Kisalföld logö

2017. 08. 17. csütörtök - Jácint 19°C | 30°C Még több cikk.

Megvan végre a barokk pár

A Kisalföldből értesült a mátkapár arról, hogy még mindig nincs jelentkező a barokk esküvőre, ezért e-mailt írtak a szervezőknek. A jelentkező tatabányai Bartók Gertrudnak és Zsigmond Péternek hivatásához tartozik a korhű beöltözés.
 A szervezők nagyon örültek az üzenetnek, hisz már arra is fel kellett készülniük, hogy mi lesz, ha nem „akad horogra" pár a barokk esküvő ceremóniájára.

Serfőző Andrea, a Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója június elején azt mondta, hogy csak július elején kezdene aggódni azon, ha nincs jelentkező a ceremóniára, s végső esetben akár színészeket kérnének fel a szerepre. Persze a legjobb, ha annak rendje szerint van valódi boldogító igen és valódi pár. A határidő lejárta után a Tatabányán élő Bartók Gertrud és Zsigmond Péter jelentkezett.

Bartók Gertrud és Zsigmond Péter gyakran látható jelmezben, általában csak száz évre vannak a barokktól. Fotó: Jánváry Zoltán
Bartók Gertrud és Zsigmond Péter gyakran látható jelmezben, általában csak száz évre vannak a barokktól. Fotó: Jánváry Zoltán


Gertrud a megyei könyvtár munkatársa és hivatásos katona párjával két különböző török hagyományőrző egyesület történelmi rendezvényein ismerkedett meg. Hobbijuk és hivatásuk tehát éppen a beöltözés, s mivel a menyasszony eredeti végzettsége történész, sem neki, sem Péternek nem esik nehezére a barokk világ dolgait elhelyezni térben s időben. Mint mondja: csak száz évre lesz attól a kortól, amiben egyébként is éli az élete egyik felét párjával együtt.

– A könyvtári munkám miatt folyamatosan szemlézem a sajtót és egyik reggel a Kisalföldben akadtam a hírre, hogy még mindig nincs meg a barokk pár. Mivel nemrég költöztem el Egerből, nem ismertem ezt a rendezvényt, utánaolvastam. Nem sokat gondolkoztam, felhívtam a páromat, aki csak annyit kérdezett: mikor lesz. Nem szoktuk túltervezni a dolgokat, s ha egy nagyszabású, kosztümös, nyilvános eseményről van szó, akkor azonnal fejest ugrunk. A hagyományőrző ember egyébként is exhibicionista, akinek nem jelent gondot, ha kamerák előtt kell szerepelnie – beszél magáról és vőlegényéről Bartók Gertrud.

Hozzátette: eredetileg szűk körű, családi esküvőben gondolkodtak, amit augusztus elején egy nagy buli követett volna a hajdúnánási „hajdú"-világtalálkozón, 200 hagyományőrző jó barát jókívánságaitól kísérve.

– A párommal is Hajdúnánáson jöttünk össze tavaly hivatalosan, az esküvőt karácsony óta tervezzük – mondja Bartók Gertrud. – Egyébként évek óta ismerjük egymást, én a Hungari Dzsebedzsi Kulturális Hagyományőrző és Sportegyesület tagja vagyok, Péter pedig a jórészt katonákból és volt katonáktól álló „Tata várának seymenjei" képviseletében vesz részt velem együtt hol a tatai Patarán, hol a gyulai várnapokon, hol az egri napokon.

Mint arról már írtunk, a barokk esküvői pár keresésekor gyakori akadály, hogy a házasulandók hozzátartozói már nem szeretnék annyira a kosztümös csinnadrattát.

– Ezt mi is tisztáztuk a főszervezővel, az én édesanyám idős, nem fog beöltözni, édesapám már nem él, a velünk szereplő tanúk a baráti körből kerülnek ki. De a lányomnak nem jelent majd kihívást a dolog, ő is török hagyományőrző, mint az anyja. Nem lettünk volna elkeseredve, ha azt a választ kapjuk, hogy elkéstünk a jelentkezéssel, de nagyon örülünk, hogy végül így sikerült.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Címzetes főorvosok lettek a háziorvosok

Szakmai megbecsülésként minden, legalább húsz éve háziorvosként, körzeti orvosként dolgozó doktor… Tovább olvasom