Kisalföld logö

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 21°C Még több cikk.

Megjelent Szabó Andris III. lemeze - hallgass bele a dalokba!

Kedden mutatták be az alkotók Szabó Andris harmadik, dupla – dalos, mesés – albumát Budapesten.

A vak fiú első korongjáért az aranyelismerés után most platinalemezt is átvehetett. Az új CD a Kisalföldnél már megrendelhető.

„Ez olyan, mint egy igazi karácsonyi ajándék. Nem is, mert még születés-, sőt, névnapi is egyszerre." Szabó Andris ezekkel a szavakkal vette kézbe kedden először harmadik, dupla zenei albumát. A „Taníts meg szeretni!" című kettős korongon tizenegy dal és nyolc mese található: több mint negyven perc tiszta zene és harminckét percnyi hangoskönyv-szerű próza.

A keddi budapesti lemezbemutatón Benkő László zeneszerző és producer felidézte azt a több mint hároméves közös munkát, mely az Első Győri Lions Club, a Médiageneral és a Kisalföld baráti együttműködésében az első Andris-CD-t még 2006-ban sikerre vitte.

A harmadik lemezbemutató: Andris és szülei az új CD-vel és a platinalemezzel. S akik sokakkal együtt hozzásegítették: Halbritter Mátyás, Vida István, Benkő László és Jankai Béla. Fotó: Krizsán Csaba
A harmadik lemezbemutató: Andris és szülei az új CD-vel és a platinalemezzel. S akik sokakkal együtt hozzásegítették: Halbritter Mátyás, Vida István, Benkő László és Jankai Béla. Fotó: Krizsán Csaba


A „Dalokban élnek a fények" 2006-os sikere után egy év múlva a „Szívemmel is látható" című karácsonyi albumot is kiadták, s most készült el a harmadik, dupla lemeze a vak fiúnak. Ez a korong már a kamaszkorba lépő előadó érzelmi-hangulati világát tükrözi. A tizenegy nóta között három új dal is található a Benkő–Trunkos szerzőpárostól. Közöttük igazi csemege Andris és Benkő László duettje a felnőtté válás buktatóiról.

Hol kapható? A „Taníts meg szeretni!" című új Szabó Andris dupla album hamarosan az országos kereskedelmi hálózatba is bekerül, ám a Kisalföldnél már most megrendelhető. 

Az Omega billentyűse hangsúlyozta: Andris mesemondósikerei nyomán szinte magától értetődő volt, hogy most egy hangoskönyv-szerű meselemez is készüljön a dalos korong mellett.

A sajtótájékoztatón Fésűs András, a hazai Lions klubok országos kormányzója elmondta: tavaly a világ legjobb nem kormányzati szervezetének minősítették mozgalmukat. Halbritter Mátyás pedig a kiadó Első Győri Lions Clubot képviselve megerősítette: a harmadik CD is karitatív célokat szolgál.

A korábbi lemezek tiszta bevételéből Andrisék támogatásán túl jutott a vakok és gyengénlátók szervezeteinek megerősítésére is, sőt, részükre Győrben egy regionális rehabilitációs központot is létrehoztak.

Fotó: Krizsán Csaba
Fotó: Krizsán Csaba


A keddi sajtótájékoztatón Andris – aki néhány dal erejéig ismét élőben bizonyíthatta tehetségét – a korábbi aranylemez után átvehette a platinalemezt is a „Dalokban élnek a fények" című korongért. Ez azt jelenti, hogy e CD-ből már több mint tízezret értékesítettek, Andris pedig keddtől az ország legfiatalabb platinalemezes énekese.


 Dalok
1 • Búcsú a játszótértől • Benkő László, Trunkos András 3:43
2 • Zene nélkül mit érek én • Máté Péter, S. Nagy István 2:25
3 • Repülj, kismadár • Hajdó Sándor, S. Nagy István 3:05
4 • Ez itt az én hazám
• Máté Péter, S. Nagy István 3:38
5 • Múlnak a gyermekévek
• Ihász Gábor 3:52
6 • Taníts meg szeretni • Benkő László, Trunkos András 4:36
7 • Úgy szeretném meghálálni

• Gábor S. Pál, Szenes Iván 3:22
8 • Kell hogy várj • Pásztor László, S. Nagy István 3:18
9 • Nem tudok élni nélküled • Pete László, Németh Zoltán, Meződi József, Veszelinov András 3:48
10 • Ha kérdez az élet • Benkő László, Trunkos András 3:48
11 • Honfoglalás
• Koltay Gergely 3:50

Fotó: Krizsán Csaba
Fotó: Krizsán Csaba

Népmesék
1 • Pityipalkó 4:06
2 • Bugyuta ember 4:58
3 • Mi van legtöbb a világon? 2:51
4 • Mátyás király és a kolozsvári bíró 7:15
5 • A hiú király 3:48 – 6 • Az aranytojó madár 2:53
7 • Vérré vált, mint barátban a lencse 2:43
8 • Mátyás király és a jószívű szegény ember 2:52.

 

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Vigyázat! Kiolvadhat az alumínium kéménybélés

A fűtésszezon még el sem kezdődött, már két kéménytűz volt a megyében, s egy vegyes tüzelésű kazán… Tovább olvasom