Kisalföld logö

2017. 05. 29. hétfő - Magdolna 13°C | 27°C Még több cikk.

Megmenthető az ikrényi iskola?

Az ikrényiek mindent megtennének, hogy maradjon az oktatási intézmény, de lehet, hogy ez kevés.

Szerdán késő estébe nyúlt az az oktatási bizottsági ülés Ikrényben, ahol az iskola felső tagozatának megmaradásáról, annak lehetőségeiről egyeztettek. Végleges döntés még nincs, mindenesetre vasárnaptól a www.ikreny.fw.hu elérhetőségen minden építő jellegű javaslatot várnak.

Bő két órán keresztül személyeskedő viták sorába torkollott az egyeztetés, amelyben szó volt a telefonköltség lefaragásáról éppúgy, mint a tanárok ruhapénzéről, a tervezett ikrényi szánkózódombról.

Egyszóval mindenről, csak éppen azzal késlekedtek a döntést előkészítők, honnan teremtik elő azt a hiányzó 37 millió forintot, amellyel a helyi önkormányzat számol. Mint arról korábban lapunk is beszámolt, az oktatási törvény várható változása, a csökkenő támogatás következményeként szinte minden kisiskolában, így az ikrényiben is számolnak és döntenek a lehetséges társulásról, de legalábbis a felső tagozat megmentéséről. Mert hiába gyarapodott többutcányi házzal és beköltözővel az elmúlt években a falu, ha több mint hatvan diák a megyeszékhely iskoláiba ingázik. Pedig a helyi iskolában magas színvonalú az oktatási munka, művészeti nevelés és sport is várja a tanulókat, mi több, egy helybéli például lovasterápiát is felajánlott a gyerekeknek, mégpedig ingyen.

Csigi Róbertné szerint a hozzáállással van a gond, a beköltözők egyszerűen semmibe veszik az itteni oktatás színvonalát, még arra sem vették a fáradságot, hogy tájékozódjanak az intézmény munkájáról.

– Negyedikes a kis unokám – fogalmam sincs a hogyan továbbról –, mondta tanácstalanul az unokáját nevelő nagymama. – Itt kiváló sportélet is működik, a röplabdásokat az ország legjobbjai közt jegyzik. A hozzáállás hibádzik, mi mindenesetre ragaszkodunk az iskolához.

Horváthné Bukta Ilona kisfia is itt tanul, csakúgy, mint az édesanya egykor, aki úgy véli, a hosszas egyeztetésnek se eleje, se vége, pedig a szülők mindenre elszántak. A szempontok itt is, ott is fontosak, az ikrényiek többsége helyben szeretne iskolát. Kozel Szilvia családja: édesapja, bátyjai is az ikrényi iskolában végeztek, most a fiatalasszony kisfia is ide jár.

Végleges döntés még nincs, ám a községben összegyűjtött 857, az iskola megtartása mellett szóló aláírásból látszik: az ikrényiek, a helyi képviselő-testület minden lehetségest szeretne megtenni intézményük megmaradásáért. Hogy ez kedvezményes telekeladást, ingyenes beköltözőket, vagy iskolai kedvezményeket jelent, arról feltehetően legközelebb döntenek.

Harcsás Judit

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Városrészkeringő bankkártyával

Nyilván mindenki ismeri azt a bosszúságot, amikor pénzt akar felvenni Győrben, mondjuk a Hédervári úton, s mivel – fizetésnap lévén – az OTP-automatából kifogyott a bankjegy, vissza kell jutnia a Belvárosba. Újváros, Sziget vagy mondjuk Bácsa környékén nincs ilyen gond, hiszen ott automata sincs. Tovább olvasom