Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Megelőzés és egészségvédelem

Hét éve a szegedi egyetem kihelyezett programjaként sikerrel folyik a mentálhigiénikus-képzés Győrött, amely most a pedagógus-szakvizsga lehetőségével bővült.
A négy féléves kurzust követően huszonketten sikerrel folytatták tanulmányaikat. – A résztvevők hozzáértéssel készíthetnek térségi egészségtérképeket, vehetnek részt az óvodai, iskolai egészségvédő projektekben – tudtuk meg dr. Varga Gábor osztályvezető főorvostól, a program koordinátorától. A résztvevők feladata mentálhigiénikusként az önsegítő csoportok, valamint a telefonos szolgálatok és krízisellátó helyek munkájának folyamatos támogatása. Munkahelyükön – lehetőség szerint – egészségtant is taníthatnak. A négy plusz fél éves képzés újdonsága, hogy a hallgatók közül huszonketten pedagógus-szakvizsgát is tettek, amely bővíti az egészségnevelés és -fejlesztés eddig megismert eszköztárát és lehetőségeit.

A személyiségfejlesztés is fontos

– Az ismeretek bővítésén túl a négyszer húszórás személyiségfejlesztés is fontos – sorolta Varga főorvos. – A hallgatók kommunikációs stratégiákat és módszereket gyakorolnak, de fejleszthetik önérvényesítési és szociális készségüket is.
Vida Lászlóné, a Petz-középiskola szakoktatója az egészségfejlesztés és a betegségmegelőzés terén is hasznos ismeretekre tett szert, hiszen – ahogyan mondta – az oktatás egyik iránytűje ma a mentálhigiéné. Az önismeret- és a személyiségfejlesztő tréningeket üdvözölte Szabóné Budai Ágota, a Radó-iskola gyógypedagógusa, akinek munkája részben a családgondozási feladatokra, a hátrányok behozására fokuszál, így az új ismereteket naponta hasznosítja.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Parkolóház épül Győrben

Épül Győr első parkolóháza. A kivitelező Integrál-H rt. május végén kezdte meg a munkát, s a tervek… Tovább olvasom