Kisalföld logö

2017. 11. 20. hétfő - Jolán 3°C | 7°C Még több cikk.

Megsemmisítették a Vámosszabadinál lefoglalt 16 tonna dinnyét - fotók

A sashegyi szemétlerakónál semmisítették meg azt a 16 tonna jelöletlen dinnyeszállítmányt, amelyet Vámosszabadinál foglaltak le.

 
Kedden késő délután kifizette a Vámosszabadinál vámzár alá vett görögdinnye szállítmány tulajdonosa a tachográf korong hiánya miatt kiszabott, 400 ezer forintos helyszíni bírságot.

Így az árut a vám-és pénzügyőrség munkatársai ma reggel tovább engedték a győr-sashegyi hulladéklerakóra megsemmisítésre - közölte Pongrácz Attila, a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója. Elmondta: a 16 tonna jelöletlen, Szlovákiából érkező dinnyét markolóval összeroppantották és hamuval befedték.


Megsemmisítették a dinnyéket. Fotó: H. Baranyai Edina

Az igazgató hangsúlyozta: bármilyen zöldségről vagy gyümölcsről legyen szó, "a termőföldtől az asztalig ismerni kell az útját, az eredetét". Élelmiszerbiztonsági okokból a legkisebb csomagolási egységen (a dinnye esetében ez a fakaloda) fel kell tüntetni az áru származását bizonyító adatokat: a termelő nevét, pontos címét (helységnév nem elegendő). Az áru származását a szállítás és az értékesítés során is bármikor ellenőrizhetik, s azt mindig tudni kell igazolni. A kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatósága a következő két hónapban rendszeresen ellenőrzi majd a dinnyeszállítmányokat - fűzte hozzá az igazgató.

Annak, aki ezeket az előírásokat nem tartja be, a megsemmisítés költségén kívül az áru értékének háromszorosát kell bírságként megfizetnie. A tegnapelőtt elkapott jelöletlen dinnyeszállítmányért tulajdonosa több mint kétmillió forintos büntetésre számíthat a megsemmisítés 200 ezer forintos díján felül.

Korábban írtuk:

Fél kamionnyi, tizenhat tonna jelöletlen görögdinnyére bukkantak egy éjszakai kamionellenőrzés során a vám- és pénzügyőrök a vámosszabadi határnál.

A szakemberek elrendelték a szállítmány azonnali megsemmisítését - tájékoztatott Pongrácz Attila, a megyei kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának igazgatója.

A megsemmisítést a győr-sashegyi szemétlerakónál végzik, a tervezett időpontban, délelőtt azonban ezt még nem kezdhették meg, a kamiont ugyanis a vám-és pénzügyőrök nem engedhették el: a kamionon nem volt tachográf korong, s az ezért kiszabott négyszázezer forintos helyszíni bírság megfizetéséig nem mehetett tovább a megsemmisítés helyszínére az áru. Ennek megfizetésén túl a szállítmány tulajdonosa több mint kétmillió forint növényvédelmi- és élelmiszerbiztonsági bírságra számíthat, továbbá a megsemmisítés mintegy kétszázezer forintos költségét is ki kell fizetnie.

Pongrácz Attila elmondta: a dinnyék származási helye nem ismert, az biztos, hogy Szlovákiából indult a szállítmány és egy dunántúli város volt a célállomás.

A tájékoztatón elhangzott: a dinnye ismeretlen eredetű, nem lehet tudni, hogy ki termelte, milyen körülmények között, milyen permetszert használva. Emiatt a dinnyét be sem vizsgálják, mindenképp megsemmisítik, azt szociális célokra nem lehet felhasználni. ˝Nagy élelmiszerbiztonsági kockázatot jelent, ezért ez nem lehet szociális kérdés˝ - jegyezte meg az igazgató.

