Kisalföld logö

2017. 12. 12. kedd - Gabriella 4°C | 14°C Még több cikk.

Megyei közgyűlés: a megyei főkapitány szerint a traffipaxok nem a pénzbehajtást szolgálják

A megyei közgyűlésen dr. Takács Tibor megyei főkapitány elmondta: tart az osztrák munkaerőpiac nyitásától, s így csökkenhet az állomány. Az ezredes közölte azt is, hogy megyei rendőrök kivétel nélkül részt vehettek a szombati demonstráción.


11 óra 13 perc

A közgyűlés véget ért.

Tekintettel, hogy laptopunk akksija igen-igen a végét járja, a Petz-kórházban végzett, betegek elégedettségét felmérő vizsgálatokról jövő héten írunk. Addig is kellemes húsvétot, jó pihenést mindenkinek! 



Mikor startolhat a Petz-kórház milliárdos fejlesztése? Ide kattintva tudhat meg többet a közbeszerzési eljárás jelenlegi állásáról!


11 óra 2 perc

Némethné Fülöp Terézia is a megyei kormányhivatalnál folytatja munkáját; az oktatási osztályt fogja vezetni, így képviselői mandátumáról lemondott.

Szakács Imre megköszönte két cikluson át tartó munkáját Némethné Fülöp Teréziának, s kedvesen megjegyezte: "üde színfoltja volt a képviselő a megyei közgyűlésnek".


Megyei közgyűlés Győrben - 04.22. - fotók: Cseh Róbert.

10 óra 56 perc

Turbók Arnold lemondott a megyei pedagógiai intézet vezetéséről, mivel a megyei kormányhivatal oktatási osztályán folytatja munkáját.

Szakács Imre megköszönte Turbók Arnold eddigi munkáját, s sok sikert kívánt neki az új feladatában.

Ideiglenes igazgató Széles Imre lett.

10 óra 48 perc

Bana és Bábolna után Ács is azt kéri Komárom-Esztergom megyéből, hogy a helyi betegek a járóbeteg-ellátást Győrben vehessék igénybe.

A betegekhez normatíva is jár, vagyis az üzlet jó: nem csak betegek, hanem a betegek után fizetendő pénze is megyénkbe jön.

10 óra 47 perc

A megye előbb átadta a mosonmagyaróvári múzeumot, a következő napirendben viszont átvette az eddigi állami tulajdonban lévő Szent Imre úti nővérszállót Győrben.  

10 óra 44 perc

A megyei közgyűlés "áldását adta" a múzeum átadásra. Szakács Imre szerint "így összefogással, tisztességesen sikerült rendezni" ez a bonyolult kérdést.

Megyei közgyűlés Győrben - 04.22. - fotók: Cseh Róbert.

10 óra 41 perc

A Hanság Múzeumot a tervek szerint átadja a megye Mosonmagyaróvárnak.

Az okok ismertek: a megyei önkormányzat nem lenne képes finanszírozni jelenlegi formájában a múzeumot, ezért Mosonmagyaróvár városa kistérségi támogatással megmenti az intézményt.

Hat szavazásra van szükség ahhoz, hogy a Hanság Múzeum a Lajta-parti városhoz kerüljön; mindez azonban inkább formalitás lesz.

10 óra 37 perc

Kisebb jelentőségű ügyekben dönt a megyei közgyűlés; a pénteki ülésen két-három izgalmas téma marad még. 

10 óra 32 perc

Dominkovics Péter lett a Győr-Moson-Sopron Megye soproni levéltárának igazgatója. Az ülés nyilvános volt, mivel mindhárom jelölt hozzájárult ehhez.

Ennél a döntésnél személyi váltás történt: az eddig igazgató, Dr. Turbuly Éva is pályázott a posztra, de nem őt választották meg.

Szakács Imre ennél a napirendi pontnál bejelentette: Dominkovics Péter felesége is a levéltárban dolgozik, s ez összeférhetetlenségi kérdéseket vett fel.

Az új igazgató júniustól veszi át az intézmény irányítását; Szakács Imre szerint addig a megyei főjegyző javaslatot fog letenni ez ügyben az asztalra.   

10 óra 27 perc

A közgyűlés elfogadta a Bartók Béla Megyei Művelődési Központ Nonprofit Kft. szakmai beszámolóját a tavalyi évről, a Megye Szolgálatáért Díj idei odaítéléséről szóló előterjesztést, valamint a megye üzletrészt szerzett az Észak-dunántúli Regionális Mosoda Kft.-ben.

