Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 23°C Még több cikk.

Mégiscsak lesz tető!

Tápszentmiklós - Egy nap, ennyi és emberek jó szándéka kellett ahhoz, hogy a rossz hír jóra forduljon, s legalább remény nyíljon arra, hogy a Bogdán család feje fölé ismét tető kerüljön. Tegnap megjelent írásunk nyomán Párkányi László, a Kwonsec-Bau Kft. ügyvezetője és Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke is segítséget ajánlott fel.

A cég két munkatársa már tegnap terepszemlét tartott, s egy, az inkognitójához ragaszkodó bádogosmester szintén támogatná a beteg kisgyermeket nevelő családot. Kara Ákos alelnöki keretéből ajánlott fel pénzt a még hiányzó anyagra, a Kwonsec emberei pedig már jövő hét elején folytatják a félbemaradt munkát, pótolják a hiányzó részfeladatokat és lefedik a tetőt.

Párkányi László annyit mondott még el, szükség lenne kis méretű téglára és a tűzfal elkészítése nem nélkülözheti a kőművesmunkát – ehhez kellene még néhány szorgos kéz és vállalkozó kedv.

A kisalfold.hu eddig és ezután is próbál közvetíteni az ilyen és ehhez hasonló helyzetekben, és természetesen közreadjuk a jó hírt is a már kész tetőről.

Korábban:

Tető nélkül maradt egy ház a településen, pontosabban az olyannyira megrogyott, hogy félő volt, rászakad az ott élőkre. Bogdánék hároméves kisfia gyógyíthatatlan beteg, mi is segíteni szerettünk volna, ám mára újra úgy tűnik, fedél nélkül marad a család.

Nyolc négyzetméter – jelenleg ekkora területen húzza meg magát a szomszédos épületben a nagymama s a háromtagú Bogdán család: apa, anya, valamint hároméves Attila fiuk. Mivel életveszélyessé vált a beomlott tető, s a cserepek a szomszédos óvoda udvarát is veszélyeztették, a létező legjobbkor érkezett egy győri vállalkozó ígérete, aki – az anyag megléte esetén – brigádjával együtt vállalta a munkát. A faanyagot Gasztonyi László cége fizette ki, a szükséges cserepet a Tondach biztosította, a tetőre való fóliát pedig a Segítőház Alapítvány állta.

Félkész tetővel: Hüse Annamária – ha tudná – rég megcsinálta(tta) volna a tetőt, amely egy hónap eltelte után sem készült el. Fotó: Krizsán Csaba
Félkész tetővel: Hüse Annamária – ha tudná – rég megcsinálta(tta) volna a tetőt, amely egy hónap eltelte után sem készült el. Fotó: Krizsán Csaba


Már-már minden együtt volt, legalábbis úgy látszott, mert az ígért hétvégén a megroggyant tetőt, a cserepet is leszedték a munkások.

A betonkoszorú is elkészült, ám a fóliázás a tetőgerincnél abbamaradt, ott lyuk tátong. A segítségét felajánló vállalkozó és brigádja egyszerűen levonult a munkaterületről.

A kétségbeesett édesanya, Hüse Annamária csak remélni meri, nem hagyják magára s egyszer csak elkészül a házuk.

– Tíz napja nem láttuk a munkásokat, állítólag nem kaptak fizetést, ezért aztán más munkát nem vállalnak – tudtuk meg a helyszínen a fiatalasszonytól. – Nem várok én senkitől semmit, de megígérték, hogy segítenek úgy, ahogyan azt az adományozók is megtették. Nincs másunk, csak ez a kis ház, szépítgettük, csinosítgattuk, nem tehetünk róla, hogy a vihar tönkretette a tetőt. Tavaly augusztusban nem mi voltunk az egyedüliek, akiket nagy kár ért, mások szerencsésebben jártak. Úgy érzem, cserbenhagytak bennünket, fogalmam sincs, miben bízhatnék, hiszen mi nem tudjuk felrakni a cserepet, a tetőt.

