Kisalföld logö

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

Meghalt Győrújbarát díszpolgára

Tragikus hirtelenséggel, 78 éves korában elhunyt Dr. Fehér János emeritus professzor, nemzetközileg elismert májspecialista, a szabadgyök-elmélet egyik ismert képviselője a Magyar Tudományos Akadémia doktora. Temetése pénteken délután háromkor lesz szülőfalujában, Győrújbaráton, amelynek díszpolgára volt. Erre volt a legbüszkébb.

Dr. Fehér János Győrben, a Czuczor Gergely Gimnáziumban kezdte középiskolai tanulmányait, majd miután a háború után az iskolát megszüntették, a Révai Miklós Gimnáziumban érettségizett. Országos tanulmányi verseny első helyezettjeként felvételi nélkül került az orvosi egyetemre. Annak elvégzése után szeretett volna hazatérni, s falujában, vagy környékén gyógyítani az embereket. Professzorai rábeszéltek, hogy az ő tudásával maradjon a fővárosban, s az orvosegyetem oktatója lett. Tíz éven át, 1993-ig igazgatója volt a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Belklinikájának, és 1986-tól 2002-ig az Országos Belgyógyászati Intézet főigazgatója.

Dr. Fehér János.
Dr. Fehér János.


Az orvosok oktatásához fontos szakkönyveket, jegyzeteket írt, az általa vezetett intézet oktatói közül többen professzorok lettek, sokan orvostudományi kandidátusi fokozatot értek el. A klinikai gyógyító munka mellett publikációival, kutatásaival nemzetközi elismertséget szerzett, számos külföldi és hazai tudományos társaságnál töltött be vezető szerepet. Magyar és nemzetközi szakfolyóiratok szerkesztőbizottságaiban töltött be fontos szerepet. A legrangosabb hazai szaklapnak, az Orvosi Hetilapnak 1989 óta volt főszerkesztője. Mostanáig…

Olvasóink írták

  • 2. mgob 2010. május 31. 19:01
    „Büszkék is voltunk-vagyunk-leszünk Reá!”
  • 1. Sárika 2010. május 31. 12:45
    „....és igen sok győrújbarátinak és győrinek segített önzetlenül. Nyugodjon békében!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Uszodává vált a szabadhegyi aluljáró vasárnap

Tovább olvasom