Ezen napirendi pontok tárgyalása zárt ülésen történt. 

10 óra 18 perc

A megyei szociális intézmények szakmai munkájáról szóló előterjesztést simán fogadta el a közgyűlés. 

10 óra 12 perc

A bírósági ülnökök megválasztásáról szóló napirendet tárgyalják; 38 ülnöki helyre 56 jelölt adta be pályázatát.

Kovács Tamás (MSZP) azt javasolta: Gorgosilits Fábián egykori megyei rendőrfőkapitányt is válasszák meg bírósági ülnöknek.

A közgyűlés elvetette a javaslatot. 

10 óra 7 perc

A tavalyi év belső ellenőrzéséről szóló előterjesztést 21 igennel fogadta el a közgyűlés.

Az MSZP frakciójából Kovács Tamás jelezte: a szocialisták is korrektnek tartják a beszámolót, de azt kérik, hogy negyed évente kapjanak beszámolót a belső ellenőrzésről.

A negyed évi jelentéssel járó plusz munkát a hátsó traktusokban nem kísérte túl nagy öröm, inkább halk moraj.

10 óra 1 perc

A rendőrségi prezentáció után a megyei önkormányzat tavalyi évi gazdálkodosának beszámolójával, a pénzmaradványok elszámolásával, felosztásával folytatódik a munka.

Az előterjesztést 17 igennel, 4 nemmel fogadták el a képviselők.

9 óra 54 perc

A Jobbikos képviselő kérdésére dr. Takács Tibor leszögezte: "a rendőrségi nem készít szociológiai tanulmányokat etnikai alapú bűnözésről".

A főkapitány azt is leszögezte: a traffipaxok nem a pénzbehajtást, hanem a baleset megelőzést szolgálják megyénkben.

Dr. Takács Tibor ígéretet tett arra, hogy a gyalogos rendőrök számát növelni fogják a megyében.

21 igennel, a teljes közgyűlés elfogadta a főkapitány beszámolóját.

9 óra 49 perc

Dr. Takács Tibor főkapitány elismerte: fél a május 1-i osztrák, német munkaerőpiac nyitástól, több fiatal kollégától is hallotta, hogy "szerencsét próbálna Ausztriában".

Dr. Takács Tibor ezredes szerint "sok megyei rendőr vett részt a hétvégi tüntetéseken, mivel mindenkit elengedtünk, aki el akart menni.

Helyettük kellett behívni a többi kollégát, mivel a rendőrségi munka nem szenvedhette meg a demonstrálók hiányát". 

9 óra 43 perc

Dr. Petőfi Attila rendőr-dandártábornok, országos rendőrfőkapitány-helyettes szerint a számok mögött valóban jól működő megyei rendőrség dolgozik nap mint nap, s a közbiztonsági viszonyok az országos helyzethez képest sokkal jobbak megyénkben.

Dr. Petőfi Attila szerint 4000 új rendőr fog jövőre munkába állni, így remélhetőleg az osztrák munkaerőpiac nyitásának nem lesz elszívó hatása.

A rendőr-dandártábornok szerint "valóban több rendőr teljesített szolgálatot a múlt hétvégén, de úgy gondolom, a kollégák demonstrációs joga nem sérült".     

9 óra 41 perc

Végre, eljön a válaszok ideje.

9 óra 40 perc

Dr. Gulyás Zoltán (Fidesz-KDNP) szerint a közterületi, gyalogos rendőri jelenlét csökkent megyénkben. A képviselő követendő példának Csornát hozta fel, ahol ezt megfelelőnek találja. 

9 óra 36 perc

Azt nem teljesen értjük, hogy a felvetett, rendőrséggel kapcsolatos kérdésekre miért nem lehet rögtön válaszolni, s miért kell egy csókorba szedni az összest? Az biztos, hogy a jól követhetőséget, tiszta beszédet nem szolgálja ez a módszer.

9 óra 31 perc

Kolonics Zoltán (Jobbik) azt feszegeti kérdésében, hogy az etnikai okokat, feszültségeket, gócpontokat a megyében milyen módon tudja feloldani a rendőrség?

Megyei közgyűlés Győrben - 04.22. - fotók: Cseh Róbert.

Kóczán Zoltán (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke hozzászólásában arra kérte a megyei főkapitányt, miszerint "úgy dolgozzanak, hogy az emberek bátran, bizalommal forduljanak a megyei rendőrökhöz". 

9 óra 26 perc

Kovács Tamás, az MSZP frakciójából elismerően beszélt a megyei rendőrség, de három (politikai) kérdést is feltett.


