Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő ikonokkal! később elolvasom

Győr-Moson-Sopron - kisalfold.hu

2012. 05. 23. szerda - Dezső

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Győr hírei, győri hírek > Megyei elkövetők: milliárdos áfacsalás tejjel, cukorral?

Megyei elkövetők: milliárdos áfacsalás tejjel, cukorral?

A bűnszervezet feltételezett vezetőjének Vámosszabadin, segítőjének Győrújbaráton kattant a bilincs a csuklóján.

Tóth Gyula - 2012.02.08. 09:01
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom
Az ország öt régiójában, harminc helyszínen hajtottak végre összehangolt akciót a NAV munkatársai a győri bűnügyi igazgatóság koordinálásával tegnap hajnalban, s fogtak el hat embert. A gyanú: több mint egymilliárd forint áfacsalás. A bűnszervezet feltételezett vezetőjének Vámosszabadin, segítőjének Győrújbaráton kattant a bilincs a csuklóján.

Öszehangolt akció. Megfelelő előkészítés után léptek akcióba a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai a NAV Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóság koordinálásával tegnap hajnalban, hogy elfogják annak a bűnszervezetnek a tagjait, akiket több mint egymilliárd forint költségvetési csalás – korábbi nevén adócsalás – elkövetésével gyanúsítanak. Az összehangolt akció az ország öt régiójában, 30 helyszínen zajlott egy időben. A Győr környékén végrehajtott bevetéseken a Kisalföld is ott volt.

Az akció az ország öt régiójában, 30 helyszínen zajlott egy időben.
Az akció az ország öt régiójában, 30 helyszínen zajlott egy időben.


Bilincs kattant, házkutatás, kihallgatás. A nyugat-dunántúli bűnügyi igazgatóságon hajnali fél 5-kor tartotta meg az eligazítást Csiszár Csaba alezredes, igazgató, meghatározva, hogy mi a feladat, melyik csoport hova megy, mire ügyeljenek. Mi a felderítési osztály vezetőjével, Megyeri András századossal indultunk Vámosszabadira. Autónk mögött a NAV Bevetési Főigazgatósága járőrei és a „Merkúr" egység tagjai. A kommandósok a meghatározott időpontban, 5 óra 20 perckor már – kellő határozottsággal – behatoltak abba a házba, amelyben a gyanú szerint a bűnszervezet vezetője lakott. A bilincs pár másodperc múlva kattant a férfi csuklóján. A pénzügyi nyomozók megkezdték a házkutatást, mi pedig a következő helyszínre indultunk.

Győrújbaráton néhány perccel 6 óra után már a vezető feltételezett segítőjének kezén szorult a „karperec". Miután a kommandósok biztosítottnak látták a helyszínt, átadták a nyomozóknak, hogy megkezdhessék a házkutatást. A gyanúsítottat pedig – éppúgy, mint Vámosszabadiról – a bűnügyi igazgatóságra szállították, ahol megkezdődött a két férfi kihallgatása.

Lefoglalt autók, zárolt számlák. A NAV regionális bűnügyi igazgatója érdeklődésünkre elmondta, a szervezet tagjai cukrot és tejet értékesítettek több fedőcégükön keresztül, így „tüntetve el" az áfát. Végül az áru szupermarketekhez került. A nyomozás jelenlegi állása szerint több mint egymilliárd forint áfa nem folyt be a költségvetésbe. Az akcióban 6 gyanúsítottat fogtak el – ez a szám növekedhet –, lefoglaltak két nagy értékű autót, s zárolták az érintett cégek bankszámláit.
A nyomozás jelenlegi állása szerint több mint egymilliárd forint áfa nem folyt be a költségvetésbe.
Nyomtatom E-mailt írok a szerkesztőnek Később elolvasom

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!
12 következő >> végére >>> 13 hozzászólás
Moderálásra küldöm 13. városi 2012.02.19. 18:12

Tudomásom szerint a banda feje festő szakmunkás
volt. Az orránál fogva vezette a hatóságokat. Kitüntetést neki, nem büntetést!

Moderálásra küldöm 12. háté 2012.02.09. 21:08

Szívesen hallanám, hogy a titkosított adatokat, feloldják azonnal és az érintettek,- politikai,-gazdasági bűnözők rögtön felelősségre lesznek vonva.
Teljes határzár mellett /csak befele jöhetnek/ földön és levegőben!

Moderálásra küldöm 11. révfaluiszúnyog 2012.02.09. 08:39

Miért kell valakire rátörni az ajtót? Csöngetni nem lehet? Vagy itt is olyan előírás van, mint a tűzoltóknál, hogy be kell verni az ablakot akkor is, ha az ajtó nyitva van?

Én azért már inkább azt szeretném látni (képeken legalább), amint betörnek a kommandósok a Szemlőhegyi úti villába és bilincsbe verik az őszödi rémet. Ott nemcsak egy milliárdot találhatnának...

Moderálásra küldöm 10. elemér 2012.02.09. 01:04

Igen, a rendörséget kell lefizetni, mert akkor nem lesznek ilyen meglepetések. Politikusokat meg biróságot is lehet lefizetni. Nem ott találták fel a spanyolviaszt.

Moderálásra küldöm 9. alekínyó 2012.02.08. 23:07

9.elemér:
miért? te tudod?

Moderálásra küldöm 8. elemér 2012.02.08. 18:02

Ezek még mind amatörök. Nem tudták hogy kit kell lefizetni.

Moderálásra küldöm 7. okostojas007 2012.02.08. 17:12

feljebb ennyit keresnek .....hívatalosan

Moderálásra küldöm 6. titokgyula 2012.02.08. 15:58

De ne álljanak meg a középosztálynál. Feljebb többet lopnak.

Moderálásra küldöm 5. öröksoproni 2012.02.08. 14:47

Dicséretes, hogy sorban kapják el a nagy összegű adók ellopóit, de most már csak azt szeretném látni, ahogy a pénz is visszakerül a költségvetésbe. Mert ennek így, lássuk be, nem sok értelme van.

Moderálásra küldöm 4. Speti 2012.02.08. 13:08

Na, itt a középosztály viktor...


13 hozzászólás12 következő >> végére >>>
Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...