A faluban gyűjtést is szerveztek, de csak minimális összeg jött össze. Olvasóinknak a Segítőház Alapítványon keresztül eljuttatott pénzadományából, valamint Gasztonyi László támogatásának köszönhetően homokot, szeget és cementet vettek Bogdánék. A faanyag, a cserép megvan, kár lenne veszni hagyni. S kár lenne úgy érezni, hogy kiveszett a jó szándék az emberekből, s nincs remény. A település polgármestere egyébként naponta érdeklődik Bogdánék meg a ház felől, de az önkormányzatnak jelenleg nincs annyi anyagi tartaléka, hogy helyrehozza a tetőt. (A segítséget felajánló vállalkozót, a brigád vezetőjét többször próbáltuk elérni – sikertelenül.)

Segítség lehet
A Segítőház Alapítványon keresztül bárki segíthet a civil szervezet Raiffeisen Banknál nyitott, „Attila" megjelöléssel ellátott, 12096705-00174855-00800004-es számú alszámlaszámán.


Olvasóink írták

  • 15. odon 2008. augusztus 14. 16:34
    „Mit dolgozik az apuka? Ere csak felelhetne valaki.Ha nemdolgozik,
    nem jar segitseg sem.”
  • 14. L.A. 2008. augusztus 01. 13:35
    „Azt már csak csendben jegyzem meg, hogy sajnos a mai szabályok nem teszik lehetővé, hogy "Kalákában", vagy akár családtagokkal lehessen pl. egy családi házat felépíteni, csak hogy védjék az amúgy talpig becsületesen építkezési cégeket (akik aztán olyan munkát is végeznek, tisztelet a kivételnek...)”
  • 13. Farbarúgást nekik, nem segítséget!!! 2008. augusztus 01. 12:00
    „Ez a kis házacskájukat csinosító család az udvaron ülve bámulta, hogyan dolgoznak idegenek a házukon. Segíteni nem jutott eszükbe, az viszont igen, hogy a fiatalasszony befusson a polgármesterhez: adjon pénzt italra, mert meg kellene kínálni a segítőket.
    A világlustája "családfő" többszöri önkormányzati felszólítás ellenére sem volt hajlandó néhány cserepet megigazítani a tetőn.
    ENNEK A CSALÁDNAK A TÁMOGATÁSA A BECSÜLETES TÁPSZENTMIKLÓSIAK ARCULCSAPÁSA.”
  • 12. Alma_ 2008. augusztus 01. 07:48
    „Ez vicc kérem szépen ha a kedves apuka felmondott a munkahelyén akkor ideje van és nem nehéz találni olyan embert aki segítene neki, vagy megmutatná hogy kell a cserepet felrakni. De a magyar mentalitásból kiindulva könnyebb sírni és várni a sültgalambot. Lakásfelújításba nekem is volt részem és ha komoly pénzeket akar megtakarítani az ember nagyon sok mindent magának kell megcsinálnia, gondolom ezt mindenki tudja, a siránkozás persze lényegesen könnyebb. A kis gyereket sajnálom hogy ilyen körülmények között kell élnie.
    Az viszont felháborítónak és gusztustalannak tartom hogy nincs pénz és a gyereket és betegségét felhasználják arra hogy pénzhez jussanak. Kisgyerek betegségének semmi köze hogy a két szülő nem tud egy lakást befejezni
    mert nincs pénz, és futnak a médiához siránkozva "nincs pénz beteg a gyerek" című eposszal.
    Ezen kéne gondolkozni, hogy valaki hogy jut el ilyen szintre hogy így szerezzen pénzt”
  • 11. Reális 2008. július 31. 20:35
    „Idézet a mai Kisalföldből:
    A cikk a harmadik oldalon jelent meg "Kaláka" címmel.

    Minden tiszteletem a tápszentmiklósiaké. Mégis van olyan téma, amellyel mégsem tudok azonosulni. Ez az a település, ahol - szinte megküzdve a lehetetlennel, több nagycsaládos beköltöztetésével - megmaradhatott az óvoda és az iskola, évente iskolakezdési támogatást kapnak a szülők, ásványvizet hőség idején, nemzetközi hírnévre tett szert a népzenei tábor és hosszasan lehetne sorolni a pozitívumokat.