Olvasóink írták

90 hozzászólás
  • 90. kriszton79 2013. július 28. 09:39
    „Valaki egyszer elmagyarázhatná nekem, hogy ezeket a lefoglalt élelmiszereket (legyen szó, zöldségről, gyümölcsről stb) miért nem lehet odaadni az állatoknak??? Nem hinném, h pl. az állatkert ne örült volna ebben a melegben ennek a rengeteg dinnyének... és nem hinném, h a növényfogyasztó állatok az eredetet jelző matricát keresték volna rajta :) Na mindegy... azt hiszem, már sokszor tapasztaltam az életben, h logikát ne keressek, főleg ne ott, ahol a leginkább kéne lennie...”
  • 89. pancser 2013. július 19. 23:26
    „88. tati 2013.07.19. 20:52
    Még a dinnyét is átpolitizálják nálunk, de mi fogyasztók hallgassunk csak az ízlelő bimbóinkra.
    Igen a görög dinnye alapból jobb, melegebb van több a napsütés. Mind a kettő dolog alapvetően befolyásolja a dinnye cukortartalmát. de nem csak édesebb a déli dinnye, hanem aromásabb is.
    A hazai is lehetne jobb, ha nem pátyolgatnák a dinnyéseket, hanem rábíznák a piacra.
    Ma láttam tenyérnyi matricával felcímkézett spanyol dinnyét, szépen ráragasztva, valenciai cég terméke és sárga húsú volt. Igyekeznek arrafelé a termelők, mindenfélével próbálkoznak. Nálunk meg a magyar dinnye kiváló mondják. Miért is? A válasz így hangzik: mert magyar. Hát ez az amivel nem, lehet előrébb jutni, ezért tök a magyar dinnye jó része. Ki a vesztes ilyenkor? Hát az igényes termelő, mert kínlódik jobb fajtákkal és a töktermelővel veszik egy kalap alá.”
  • 88. tati 2013. július 19. 20:52
    „Na de Uraim!
    Béke....
    Rövidre zárva summa summarum a dolgot,mivel úri kedvem úgy tartotta elmentem ma dinnyemustrára....:-)
    munkám sem volt,és legyünk őszinték,meg is kívántam.
    nem írom meg hol,de vettem 2 fél dinnyét.
    az egyik magyar,a másik görög volt.
    lehűtöttem,és megkóstoltam mindkettőt.
    Sajnos ez alapján azt kell mondanom,hogy van még mit tanulnunk a görögöktől,legalábbis ami a dinnyét illeti.
    Igaz,mindkettő szép,esztétikus piros színű volt,jó állagú,lédús,de a görög görög zamat,édessége felülmúlta a jó magyar terméket.
    sajnos be kellett látnom,de ezt a csatát elvesztettük....:-(
    Az csak olaj a tűzre,hogy a finom import 125Ft/kg-ba,a mi jó magyar dinnyénk meg 245Ft/kg-ba fájt.........
    igen,nekem is,de szó szerint.
    Ha más nem,a vereség.”
  • 87. Legs 2013. július 19. 17:55
    „http://www.youtube.com/watch?v=IMiuh-UnqbE

    Ezt a filmet ajánlom mindenki figyelmébe.Érdekes.Nem 3-d-s,csak olyan egyszerű.Kell hozzá némi szürkeállomány.”
  • 86. Legs 2013. július 19. 17:51
    „85. pancser 2013.07.19. 12:53

    A matrica valóban fontos.Rajtad is van,az van rá írva,idézem"pancser".Tökéletes matrica:))”
  • 85. pancser 2013. július 19. 12:53
    „A matrica garancia, Dél-Tirolban az.
    A TESCO átmatricázásnak többször szemtanúja voltam. csinos anyuka, a kicsi ott sertepeltél mellette, anyuci leveszi a 600 Ft-os almáról a matricát helyére a 230 forintos almáét ragasztja.
    Ennek ellenére a matricázás már csak azért is fontos, mert legalább tudom milyen alma van előttem, mert nem mindegyik fajtát szeretem, sajnos a dinnyében is szeretnék válogatni de nem tehetem mert nincsenek megjelölve a magyar dinnyék.”
  • 84. tati 2013. július 19. 11:23
    „még annyit,ha veszed a fáradtságot,és elolvasod előbbi hsz-eimet,rájössz,hogy egy biciklin ülünk....
    de ha a matricás hsz nél nem érted az iróniát,akkor minek is akarnálak meggyőzni...:-(”
  • 83. tati 2013. július 19. 11:21
    „82!
    Van igazad ,de nekem mindegy van-e rajta matrica,vagy nincs,mert ugye a ragasztó sajnos fog a TÖK ízű dinnyére is.

    amikor a SPAR láncban vett "vecsési" káposzta egyszerű átmatricázott TESCO-s.....minden megtörténhet!

    jobb ha te is belátod,a mi időnkben nem lesz rend sajnos.

    a finom dinnyét én is,mint Te,szeretem nagyon.
    De valahogy kb 20 éve nem sikerült ennem.....”
  • 82. pancser 2013. július 19. 10:12
    „80. Valaki 2013.07.19. 09:12
    Nyugodtan meg mertem volna enni de én törvénytisztelő állampolgár vagyok, forgalomba nem hozható, kobozzák el, de állati takarmánynak felhasználható lett volna.
    81. tati 2013.07.19. 09:18
    Ha majd a termelők felismerik a matricázás jelentőségét akkor lesz is matrica. Ao nem a rosszabbak a trehányak fogják felismerni, hanem a jobbak. A dinnye is lehet márkás termék egy jó gazda esetében. Neked aki ezt nem érti meg maradjon a tökízű görögdinnye. A magam részéről kedvelem a jót, a garanciáért képes vagyok felárat fizetni, de a kétes minőségért egy fityinget sem adok. Tavaly Budai úr áldásos tevékenysége miatt egy gramm magyar dinnyét nem vettem.”
  • 81. tati 2013. július 19. 09:18
    „MATRICÁZZÁK LE!!!!!!!!!!! darabonként,igen :-D
    Én is tudni akarom,igen! :-D
    aztán a lékelés után,az első falat előtt leutazok Hevesbe,hogy a termelő családjánál környezettanulmányt végezzek.
    ezután jönnek a szomszédok,és a termőföld vizsgálata.
    na,ha ott is minden oké,akkor az első szeletet megkóstolhatja az utcában a haragosom,utána a jó ismerősök,aztán ha marad még,én is eszek belőle .

