Kisalföld logö

2017. 10. 23. hétfő - Gyöngyi 8°C | 11°C Még több cikk.

Megyei esetek: oroszlán mordult a mentőtisztre

Még ki sem szállt a mentőautóból, máris pofont kapott a mentőtiszt, miután megérkeztek egy tömegverekedés helyszínére és kíváncsian kihajolt az ablakon.

Gazdáikat védő kutyák is okoztak már meglepetést, de az afrikai szafari hangulatát is átélték már, amikor egy felborult terepjáróból oroszlán mordult rájuk.

A megyei mentőszolgálat sokat tapasztalt mentőtisztjei, Nagy Béla és Rácz Béla számos veszélyes esetet éltek át több évtizedes szolgálatuk alatt. Már mindketten nyugdíjban vannak, de kérésünkre veszélyes és mulatságos történeteket is felidéztek.

– Hiába a megkülönböztető jelzés, korántsem jelent mindig előnyt. Számos veszélynek vannak kitéve a mentők, de így a betegek is. Sok autós vagy nem hallja a szirénát a hangos zene miatt, vagy nem figyel.

Akad közöttük olyan, aki direkt nem adja meg az elsőbbséget, főleg, ha a szállított beteg állapota miatt a mentő kénytelen lassan haladni. Ilyenkor türelmetlenül előzgetnek, vagy szinte letolják az útról a mentő gépkocsit – mondta Rácz Béla.

A mentőtisztek egybehangzóan állították, sokszor nem tudják, hol, milyen helyzetbe kerülnek.

– Egy terepjáró borult fel a töltésoldalban Győr közelében, s amikor menteni kezdtünk és kinyitottuk a jármű ajtaját, egy oroszlán mordult rám, egy kutya is volt mellette. Fejvesztve rohantam fel a töltés tetejére. Amikor megérkeztek a tűzoltók, én mondtam nekik, hogy vigyázzanak, mert oroszlán van a kocsiban, csak nevettek. Amíg meg nem látták, aztán ők is szaladtak – idézte fel a történteket nevetve Rácz Béla.

– Sok idős emberrel él együtt négylábú barátja, az ebek védelmezik is gazdáikat. Ilyenkor nagyon észnél kell lennünk, hogy el tudjuk látni a beteget. Győrszentivánon egy infarktusos beteghez siettünk, de két hatalmas kutyája nem engedett be bennünket.

Maga a beteg zárta be őket a kennelbe, pedig még mozdulnia sem szabadott volna. Mire nekünk ajtót tudott nyitni, összeesett, beállt nála a klinikai halál. Szerencsére sikerült újraélesztenünk – emlékezett Nagy Béla.

A több évtizedes szolgálat visszavezet addig az időszakig, amikor még a szovjet csapatok hazánkban állomásoztak. Annak idején többször rá is lőttek a mentőkre.

– Egy neves, ám meglehetősen ittas birkózó fejsérülését csak úgy tudták ellátni a kollégák, hogy a kommandósoknak kellett megfékezni őt.

Nagyon sokszor a rendőrségnek kellett biztosítani a mentők munkáját, amikor szórakozóhelyen tört ki verekedés.

Egy alkalommal a mentőtiszt kolléga amint megérkeztek a helyszínre, kíváncsian kinézett az autó ablakán, hogy megkérdezze, mi történt. Kérdésre esélye sem maradt, mert ahogy az ablakon kidugta a fejét, már kapott is egy hatalmas pofont. Utána már sokkal óvatosabb volt – mesélte el Nagy Béla.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Énekkar: gyermekhangok Győrben

A Szentegyházi Gyermekfilharmónia az ősz folyamán az Európai Unió városaiban koncertezik. Tovább olvasom