Megyei közgyűlés Győrben - 04.22. - fotók: Cseh Róbert.

Ezek között szerepelt, hogy az osztrák munkaerőpiac nyitásával milyen csökkenés várható az állományban, illetve a múlt szombati rendvédelmis demonstráció idején valóban ügyeleti szolgálatba osztották-e be a megyei rendőröket?

Kovács Tamás azt is felvetette, hogy az idei pénzügyi kerete, költségvetése csökkent-e a megyei rendőrségnek?  

9 óra 21 perc

A bűnügyi statisztikák szerint megyénk a 7. legbiztonságosabb megye az országban, de az utazó bűnözők évről évre komoly gondot okoznak.

A határon átívelő bűnüldözést sikeresnek ítéli a főkapitány; tavaly 25 üldözés történt, ebből 18 végződött sikeresen az osztrák és/vagy szlovák rendőrökkel közösen.

9 óra 18 perc

Megyénkben a csornai rendőrkapitányságé a legelőkelőbb helyezés az országos listán, a harmadik hellyel.

A kapuvári kapitányság 4. a rangsorban, a mosonmagyaróvári a 34., a soproni 51., míg a győri 82.

A megyei kapitányság a megyék között a 9. helyen végzett tavaly - derült ki Dr. Takács Tibor főkapitány beszámolójából.

9 óra 13 perc

Dr. Takács Tibor ezredes, megyei főkapitány elkezdte beszámolóját a rendőrség munkájáról. Az ülésen részt vesz Dr. Petőfi Attila rendőr-dandártábornok, az országos rendőrfőkapitány-helyettes is.

A főkapitány szerint az utazó bűnözés elterjedt megyénkben, de a szervezett bűnözés nem ütötte fel a fejét szűkebb pátriánkban.

9 óra 11 perc

Három gazdasági téma lesz zárt üléses a közgyűlésén, valamint van három új napirendi pont is.

9 óra 3 perc

Mivel az MSZP frakciójából Kránitz László lemondott képviselői mandátumáról, helyére Dr. Kirsch Róbertet jelölte a szocialista párt. Az új képviselő átvette megbízólevelét, s letette képviselői esküjét.

Dr. Kirsch Róberttel teljes a közgyűlés; mind a 21 képviselő jelen van.

9 óra

Szakács Imre, a megyei közgyűlés elnöke útjára indította az áprilisi ülést. 20 képviselő van jelen, az ülés határozatképes.

8 óra 56 perc

Hamarosan kezdődik a megyei közgyűlés; egyre több képviselő az ülésteremben.

Előzetes

Április 22-én, pénteken délelőtt (9.00 óra) tartja következő ülését a megyei képviselőtestület.

A napirendek között 30 előterjesztés szerepel.

Beszámoló kerül a képviselők elé a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. évi tevékenységéről. Az ún. "zárszámadás" keretében a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat 2010. évi gazdálkodásáról szóló beszámolóról, illetve az előző évi pénzmaradvány elszámolásáról, felosztásáról döntenek a megyei testület tagjai.

A napirendek között szerepel a bírósági ülnökök megválasztása, a BBMMK Nonprofit Kft. 2010. évi közhasznú beszámolója, a megye szolgálatáért díjak odaítélése, illetve a Petz Aladár Megyei Oktató Kórház főigazgató-főorvosának tájékoztatója az intézményben a 2010. évben végzett betegelégedettségi értékeléséről, valamint a megtett intézkedésekről.

A 30 előterjesztésből várhatóan több témáról - a személyi kérdésekről és az önkormányzati vagyont érintő kérdésekről - a képviselők zárt ajtók mögött tárgyalnak.

A megyei fenntartású intézmények közül ezúttal a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Intézmény igazgatója számol be az intézmény tevékenységéről, az intézményi érdekvédelem helyzetéről.

A közgyűlés teljes napirendját és az előterjesztéseket ide kattintva tekinthetik meg.

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. janika 2011. április 25. 11:04
    „"főkapitány szerint a traffipaxok nem a pénzbehajtást szolgálják" -modern magyar népmesék egyike.”
  • 58. poto 2011. április 24. 10:27
    „Tisztelt Főkapitány Úr !

