Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 26°C Még több cikk.

Megyei karácsonyi üdvözlet UNICEF lapon

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat az idei évben is a hivatalos karácsonyi üdvözleteit UNICEF képeslapokon küldi.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat - dr. Szakács Imre több évvel ezelőtti kezdeményezését folytatva - az idei évben is úgy döntött, hogy hivatalos karácsonyi üdvözleteit UNICEF képeslapokon küldi, ezzel is támogatva a szervezet munkáját és azt a nemes, karitatív tevékenységet, melyet a gyermekvédelmi szervezet több mint 6 évtizede a bántalmazott, éhező, árván a világban kallódó gyermekek érdekében a világ 150 országban tesz. E döntéssel a megyei önkormányzat támogatni és segíteni szeretné a szervezet azon meggyőződését, miszerint: „a gyermekeket védeni és szeretni kell, gondoskodni róluk azért, hogy minden gyermek élvezhesse a gyermekkorát, reménye és lehetőségei legyenek, jusson ideje arra, hogy tanuljon és játsszon... egészségesen nőhessen fel, jó minőségű oktatást kaphasson."

2001 októberében dr. Szakács Imre a Magyar Kormány képviseletében részt vett az ENSZ rendkívüli közgyűlésén, ahol a gyermekek helyzetéről szóló 10 éves program elfogadása kapcsán fel is szólalt. Ott elmondott gondolatai alapján kapott hónapokkal később felkérést a UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága elnökségében való részvételre, melynek természetesen örömmel tett eleget akkor, és tesz eleget a mai napig is.

A UNICEF Magyar Nemzeti Bizottsága társadalmi szervezetként működik, állami támogatást minimális összegben kap így tevékenységét saját kezdeményezésekből befolyó, illetve a UNICEF ajánlásai szerint bevételekből finanszírozza. Ennek egyik eleme, a karácsonyi ünnepek közeledtével a UNICEF karácsonyi üdvözlőlapok értékesítése. Minden eladott képeslap után befolyt bevétel fele gyermekprogramok finanszírozását szolgálja. Ebből támogatja a magyarországi halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek segélyezését, a gyermekek szembeni erőszak ellen felhívó programokat, de jutott a természeti katasztrófák következtében elárvult gyermekek megsegítésére is bevételeiből.

Az UNICEF képeslapok története

Amikor a 7 éves cseh kislány, Jitka, 1949-ben elküldte rajzát az UNICEF-nek, aligha gondolta, rajza olyan híres lesz, hogy még 60 év múlva is emlékezni fog rá a világ. A kislány festményével szeretett volna köszönetet mondani azért a segítségért, melyet a szervezet a világháborút követően a falujának nyújtott.

New Yorkban, az UNICEF központjában, Jitka rajzát képeslapokra nyomták, így született meg az első UNICEF üdvözlőlap, s ebből az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb segélyakciója.

1950-ben még csak 100 ezer, tíz év múlva 15 millió, ma pedig már évente csaknem 160 millió darabot adnak el az UNICEF lapjaiból szerte a világon. Eddig összesen több mint 4 milliárd UNICEF képeslap talált gazdára és generációk nőttek fel az UNICEF gyermekjátékain is.

Az UNICEF világszervezet, így a képeslapok választéka is nemzetközi. Sok-sok neves művész, pl. Chagall, Miro, Picasso, Monet, Klimt, Van Gogh alkotásai kerültek UNICEF levelezőlapra. A képzőművészek, ill. ügynökségeik a művek felhasználásának ingyenes felajánlásával támogatják az UNICEF munkáját.

Képeslap-programja keretében az UNICEF sokat tesz a világ különböző kultúráinak megismertetéséért is. A szervezetnél dolgozó művészettörténészek az afrikai textilmintáktól az ausztrál őslakosok homokrajzaiig, az indonéz faliszőnyegegektől az indián motívumokig sok-sok ismeretlen kincset tártak fel.

Az elmúlt évtized során számos magyar művész alkotásával is találkozhattunk UNICEF képeslapokon. Pl. Moholy-Nagy László festményei, André Kertész fotói, Reich Károly és Réber László grafikái vagy a magyar múzeumokban található műalkotások a világ más tájain is népszerűek lettek.

Ám nemcsak a képeslapok tervezői, hanem a vásárlók között is mindig akad jó néhány világhíresség. Amikor Jacqueline Kennedy-ről kiderült, hogy magánlevelezésében szívesen használ UNICEF képeslapokat, jócskán megemelkedett a lapok forgalma.

De az UNICEF nemcsak képeslapra nyomtatja a művészet remekműveit. Nepálban, Bangladesben és Madagaszkáron UNICEF programok keretében felelevenítették a kézi munkával készülő papír hagyományát. Az ősi módon készült papíríveket növényi festékekkel színezik és helyi motívumokkal díszítik. A lapok értékesítését az UNICEF vállalja magára. Az ebből származó bevételből sok száz helyi család megélhetése biztosított.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Angyali üdvözlet

Kétszáz ovis vett részt a győri Apor óvoda hagyományos adventi gyertyagyújtásánál. Tovább olvasom