    éljen a matrica,éljen a matricát mindenhova mozgalom!”
  • 80. Valaki 2013. július 19. 09:12
    „72. pancser 2013.07.18. 11:53

    A dinnye megsemmisítése barbár tett volt.

    Szerintem is, én veled etettem volna meg az egészet. :)))”
  • 79. Valaki 2013. július 19. 09:10
    „Múlkor a szárazbab kínai volt. Nem szeretnék a dinnyéval is így járni. :)”
  • 78. pancser 2013. július 18. 22:26
    „Matricázzanak le csak minden dinnyét, tudni szeretném milyen fajta és ki termelte.”
  • 77. Dwatson 2013. július 18. 17:37
    „A mák,a dió,a bab,stb. szemenkénti matricázását mikor vezetik be?”
  • 76. Dwatson 2013. július 18. 17:35
    „63. -upho- 2013.07.17. 20:56
    Elég lett volna kalodánként egyet bevizsgálni,mert a jelölés is kalodánkét van!”
  • 75. pancser 2013. július 18. 13:19
    „74. Mathrin 2013.07.18. 12:32
    A matrica nagyon is hasznos lenne a fogyasztó szempontjából, mert tudnád melyik dinnyét keresd. Vannak dinnye fajták, amelyek legalább annyira különböznek egymástól mint az almafajták, ízre, zamatra. Van olyan termelő akiket ez nem érdekel, nem is kevesen, ahol csak az a szempont minél több teremjen és kész, majd Budai segít az eladásban meg a nacionalista érzelmek. A jó dinnye jó fajtát, hozzáértő művelést jelent. Ezen segítene a matrica, a jó dinnyéért szívesen megfizetem a matrica árát.”
  • 74. Mathrin 2013. július 18. 12:32
    „Pancser, ami a jelölt almákat illeti, engem rohadtul idegesít az a matrica. Le kell szedni mindegyikről, és utána egy percig sikálom a helyét vagy levágom azt a darab héját, ahol a ragasztó volt. Undorító, fúúj... Dinnyére lehet tenni, mert annak nem eszed meg a héját, meg mondjuk a narancsnak se, de az almánál engem kegyetlenül zavar.”
  • 73. FehérkalaposTroll 2013. július 18. 12:18
    „Barbár állatok. Esztelen idióták, gyilkosok, szándékos gonosztevők. A dinnye addig él mik meg nem lékelik vagy fel nem vágják. Ennek az esztelen mészárlásnak mi értelme volt !!!
    A dinnye maffia vagy kartel, melyik is most ép a szalonképes megnevezés, hamm nem is tudom.
    Most példát statuált megmutatta erejét.

    -upho-: kedvesem, hogy bízol meg a borsóban amit veszel hiszen nincs mindegyik bevizsgálva sőt gyakorlatilag egy szem sincs, mégis eszed. vagy nem eszed vagy nincs eszed.”
  • 72. pancser 2013. július 18. 11:53
    „A dinnye megsemmisítése barbár tett volt.
    Amúgy igenis el lehet látni egyedi jellel a dinnyét. A konténer jelölése nem sokat ér abba több dinnyés is bele teheti a maga portékáját egyikük neve alapján. Mindannyian találkozhattunk már egyedi jelzésű import dinnyével, sőt a dél-tiroli almát a farmerek kis egyedi címkével jelölik, minden darabot. Erre kéne rászorítani a dinnyetermelőket, csakhogy ez nem tetszik nekik!”
  • 71. oPTiKa 2013. július 18. 09:05
    „"Kellenek ilyen szabályok" - jajj... Az emberiség több tízezer éve létezik és virul, a szabály kb. 10-15 éves lehet. Szóval biztosan kell az ilyen szabály, anélkül mindenkit veszélybe sodornak az ádáz jelöletlendinnye-árusítók, a végén emiatt hal ki az emberiség...”
90 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

2,42 milliárd forintból építik ki a szennyvízcsatornát Győrszemerén és Tényőn

Győrszemere és Tényő Községek Önkormányzata közös pályázatot nyújtott be a két település szennyvízcsatorna rendszerének kiépítésére. Tovább olvasom