Kisalföld logö

2018. 01. 22. hétfő - Vince, Artúr -7°C | 2°C Még több cikk.

Megyei adományok a károsultaknak

Túlzás nélkül mondható, megmozdult az ország, megmozdult a megye. A Kisalföld szerkesztőségébe számos hír érkezik, amely a vörösiszap-katasztrófa kárvallottjainak megsegítéséről, adományokról szól.

Adománygyűjtő urnát helyeznek ki a soproni városháza aulájában október 17-én, vasárnap, az önkormányzat ugyanis csatlakozott a Magyar Televízió felhívásához, melyben a vörösiszap-katasztrófa károsultjait segítik. – A magánszemélyek, vállalkozások, cégek a felajánlásaikat reggel 8 és este 8 óra között helyezhetik el a városháza portája melletti gyűjtődobozban. Az összeget a Magyar Kármentő Alap számlájára továbbítjuk. Ugyanide már átutaltuk azt az egymillió forintot, amit Sopron önkormányzata ajánlott fel. Kérünk mindenkit, aki megteheti, segítsen a bajbajutottakon – mondta Fodor Tamás, Sopron polgármestere csütörtökön.

A Magyar Nemzetőrség megyei szövetségének és a Jeruzsálemi Szent János Szuverén Máltai Lovagrend autonóm perjelségeinek felhívására civil adakozásból 300 gázálarcot és 16 zsák jó minőségű ruhacsomagot adtak át az adakozók képviselői Devecserben az iszapkatasztrófa áldozatainak megsegítésére. A Magyar Nemzetőrség szervezeteitől 9 önkéntes dolgozik folyamatosan Devecserben a mentesítő munkálatokban.

A Praktiker egymillió forint értékben biztosít tárgyi eszközöket a vörösiszap kármentesítéséhez.  A győri áruházon keresztül összesen egymillió forint értékű adományt juttatnak el a térségbe. A cég több száz eszközt, köztük lapátokat, talicskákat, védőszemüvegeket, kesztyűket, illetve áramfejlesztőt, láncfűrészt és magasnyomású mosót biztosít a károsultaknak. Az adomány szervezett szétosztását a devecseri plébánia végzi.

A Győri Akkordeon harmonika-zenekar és az Összefogás Koroncóért Egyesület, a koroncói önkormányzat támogatásával jótékonysági koncertet szervez a kolontári vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére a koroncói kultúrházban (Rákóczi utca) szombaton este 5 órai kezdettel. Minden együtt érző ember támogatására számítanak a szervezők.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szíj Melinda betegen áll színpadra pénteken

Nem javult a győri Mega-jelölt, Szíj Melinda állapota, továbbra is küzd a torokgyulladással. Tovább olvasom