    Sajnos nem hiszek önnek !!!!!!!”
  • 57. alfonz53 2011. április 23. 13:48
    „53.-hoz. Na akkor mégegyszer, hogy maga is megértse: majd ha minden kihágás és minden kihágóval szemben konzekvensen fellép a rendőrség és majd ha a kihágás mértékével arányos lesz a bírság (nem pedig 15 km/h sebességtúllépésért 30.000 Ft.) akkor fogom leszerelni a blokkolót. Addig pedig nem hagyok magamból fejőstehenet csinálni, hogy a főgengszterek A8-flottát tarthassanak fel a behajtott büntetésekből. Most már érti?”
  • 56. szebbjövőharcosa 2011. április 23. 11:06
    „30. Jethro_Tull 2011.04.22. 17:01

    Miért nem lehet hozzászolni egy-két nagyon érdekes cikkhez ?
    Tudja valaki ?

    ÁLTALÁBAN A NAGYON BECSÜLETES CIGÁNYOS ÍRÁSOKHOZ NEM LEHET HOZZÁSZÓLNI.
    GYÖNGYÖSPATA STB...
    DE NEM BAJ MÁSHOL LEHET KOMMENTELNI TALÁLÉKONY A MAGYAR:-))

    MÉG SZERENCSE,HOGY EZEK A SZUPER RENDŐRÖK ÉRTÜNK VANNAK.
    REMÉLEM MEGVONJÁK A KORKEDVEZMÉNYT TŐLÜK.
    AZ CSAK A TŰZOLTÓKNAK JÁR NEM A SEMMITTEVŐ KAMERA MÖGÜL LESELKEDŐKNEK!”
  • 55. sopronilakos55 2011. április 23. 07:34
    „Tegye fel a kezét aki életében látott már gyalogosátkelőnél, óvoda, iskola környékén trafit.
    Heti szinten olvasni hogy gyalogos, iskolást gázolnak ezeken a helyeken.
    Falvak belterületén sem igen láttam eddig ellenőrzést, de falu végét jelző tábláknál annál inkább.
    Szóval akkor a közlekedésbiztonság a lényeg, nem a kincstár gyarapítása, azért van nekünk egy semmiségi törvényünk ami hazugságok miatt született. Nem hiába.”
  • 54. sopronilakos55 2011. április 23. 07:29
    „A kötelező napi büntetés számról mond valamit a kapitány úr?
    http://www.nyugatmagyar.hu/dunantul/vizsgalat_indulhat_a_soproni_rendorkapitanysag_ellen/2205466/”
  • 53. Lobbo71 2011. április 23. 07:14
    „alfonz53 : gratulálok. Rendnek kellene lenni, be kellene tartani a szabályokat, de te felszerelted a lézerblokkolót. Ritkán látni, hogy valaki ekkora segget csinál a szájából.”
  • 52. tonybacsi 2011. április 23. 07:11
    „44-kolombela.
    en meg azon csodáalkozom,de sok a részeg az utcan.”
  • 51. alfonz53 2011. április 22. 23:24
    „Kb. 30 éve kötelező a biztonsági öv bekapcsolása elől, kb. 15 éve hátul is. A magyarok 60-70%-a nem tartja be.
    Kb. 10 éve tilos vezetés közben telefonálni. A magyarok 80-90%-a nem tartja be.
    Mindig is tilos volt piros lámpán áthajtani, előzni tilos táblánál előzni, záróvonalat átlépni. A magyarok 20-30%-a
    nem tartja be.
    Kb. 10 éve tilos szilveszter elött és után (talán még közben is) petártázdi. A magyarok.......
    Folytassam? A legkönnyebb alattomosan a civil autó hátsó ülésén terpesztve a nagy valagukat meresztve lézerezni a munkába menő és jövő dolgozókat, akiknek az adójából fizetik őket.
    Hát engem már nem kisfiúk, mert meguntam és felszereltettem a lézerblokkolót és azóta csak röhögök rajtatok sünök. Érdekes módon a Kossuth utcán (hetente többször járok arra) még egyszer sem láttam mérőkocsit, pedig a kisebbség néha 120 km/h-val rodeózik ott.
    Rendnek lenni kellene. De akkor konzekvensen minden kihágás ellen és minden kihágóval szemben.....
    Lásd Nyugat-Európa. Hajrá "két hét alatt rendet teszek" Tasnádi/Görgényi haver!”
  • 50. Megakrieger 2011. április 22. 22:05
    „ez végülis tök ide tartozik”
  • 49. machers 2011. április 22. 21:26
    „Ez nem igaz!
    Egyértelműen a pénzbehajtást szolgálják!
    Ma délután a pápai úti felüljárónál, az autókereskedés mellett mértek. Még jó, hogy nem tették ki a fehér seatra az eladó táblát. Kiváncsi lennék, hogy az autóban bólogató 60 kilós kiscsávó mit csinálna este a Körte kocsmában?!”
  • 48. háté 2011. április 22. 20:57
    „Megyei közgyűlés: a megyei főkapitány szerint a traffipaxok nem a pénzbehajtást szolgálják, - eléggé nyilvánvaló kijelentés.”
  • 47. TBK 2011. április 22. 20:36
    „jah, délelőtt még voltak hozzászólások, és valóban nagy egyetértés volt.
    Úgy látszik az igazság nem pol. korrekt :D”
  • 46. Dirac 2011. április 22. 20:29
    „30. Jethro_Tull 2011.04.22. 17:01

