Kisalföld logö

2017. 09. 20. szerda - Friderika 12°C | 13°C Még több cikk.

Megépíthető lenne Győr makettje

Egy győri építész szerint Barcelonához és Hamburghoz hasonlóan megépíthető lenne Győr makettje.
Sándor János ismert győri építész nemrégiben Barcelonában járt, ahol a tavaly elfogadott városfejlesztési koncepcióhoz elkészítették a város teljes makettjét, ami egy nagyszabású kiállításon látható. A könnyebb áttekinthetőség kedvéért a látogatók – mintha gépen szállnának fölébe – egy kis hídról felülnézetből is megnézhetik a katalán települést.
A méretarány egy az ezerhez, azaz ami a valóságban egy méter, az a „terepasztalon" egy milliméter.

A házak tömbjeit műanyag lapokból vágták ki, számítógép-vezérléssel. Hasonló módszerrel készült el Hamburg makettje is, amely naponta több száz érdeklődőt vonz.

Sándor János úgy véli, mindezt – hároméves munkával, fiatal egyetemisták és profi szakemberek bevonásával – a győri önkormányzat is véghez tudná vinni. A költségek mintegy 55–60 millió forintot tennének ki. Ráadásul – tette hozzá – a pénz jelentős hányadát szponzorok biztosíthatnák, s cserébe feltüntetnék nevüket a több évtizedre szóló maketten.

Az építész szerint a várost négyszáz részre kellene osztani, mindegyik szeletet külön asztalra lekicsinyíteni, hogy a mini megyeszékhely könnyen szétszedhető és darabjai egyszerűen mozgathatók legyenek. Győr kisebb kiterjedése miatt célszerű lenne a barcelonainál kétszer nagyobb méretarányt választani, s az egész város így is kényelmesen elférne egy ötvenszer ötvenméteres csarnokban.

Az igazi kérdés persze az, miért érné meg a látványosság. Nos, Sándor János szerint segítségével a lakosság, de az építészek számára is sokkal jobban szemléltethetővé válnának a fejlesztések – most is jócskán akadnak ilyenek (Városrét, Dunapart Rezidencia, Royal-lakópark, ETO-stadion), de a pólusprogramban újabb milliárdos beruházások valósulnak meg, köztük hidak, épületek. Csak egy példa: Hamburgban új hangversenyterem építése van napirenden, amelynek terveit beillesztették a modellbe, és ennek hatására tömegek nyilvánítottak véleményt és álltak az ügy mellé. A makettnek dokumentumszerepe is lehetne, hiszen segítségével az utókor számára is megőrződne Győr pillanatonként változó állapota.

Lapunk megkereste Révi Zsoltot, a győri önkormányzat főépítészét. P jónak gondolja az ötletet, de egyelőre korainak tartja a megvalósítást. „A széthúzás sokszor erősebb, mint az egyet akarás. Félek, hogy a makett a konzervativizmusnak adna táptalajt, és a fejlesztésellenes szekértáborok erősödnének meg" – fogalmazott. A szakember ugyanakkor úgy véli, nagyon jó lenne, ha az ügyben vita kezdődne a város szerepelői között.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Licit nélkül zárult az árverés

Teljes kudarccal zárult az első roncsautólicit Győrben: a kínált tíz autóból egyetlenegyre sem… Tovább olvasom