Kisalföld logö

2017. 10. 18. szerda - Lukács 12°C | 22°C Még több cikk.

Meghalt Pingiczer Csaba, a Győri Nemzeti Színház színésze

Hétfő éjjel, zalaegerszegi szívműtétje közben hunyt el Pingiczer Csaba. A Pingi.
˝Január 12-én éjjel meghalt Pingiczer Csaba. A Pingi. Azt mondta, ne aggódjunk, mert akit ennyien szeretnek, annak nagyon erős szíve van. Nem bírta hát.

Felfoghatatlan.

Pingiczer Csaba 1982. szeptember 8-án született. Azóta folyamatosan játszott. Most már minden szerepe olyan marad, mint Phileas Fogg, nem fogja eljátszani...˝ - olvasható a közlemény a színház oldalán.


A színház saját halottjának tekinti

Vele született  szívbetegségben, 32 éves korában, hétfő éjjel meghalt Pingiczer Csaba, a Győri Nemzeti Színház társulatának tagja; a színház saját halottjának tekinti - közölte a teátrum igazgatója kedden.  
   
Forgács Péter elmondta, hogy a színész gyermekként került a  társulathoz, a színházban nőtt fel, szülei is ott dolgoztak.  Személyében egy meghatározó, okos, jó humorú és szeretetteljes embert veszített el a művész világ és közönség.  
   
Játszott többek között Wiliam Shakespeare A windsori víg nők  című vígjátékában, ahol Keszeget alakította, a 80 nap alatt a Föld körül, a Hajmeresztő és a Június című darabokban.  


Pingiczer Csaba soha többé nem játszik. Fotó: Győri Nemzeti Színház
Pingiczer Csaba soha többé nem játszik. Fotó: Győri Nemzeti Színház


Pingiczer Csaba egy alkalommal úgy nyilatkozott a Kisalföldnek:

˝Nem tudom elképzelni az életemet színház nélkül. Nem 
igazán értek semmi máshoz és néha a hétköznapok 
apró-cseprő dolgai is kihívást jelentenek számomra. A színpad 
az a hely, ahol biztonságban érzem magam! Rettenetesen 
felgyorsult a világ körülöttünk. Átrohanunk az életünkön. 
Kötelességemnek érzem megragadni az embereket és 
megnevettetni, meghatni, elgondolkodtatni, pár órára 
kirángatni őket a hétköznapokból! Szüleim a Győri Nemzeti 
Színházban dolgoztak és én gyermekkoromtól fogva úgy 
jártam be, mintha haza mennék! Sosem mondtam ki, hogy 
színész akarok lenni, egyszerűen egyik pillanatról a másikra az 
lettem. Hálás vagyok a szüleimnek, hogy bár tudták, ez a 
szakma nem olyan habos-babos, mint ahogy kívülről látszik, 
mégis mindenben támogattak.˝

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körözött férfiakat fogtak a rendőrök Győrben és Sopronban is

Mindenkit vittek a rendőrségre. Tovább olvasom