Kisalföld logö

2016. 12. 06. kedd - Miklós -6°C | 3°C

Megérkezett a töltet

Mint arról korábban beszámoltunk, a megyei kórházban a rákos betegek sugárterápiás kezeléséhez használt két gép közül az egyik már több mint egy éve állt. Hétfőn azonban végre megjött a berendezés használatához szükséges töltet.

Négy megye daganatos betegei járnak sugárkezelésre a győri kórházba, s mivel a múlt év májusa óta az egyik gép működésképtelen volt, a túlterhelés miatt a másik is egyre többször hibásodott meg. Ilyenkor a távoli településekről érkező pácienseket haza kell küldeni, mert a szerelők a fővárosból érkeznek, s csak másnapra tudják megjavítani a berendezést.

A műszerekben ötévente fejet, töltetet kell cserélni. Az intézmény a több mint húszmillió forint értékű töltetett már jó ideje megrendelte a tengerentúlról, de a szállítás hosszú hónapokat késett, a betegek helyzete pedig folyamatosan romlott, a sugárkezelésre másfél hónapot kellett várni.

Dr. Pintér Tamás, az onkoradiológiai osztály főorvosa örömmel újságolta, hogy tegnap megérkezett a rég várt töltet. A szervizmérnökök az elkövetkezendő napokban elvégzik a beméréseket, ezután pedig a hivatalos engedélyek kiadására kerül sor. Legkésőbb szeptember 9-én újra használhatják a daganatos betegek gyógyításához a másik gépet is, felére csökkentve ezáltal a kezelésre jelentkezők várakozási idejét.

Korábban:

Áldatlan állapotok (2002-05-27) >>
Értékes műszeradomány (2002-05-29) >>
Elfogyott a gyógyszer (2002-05-08) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szép lányok, szép nyeremények

A Beautiful Ladies of Hungary szépségverseny országos döntőjét Győrben rendezték . A győztes egy… Tovább olvasom