Kisalföld logö

2017. 02. 28. kedd - Elemér 7°C | 15°C Még több cikk.

Megkezdődhet a csatornázás Gönyűn

Gönyű lélekszáma meghaladja a háromezres határt, ennek következtében az önkormányzatra sok kötelező feladat hárul.

Ezek érdekében sok pályázaton vesznek részt, melyek eredményeként több nagy projektet kezdenek meg az idén. A legfontosabb a Nagyszentjánossal közös csatornaberuházás.

Folyamatos a betelepülés a Győrtől 16 kilométerre fekvő, 3100-as lélekszámú Duna-parti községbe, és a fiatal családoknak köszönhetően sok a gyermek, optimizmusra ad okot a születésszám. A kéttagozatos iskolában 240 gyermek tanul. A bölcsőde kialakítására a 85 milliós uniós támogatással megvalósuló óvodaátépítést fogják kihasználni, a legkisebbek jövő tavasszal új szárnyban kapnak helyet.

A rendelőben fogászat és idéntől gyermekorvosi ellátás is működik, emellett védőnői hálózat áll a gönyűiek rendelkezésére. A szociális gondozói hálózat újraszervezését – akárcsak a Győri Többcélú Kistérségi Társulás tagjai – saját erőből, összefogással próbálják megoldani.

Ottjártunkkor épp egy hasonló problémáról tárgyalt Major Gábor polgármester. A község idős lakói között kiosztott 34 jelzőkészülék átvételére tett javaslatot egy magáncég, ami azzal jár, hogy az eddigi ingyenes szolgáltatást minimális előfizetői díjjal lehet igénybe venni a jövőben. A költség háromnegyedét az önkormányzat vállalja át.

Mivel a költségvetéshez nyújtott állami normatíva folyamatosan csökken (az intézmények fenntartásához idén már 50 százalék alatti), ezek pótlására Gönyűn iparűzési adót maximális mértékben vetettek ki, számítva a nagyobb cégektől (Wiesbauer, Leier, E.ON, Győr–Gönyű Kikötő Rt.) és a vállalkozóktól származó iparűzésiadó-bevételekre. Az E.ON tavasszal beinduló erőműve már az építkezés alatt hozott bevételeket és várhatóan évente 200 millió forinttal fog hozzájárulni a most 650 milliós éves költségvetéshez. Erre nagy szükség is lesz, mivel a válság miatt romlott a foglalkoztatási helyzet, meredeken emelkedett a szociális támogatásokra fordított összeg.




A több pályázaton elnyert, összesen 300 milliós uniós támogatásból a régi Faluház egyelőre kívülről újulhat meg - mondta Major Gábor polgármester.

A több pályázaton elnyert, összesen 300 milliós uniós támogatásból a régi faluház egyelőre kívülről újulhat meg. A buszközlekedést – követve a lakosság átrendeződését – a macskaköves, régi Kossuth utcáról a többségnek közelebb fekvő 1-es útra helyeznék át.

A legnagyobb hír, hogy évtizedes várakozás után, Nagyszentjánossal közösen beadták a pályázatot a csatornázás második ütemére. Régi hiányosságot pótolhatnak ezzel 1100, illetve a társtelepülésen 550 lakásban.

A beruházás 83,3 százalékos támogatással valósul meg. A cégek 380 ezer, a háztartások 290 ezer forintos hozzájárulást fizetnek meg egyenlő részletekben, 100 hónap alatt.

Olvasóink írták

  • 1. Patriot 2010. március 12. 16:48
    „Most csinálták meg az utakat néhány utcában, kifogástalan minőségben.
    Erre most kezdődik a bontás, útátvágás.
    Ugyan nem vagyok gönyüi, de egypár barátom és ismerősöm révén gyakran megfordulok a faluban és tudom mennyire örültek az új utaknak.
    Kíváncsi vagyok milyen megoldást találnak ki arra, hogy ne barmolják szét az egészet.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csörgőlabdázással a látássérültekért

Sok embert megmozgató és fantasztikus ötletnek nevezték a csörgőlabdagálát az arra benevező cégek.… Tovább olvasom