    A falu másik arcát is volt szerencsém megismerni azzal, hogy egy bajba jutott család sorsába kicsit belelátva, tudom, mit érne a helybeliek segítsége, akik közül a többség még az udvarias érdeklődésig sem jutott, vagy jut el. Megírtuk: Bogdánék hat éve vásároltak itt egy nem éppen túl jó állapotú házat, a tavaly augusztusi vihar viszont olyannyira megrongálta a tetőt, hogy az berogyott.

    Az elmúlt hónapokban szembesültek a szülők a ténnyel: kisfiuk gyógyíthatatlan beteg, s noha a polgármesteri hivatalon kívül senkitől nem kértek segítséget, támogatók megkeresésével egy írás erejéig a Kisalföld és a rádió is próbált megoldást keresni, hogy a cisztás fibrózisban szenvedő kisfiú ne az életveszélyesnek ítélt, beszakadt tetejű házban élje mindennapjait.

    Az első, számomra leforrázó mondat akkor ért, amikor számon kérően megkérdezték tőlem a faluban: láttam-e a gyermek betegségéről szóló papírokat, mert meglehet, a kisfiú ,,nem is olyan beteg". Anyaként, a témával foglalkozóként is bántott a rosszindulatú feltételezés, mert az ember a legszentebb dolgokkal nem szokott hülyéskedni, s főként nem igaztalant állítani. A másik: ha már nincs ötlet, segítség a tető helyreállítására, s vele együtt a drámai helyzet megoldására, legalább ne rúgják farba az amúgy nagy bajban lévőket olyasféle megjegyzéssel, hogy ,,ezek meg minek költöztek ide?"

