Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Megvilágított zebra Győrben az Ifjúság körúton

Több ütemben fejlesztették az Ifjúság körút közvilágítását.


Több ütemben fejlesztették az Ifjúság körút közvilágítását - mondta el Radnóti Ákos önkormányzati képviselő.

"2011 végén megoldódott a teljes utca mindkét oldalán a közvilágítás cseréjére, amelynek során 30-40 százalékkal nagyobb fényt adó fémhalogén izzókkal szerelt lámpatestek kerültek ki a fákkal sűrűn benőtt utcába, amelyek a nagyobb fényerő ellenére energiatakarékosabbak is.





Este rendkívül szembetűnő a változás, hogy mennyivel világosabb az utca" - tette hozzá a képviselő.

"Így a közbiztonság javítása szempontjából sem elhanyagolható a fejlesztés. Ezenkívül az utca közepén a nagy forgalmú gyalogátkelőhelynél pedig kiemelt szintű megvilágítás lett megépítve fekete-sárga színre festett speciális oszlopokkal, mely a környezetétől elüt, ezzel is felhívja a sofőr figyelmet, hogy egy gyalogátkelőhelyhez közeledik. Most egy hasonló épült meg az Ifjúság körút-Kodály Zoltán utca kereszteződésénél.

Radnóti Ákos elmondta, hogy "a zebrák fölötti világítás 2,5-szer nagyobb fényt adnak az amúgy is kiváló fényt biztosító zebra melletti, közvilágítási oszlopokéhoz képest, s elüt a fénye is, hogy a zebra minél jobban észrevehető legyen. Hozzátette, hogy az utcában így már két ilyen biztonságos zebrán lehet átkelni, s azért is esett ezekre a választás, mivel a közelben élelmiszerüzletek, illetve a Móra Iskola és a Szivárvány Óvoda is itt van, nagy az átmenő forgalom.

A többi zebránál pedig már tavaly sor került a korszerűsítésre, ahol az útfelület megosztásával, sziget kialakításával lett még biztonságosabb az átkelés".

Radnóti Ákos megemlítette azt is, hogy "a körzetében lévő másik nagyforgalmú-és hosszú utcaszakasz, a Szabolcska utca közvilágításának cseréjére is sor került az Ifjúság körútéhoz hasonlóan, ott egy új zebra is megépült a Török István utca sarkánál, így ott is jelentős a változás".

"Sőt Adyvárosban 300 helyen lette kicserélve az egyéb utcai lámpatestek, nem beszélve az adyvárosi tó mellett idén átadott modern oszlopokról, így a városrészben sikerült a közvilágítást látványosan fejleszteni, s remélhető hogy ezáltal javul a közbiztonság és kevesebb baleset is lesz" - olvasható a képviselő közleményében.

A képviselő köszöni a megbízó Útkezelő Szervezet munkáját és a kivitelező Vill-Korr Hungária Kft. kivitelezését, mely a szokásos kiváló minőségben végezte el a mostani zebra megvilágítás elkészítését a városrészben lezajlott többi projekthez hasonlóan.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Agility versenyt rendeznek a Szigetközben

A kutyás futamokat augusztus utolsó hétvégéjén tartják. Tovább olvasom