    Ez jó kérdés, lehet zavarja a kisvadföld szerkesztőségét a túlzott egyetértés, ilyen is régen volt már.”
  • 45. Megakrieger 2011. április 22. 20:24
    „ha gyalogátkelőhelynél mér az a baj, ha nem ott az a baj, ha látszik az a baj, ha elbújik az a baj, az ittas vezetőnek az a baj miért nem mér, a gyorshajtónak az a baj miért nem szondáztat és a végtelenségig lehetne sorolni, de rendőrséggel nem az a legnagyobb baj, hogy az állampolgároknak nem felel meg, hanem az, hogy a politikusoknak nagyon is megfelel, mert addig sem őket szidják, mert rend (lenne) a lelke mindennek és mert a zavarosban lehet halászni, és mert oszd meg és uralkodj. -bocs a sok közhelyért-

    ezeket a beszámolókat meg elfogadják mindig, a kirakat szép, antiszemitizmus meg moderálvaellenesség meg Magyarországon nincs - csak igény lenne rá...

    ...szerintem”
  • 44. kolombela 2011. április 22. 20:18
    „Én még azon sem csodálkoznék, ha valamelyik nagyfejű kitalálná, ha az ittas gyalogos közlekedőket is szondáztatnák, pénzbírságot szabnának ki rájuk, esetleg a többszörös visszaesőket ideiglenesen eltiltanák a gyalogos közlekedéstől.”
  • 43. DON 2011. április 22. 20:18
    „Jetro!
    Kicsit elszabadultak az indulatok...:)
    Meg megcsörrent pár telefon...”
  • 42. kolombela 2011. április 22. 20:14
    „36. mekkmester 2011.04.22. 18:48
    Magyarországon nincsenek sem fasiszták, sem antiszemiták, csak fasisztázók és antiszemitázók. Óriási a különbség!”
  • 41. kolombela 2011. április 22. 20:12
    „33. jéger 2011.04.22. 18:12
    Milyen elszámoltatás? A fidesz a büdös életben nem fog elszámoltatni, amíg soraik közt ott vannak és még miniszteri posztokat is betöltenek az elvtársak. A gyöngyöspatai cigány "menekülésről meg mertem itt jegyezni, hogy a megélhetési fajvédők és rettegők szervezésében folyik az egész, ki is törölték.”
  • 40. BJ.MÓVÁR 2011. április 22. 20:00
    „Hogy lehet-e hinni a politikusoknak, rendőri vezetőknek,jó példa Gergényi szerencsére csak volt kapitány esete. Egyértelműen hazudozott, ködösített2006-ban a sajtótájékoztatókon.Ki vonta-vonja felelősségre? Pedig volt róla szó,hogy vizsgálják felelősségét. De amíg a jelenlegi belügyminiszterrel közös cége van,nagy cimborák,valószinű nem lesz semmi következmény! A témához visszatérve itt az is nagy gond,hogy a fizetésekhez viszonyítva irreálisan magasak a büntetések,és feleslegesen zaklatnak mindenkit! Itt van húsvét,és akik biciklivel mennek locsolni több tízezer forint büntetést is kaphatnak.Nem sok ilyen szemét ország ,és törvény van a világon! Nem tudok róla,hogy lenne még egy ország ahol feleslegesen zaklatnák a kerékpárosokat,szondáztatnák őket!Ha valakin látszik,tántorog,akkor még megérteném,de itt 1 pohár sört se tolerálnak,hogy lehet ilyen szabályokat hozni? És még elvárnák,hogy az ember tisztelje,becsülje a rendőröket,és vezetőinket!Itt már minden túl van szabályozva,és szankcionálva!”
59 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cseh Napok avagy bemutatkozik Csehország megyénkben

A cseh nagykövetség tizenharmadszor szervez Cseh Napokat hazánkban a kapcsolatépítés szándékával,… Tovább olvasom