    Régen, de sok helyen még ma is jellemző, hogy ott, ahol mindenki ismer mindenkit, összefognak a bajban, kalákában dolgoznak a férfiak egy-egy hétvégét. Itt is megtehetnék. Bogdánék - az adományt jelentő fát és cserepet kivéve - a fuvarért, az utolsó szegért is fizettek, és erről legszívesebben hallgatnának. Talán röstellik a helyzetet, szegénységüket, azt a gödröt, amiből egyedül képtelenek kimászni. Tudják ezt jól a településen élők, de a polgármesteren kívül nemigen nyitják rájuk az ajtót, nem kérdezik, mire lenne szükségük. Ha nem lenne tériszonyom, olykor nem szökne az egekbe a vérnyomásom, no meg értenék egy kicsit is az ácsmunkához, rég felajánlottam volna a segítségemet, s ma is csak azt remélem - emberbaráti segítség gyanánt -, megteszik ezt mások.”
  • 10. helybéli 2008. július 31. 20:28
    „Isten bizony a gyomrom felfordult. Felháborító amit leírnak és az is felháborító, amit nem írnak le. Amikor az első cikk megjelent, az apuka egyből otthagyta a munkahelyét, mert " úgyis jön a pénz a számlára". Azóta eltelt lassan két hónap és a "családfő" ma sem dolgozik. Más: Mi az, hogy csinosítottak, szépítgettek? Az újságíró aki kinn volt, talán vak? Egy méteres gaz uralkodik az egész udvarban. Mit csinosítokkak? Az egész falu bűnhődik egy felelőtlen és lusta család miatt. Tápszentmiklóst lejáratták! És ebben méltó partner volt a média! Mert az igazságot mi helyiek tudjuk!!!!!”
  • 9. ungi 2008. július 31. 20:24
    „Ha mindenki, akinek beteg gyereke van, segitsegert fordulna az ujsaghoz, akkor csak ezzel a temaval foglalkozna az ujsag. Nekem ilyen soha nem jutott eszembe, pedig en egyedül neveltem fel sulyos beteg gyermekemet. 5 honapos volt a gyerek, mikor elhagyott a ferjem. Sokat kell dolgozni, es akkor minden megy! Ne mastol varjak a segitseget, kalapacs, szeg, meg biztosan akad par ismerös, aki adogatja a cserepet. En is epitkeztem! EGYEDÜL!”
  • 8. beus1975 2008. július 31. 19:57
    „Igaza van minden hozzászólónak:)ilyen is régen volt:)miért van ez a helyzet? oka van? persze hogy van..az előző lakásukból szintén ilyen okok miatt költöztek el..mennek majd faluról-falura mindig mikor összedől alattuk a ház?ez igen, ez komoly gondoskodásra vall a beteg gyermekről..a gyereket sajnálom, a szülők pedig ne várják a "sült galambot"..a falu polgármestere kiváló ember, nem véletlenül hallani róla annyit..és az sem véletlen hogy nem segít..ahol fiatal életerős férfi ( és nő is..)van a háznál nem szabadna mástól várni a segítséget..szerintem az is komoly segítség hogy az anyagot nem kellett megvásárolniuk..jó munkát fiatalok:)”
  • 7. egy olvasó 2008. július 31. 19:29
    „Eddig mindent megkaptak, most hogy végre maguk kéne hogy valamit tegynek is, inkább botrányt kavarnak ebből, nehogy nekik kelljen dolgozniuk. Gyereket vállalni volt eszük...
    Egy jótanács: megnézhette volna hogyan rakták a cserepet a szakemberek, 5 perc után 100-as IQ alatt is unta volna kb. annyira bonyolult. Vagy lelesheti egy olyan helyről, ahol van fent cserép.
    Egyébként aki nem tud felrakni csreepet a tetőre az vajon milyen más munkát képes ellátni, vállalni???”
  • 6. Kérdő 2008. július 31. 16:32
    „Többször is foglalkozott az üggyel a kisalföld. Miért mindíg csak az anyuka nyilatkozik? Hol van az apuka? Meg aztán azon is gondolkodom, mi az oka annak, hogy senki nem akar segíteni a családnakn? Elképzelhetetlen, , hogy ennek van némi oka is? Nem hiszem el, hogy Tápszentmiklóson ilyen közönnyel szemlélnék az eseményeket, ha nem lenne nyomós okuk arra, hogy így tegyenek.”
  • 5. úgyám 2008. július 31. 16:26
    „Magam is azt kérdezném.Nincs férfi a háznál? Ahogy a képen látom,már csak a léceket kellene felszegelni,aztán mehet a cserép.
    Nehogy már az annyira ördöngős meló legyen.Merem ezt mondani azért,mert a saját házam tetejét magam fedtem LINDAB cserepeslemezzel. Nem szeretnék találgatni, de a vállalkozó bizonyára nem minden ok nélkül hagyta ott a majdnem kész tetőt.”
  • 4. Ismerős 2008. július 31. 16:15
    „Amikor a segítséget felajánlották, a médiában nagybetűkkel írták ki a felajánló nevét. PÁDÁR LÁSZLÓ Úrról és a brigádjáról van szó. Most is ki kell írni a nevét, ne csak villogjon a felajánló, azt is magyarázza meg miért futamodott meg. Sokat tudnék írni erről az egészről, mert jól ismerem a történetet, de inkább szóra sem méltatom az esetet. Mindenki le tudja vonni a konzekvenciát a maga információi szerint.”
  • 3. pan.cser 2008. július 31. 15:43
    „Szörnyű helyzet! Egyet azért nem értek, ugyanis ha az anyag megvan, szükségből egy férfiember maga is megcsinálhatja egy-két haverjával a cserepezést. Lehet, hogy nem lesz szakszerű, de nem ázik a lakás. Majd egyszer a cserepessel átrakatják.”
  • 2. Semleges 2008. július 31. 09:18
    „Csak félve kérdezem, hogy ugyanmár miért nem kötöttek biztosítást a házra. Akkor a viharkár már rég meg lenne térítve és a tető is állna.

    Jó magyar szokás szerint felelőtlenek vagyunk aztán meg csodálkozunk, ha bajba kerülünk és várjuk, hogy segítsenek.

    Mindettől függetlenül tényleg jelentkezhetne néhány szakember és egy-két nap alatt be lehetne fejezni.”
  • 1. Egy Állampolgár 2008. július 31. 07:58
    „MAGYARORSZÁG - A SZOCIÁLIS EURÓPA RÉSZE !(?????)

    MAGYARORSZÁG KORMÁNYA BALOLDALI - A SZOCIÁLDEMOKRÁCIA EGYIK ALAPELEME A SZOLIDARÍTÁS!!!!

    AZONBAN MAGYARORSZÁGON MINDENNEK SEMMI NYOMA!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Börcsre szoktak a táborozók

Börcs - Túrázók és táborozók váltják egymást nyaranta Börcsön, most már nyolc éve. A falu jól… Tovább olvasom