Kisalföld logö

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Megyei elismerés a kulturális területen végzett munkáért

Három személynek adott át elismerést Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke szerdán délután Győrött, a Fruhmann-házban tartott díjátadó ünnepségen.
A Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatát Villányi Tibor, a Győri Zsidó Hitközség elnöke, Illés Csaba győri iparművész és Molnár István, beledi fotóművész vehette át.

Németh Zoltán köszöntőjében arról szólt, hogy „a Magyar Kultúra Napja minden magyar ember ünnepe, aki elfogadja, érti és ismeri mindazt, amit ez a kis nemzet történelme során létrehozott. Mindazoké, akik hitet tesznek a magyar kultúra, a nemzet szellemi értékeinek megőrzése és továbbörökítése mellett. Közöttük pedig vannak olyanok, akik ezt még nagyobb hittel, elszántsággal teszik, őket köszönjük ma a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozata elismerésének átadásával."

Majd hozzátette: „A megyei önkormányzat kötelezően ellátandó feladatai mellett - önként vállalt feladatként - nagyon fontosnak tartja, hogy az arra érdemes személyek kiemelkedő munkáját elismerje. Többek között e célt szolgálja a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj is, melyet több tagozatban adunk ki évről-évre, immár 12 esztendeje."


A rendezvény kiváló alkalmat teremtett a Győr-Moson-Sopron Megyei Értéktár Bizottság (MÉB) munkájáról, és a Megyei Értéktárba eddig felvett „megyerikumokról" szóló tájékoztatóra, valamint a Fruhmann-ház, illetve a cserépkályha-történeti állandó kiállítás értékeinek bemutatására is. Az előbbit Dr. Pető Pétertől, a megyei közgyűlés alelnökétől, a MÉB elnökétől hallhatták a jelenlévők, a tárlatvezetést pedig Tanai Péter, muzeológus, néprajzkutató tartotta. Az eseményt követő állófogadáson Ivanics Ferenc alelnök mondott pohárköszöntőt.


A díj adományozásáról szóló önkormányzati rendelet értelmében a Győr-Moson-Sopron Megye Szolgálatáért Díj Kulturális Tagozatából évente 3 adható, mégpedig olyan személyeknek, akik:
 muzeális emlékek, történelmi iratok gyűjtésével, őrzésével, tudományos feldolgozásával, régészettel foglalkoznak,
 művészek, illetve művészeti csoportok tagjai
 a könyvtári tevékenységben,
 hagyományőrzés, néprajzkutatás valamint
 a közművelődés, művelődésszervezés területén tevékenykednek - hittel, elhivatottsággal, kiválóan

2015. évi díjazottak:

Illés Csaba - iparművész

Illés Csaba megyénk közismert művésze. Az őt ismerők és tisztelők tudják azt is, hogy milyen sokoldalú személyiség. Az oktató munka, a tervezői tevékenység és az önálló alkotás lekötik minden idejét. A többszörös nívódíjas formatervező iparművész, a kiváló művészetpedagógus, az új perspektívát teremtő tanszékvezető egyetemi tanár, egyúttal a maga útját járó képzőművész távol tartja magát minden hiú kísértéstől, saját értékrendje szerint csakis diákjainak, művészetének és gondolatainak él. A háromszoros BNV-díjas,
Design Triennálé különdíjas és formatervezési nívódíjas tervező számtalan megvalósult terve mellett cégérei, grafikái és plasztikái Győr és Sopron köztereit és közgyűjteményeit díszítik. Formatervezői munkássága mellett figyelemre méltó szobrászati tevékenysége is. Szerteágazó alkotói munkája mellett jelentős közművelődési, művészet-szervezői tevékenységet fejtett ki – többek között - a Képző és Iparművészeti Szövetség megyei titkáraként, a Megyei Művészeti Tanács tagjaként és a Győri Művésztelep vezetőjeként.
Kiemelkedő szerepe van a Soproni Egyetem iparművészet-oktatásának megalapításában és az ott 20 éven át kifejtett oktató, nevelő munkában.

Molnár István - fotóművész

Molnár István 40 éve kezdett el fotózni. Első díját szociofotó kategóriában egy patkolókovács-műhely sorozattal, valamint rábaközi emberekről készült portrékkal nyerte el. 1978 - tól tért át a természetfotózásra. Majd’ minden évben kiállították képeit országos kiállításokon, több első, második, harmadik díjas alkotása volt.
2008-ban tért át a digitális fotózásra, e technika alkalmazása is hamarosan fényes sikereket hozott számára. Tapasztalatait igyekszik tovább adni: a fotózás iránt érdeklődő fiatalokat oktat.
Megalakulása óta tagja a Nimród Fotóklubnak, emellett a Beledi Fotóklubnak is, utóbbinak 10 éven keresztül vezetője is volt.
Alkotásai számos kiadványban felbukkannak, így pld. A varázslatos Magyarország című könyvben 2012-ben és 2013-ban megjelentették képeit.
A Rábaköz szerelmese, fontosnak tartja a térség természeti, kulturális és épített örökségének fotókon történő bemutatását, dokumentálását.

Villányi Tibor

1980 óta a Győri Zsidó Hitközösség elnöke. Mint hitközösségi elnök fontos feladatának tekintette és tekinti a hitélet fenntartását, a temetők rendben tartását, elhagyott temetők felkutatását, rendbe hozatalát. Ez idáig 10 település temetőjét sikerült elhivatottsággal és az önkormányzatokkal történt összefogással felújítani (Győrasszonyfa, Pannonhalma, Gyarmat, Ásványráró, Darnózseli, Jászladány, Devecser, Veszprémvarsány, Szigeti és Pataházi temető Győrben.

Hitvallása, hogy a zsidóság fennmaradása a hitélet alapja. Folyamatosan munkálkodik, hogy ünnepeik méltó megtartásának feltételeit megteremtse. Próbálja a zsidó hagyományokat megismertetni más vallásúakkal is. Manapság nagyon fontos, hogy az emberekben a zsidóságról kialakított téveszmék megváltoztathatóak legyenek. Ennek a munkának fontos része a szabadegyetem, melynek előadásain a zsidóság története, kulturális értékei, nagyjai kerülnek bemutatásra. Kulturális rendezvények szervezésében is szívesen vállalt szerepet. Aktív résztvevője volt a győri zsinagóga felújításának. Fontosnak tartja, hogy az elmúlt idők szenvedéseire emlékezni és emlékeztetni kell mindenkit. Ennek szellemében 2007 óta a zsinagóga udvarán majd’ 390 gyermek nevét tartalmazó holokauszt emlékmű emlékezteti az arra járót. A Győr várostól visszavásárolt Menház-épület múzeummá történő átalakítására is méltán lehet büszke. A díjazott az elismeréssel együtt járó pénzjutalmat felajánlotta a Menház-épület további felújítására.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tarolt a győri Traffi Hunter az Appra magyaron!

A versenyen részt vevő alkalmazások között a győztes Traffi Hunteren kívül még hat megyei fejlesztésű applikációra bukkantunk. Tovább olvasom