Sötét erdőben eltévedt, sírdogáló gyermek – Munkácsy Mihály Pál László művész barátja meghívására érkezett Barbizonba 1873-ban, s mivel annyira nem szeretett tájképeket festeni, ezért mint általában mindig, most is belefestett egy alakot is a képbe.
A festmény valószínűleg a mester állványáról rögtön elkelt (bár ezt nem megrendelésre festette), így a művészettörténészek is csak fotóról tudhattak „Az eltévedt gyermek" létezéséről. Több mint 130 évet kellett várni, míg a Munkácsy-képeket megszállottan gyűjtő, New Yorkban élő v. Pákh Imréhez eljutott a hír: egy angol aukción felbukkant egy Munkácsy-kép, talán „Az eltévedt gyermek" lehet...
A műgyűjtő a Kisalföldnek adott nagyobb interjújában (amelyet szombati Szieszta mellékletünkben olvashatnak) elmondta, olyat tett, amit eddig soha: fénykép alapján, tehát gyakorlatilag látatlanban vásárolta meg a Munkácsy-képek között is kuriózumnak számító alkotást.
A képet azóta restaurálták, kedden pedig
v. Pákh Imre elhozta Győrbe, ahol a „Munkácsy-képek Amerikából" című vándorkiállítás most is látható.
Azt, hogy a Munkácsy-tárlatnak a világban is híre ment, jól mutatja, hogy maguk a képek is felértékelődtek. „Nem kis bánatomra" – tette hozzá
v. Pákh Imre, persze mosolyogva, nyilván a legutóbbi vásárlására gondolva. Képet ugyanis eddig még nem adott el a gyűjteményéből, s nem is áll szándékában.
A Győrbe hozott új Munkácsy-alkotás új lendületet adhat a tárlatnak, bár erre nincs szükség, a látogatottsági számokkal ugyanis a kiállítás megrendezését finanszírozó két önkormányzat (a győri és a megyei) elégedett – ezt
Ottófi Rudolf győri alpolgármester és
Szakács Imre megyei elnök mondta el tegnap a sajtótájékoztatón.
A rendező Xántus-múzeum adatai szerint hétfőig 6035 látogatója volt a tárlatnak, s májusra is 142 csoport már előre bejelentkezett. Az eddigi csúcsot a húsvétvasárnap tartja, amikor is 354 látogató nézte meg a ké-
peket.
A szervezők szeretnék, ha mozgássérültek is részesülhetnének ebből az élményből, de a kiállítóhelyiség (a Vastuskós ház a győri Széchenyi téren) háromszintes, így ezt nagyon nehéz megoldani. Éppen ezért június 15-ig szintenként legalább egy (de inkább két) kerekes széket kell beszerezniük – aki ebben tud segíteni a múzeumnak – a kerekes székek kölcsönbe adásával –, annak jelentkezését nagyon várják a 20/457-0429-es telefonszámon.
A végére pedig még egy adalék arra, milyen hatása van Munkácsynak: a múzeumnál csoportos tárlatvezetésre jelentkezett a vakok és gyengénlátók egyesülete is, tagjai – nyilván mindenki úgy, ahogy teheti – érzékelni szeretnék a csodát, amelyet a XIX. századi magyar mester alkotott.