könnyebb a helyzet, ha búcsúlevelet találnak a rendőrök, de ebben az esetben is gyakori az egysoros üzenet, például a "Bocsássatok meg!" (Az öngyilkosságok negyedénél találnak búcsúlevelet.)

A kötelet választják a legtöbben.
A kötelet választják a legtöbben.

Tavaly 74 öngyilkos
Megyénkben tavaly 74-en vetettek véget saját kezüleg életüknek. Ez a szám kilenccel kevesebb, mint 2006-ban (83).
"A számok hullámzóak" - fogalmaz Károlyi Zoltán alezredes, de mint korábban kiderült, volt ennél több is. 2004-ben 110-en lettek öngyilkosok (adatok az Évek és öngyilkosok című keretes írásunkban).

Évek és öngyilkosok (megyei adatok)

2001 - 86
2002 - 89
2003 - 75
2004 - 110
2005 - 62
2006 - 83
2007 - 74








 




"A környezet nagyon fonos tényező, de kell egy hajlam is arra, hogy valaki végezzen az életével" – véli az alezredes. Szakemberek szerint önmagunk megölésének képessége tanult folyamat. Mint az illemszabályok, szüleink tisztelete, az előítélet, úgy épül be észrevétlenül megoldókészletünkbe. Szükséges hozzá minta és megerősítés.

Módszerek és helyek

Akasztás: legtöbben ezt a módszert tartják a legbiztosabbnak. 2004 és 2007 között megyénkben 218-an akasztották fel magukat. Az esetek felében 36 és 60 év közötti férfiak (106). A módszerek között előfordul még a magasból leugrás, a mérgezés és a vonat gázolás, de a helyszínelők találkoznak érfelvágással is.
Pince, padlás: az öngyilkosok tehát nem mennek messze, otthonukban vetnek véget életüknek.

Évek - férfiak nők (megyei adatok)

2007 -  61         13
2006 -  69         14
2005 -  53           9
2004 -  92         18










Férfiak és nők
Az elmúlt négy év (2004-2007) megyei statisztikái szerint az öngyilkosok között a férfiak vannak nagy többségben: ötször többen dobják el maguktól az életet. Fiatalkorúakat szinte alig találni és kevés a 35 év alatti és a 60 év feletti öngyilkos is.

A Biblia hét öngyilkosságról is tesz említést

• Abiméleket egy asszony harcban malomkővel terített le. Abimélek hivatta szolgáját és arra kérte, ölje meg őt, nehogy azt terjesszék róla, hogy asszony végzett vele. (Bírák 9, 52-54)
• Sámson egy házat döntött a filiszteusokra és magára. (Bírák 16, 25-30)
• A filiszteusok egy harcban utolérték Sault, fiait megölték. Saul így szólt fegyverhordozójához: „ölj meg, nehogy a körülmetéletlenek űzzenek gúnyt belőlem." A szolga nem teljesítette a kérést, ezért Saul saját kezével végzett magával. (1Sámuel 31,4)
• Mikor a szolga ezt látta, követte gazdája példáját. (1Sámuel 31,5)
• Akitófel, miután tanácsát nem hajtották végre, hazament, és megfojtotta magát. (2Sámuel 17,23)
• Zimri, aki hét napig uralkodott Thirsában, látva, hogy városát elfoglalták, a királyi palotába ment, és magára gyújtotta a házat. (1Királyok 16,15-20)
• Júdás, látva, hogy ártatlan vért árult el, visszavitte a harminc ezüstöt, majd bfelakasztotta magát. (Máté 27, 3-5)






Olvasóink írták

  • 4. matriné 2008. április 17. 17:55
    „Hát attól függ ki lehet "közösség" ként kezelni az öngyilkosságopk területén. Valóban nem mtörténnek öngyilkosságok ok nélkül! Az okokat nemmcsak feltárni illik, hanek okulásúl közzé is tenni De továbbmenve felelősöket keresni és messzemenőkig elmarasztalni az ok megteremtéséért! Magyarországon ez még ép úgy nem divil mint a megelőzés.”
  • 3. pan.cser 2008. április 17. 17:52
    „Az öngyilkosság a magány kísérője. A környezet figyelme az önkezűséget megakadályozhatja, szó szerint is, meg átvitt értelemben is. Akinek szoros a kapcsolata valakivel, legyen az barát, feleség akárki, az kevéssé hajlamos az ilyesmire. Figyeljünk hát egymásra, sok emberéletet tudunk megmenteni.”
  • 2. FREDDY/S 2008. április 17. 11:57
    „Az öngyilkosság ok nélkül nem történik, csak a környezet nem akarja vagy tudja észrevenni, mert a kiváltó ok olyasmire vezethető vissza, ami kellemetlen lehet a közösség számára, nemde...”
  • 1. Tasma 2008. április 17. 09:40
    „köszönjük az észrevételt, javítottuk (a szerk.)

    Szomorú cikk, de azért számolni kellene tudni:
    "Megyénkben tavaly 74-en vetettek véget saját kezüleg életüknek.
    Ez a szám tizeneggyel kevesebb, mint 2006-ban (83)."

    83-11= 72! A helyes eredmény 83-74 = 9!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szentmise égi és földi társulatért

Győr - A győri színház elhunyt és élő tagjaiért mondanak szentmisét szombat délután a Széchenyi téri… Tovább olvasom