Kisalföld logö

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Megbírságolták Győrt

Hetvenötmillió forintos örökségvédelmi bírságot szabott ki egyetemlegesen a győri önkormányzatra és a két kivitelező cégre a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal.

A Széchenyi tér felújítása során régészeti lelőhely rongálódott – és részben semmisült – meg. A városháza szerint egy bosszúhadjárat újabb eleméről van szó.

A győri önkormányzat idén tavasszal fogott neki a Széchenyi tér felújításának. A kivitelezést a Penta kft. és a West Hungária Bau Kft. nyerte el. A területen tavaly ősszel megelőző ásatást végeztetett a város a megyei múzeumok igazgatóságával mintegy 30 millió forintért, amely a tér nem egészen egytizedét érintette. A munkálatok március végén-április elején kavartak vihart, miután kiderült, hogy a gépek – a városháza szerint 90, a  Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) szerint helyenként 120–130 centiméter mélyen – elmarkolták a földet, a régészeti rétegsorral együtt.

Az ügy legfrissebb fejleménye, hogy a KÖH nyugat-dunántúli irodája egyetemlegesen 75 millió forintos örökségvédelmi bírsággal sújtotta a két kivitelező céget, valamint a beruházást megrendelő győri önkormányzatot ˝engedély nélkül és engedélytől eltérően folytatott munkavégzés, valamint védelem alatt álló régészeti lelőhely és régészeti leletek megrongálása és részleges megsemmisítése miatt˝. A dokumentum szeptember 18-án kelt, és kedden került portálunk birtokába. Az összeget 60 napon belül kell megfizetni a Magyar Államkincstárnak.

A határozat ellen a KÖH elnökéhez címzett, félmillió forint illetékbélyeggel ellátott fellebbezéssel lehet élni.

Figler András, a KÖH nyugat-dunántúli irodavezetője a határozat indoklásában kifejtette: a tér alatti talajcserére senki nem adott engedélyt. Ismertette, hogy a beavatkozás következtében a XIII–XV. századig semmisültek meg rétegek. Az irodavezető azt is felrója, hogy a munkálatok megkezdését sem jelentették be sem a megyei múzeumnak, sem a KÖH-nek. Figler András a bírság alapját a lehetséges 25 millió forinttal szemben 12,5 millió forintban, a szorzószámot pedig a maximális 6-ban állapította meg, így jött ki a 75 millió forint. Ez szerinte megegyezik azzal az összeggel, amennyibe az elpusztult terület régészeti feltárása került volna. Az irodavezető nem kívánta a Kisalföldnek kiegészíteni a határozatban leírtakat. 

Portálunk megkereste Nagy Gábort, a kivitelező konzorcium és egyben a Penta kft. vezetőjét, aki elmondta: megkapták a határozatot, de egyelőre nem kívánják kommentálni.

Németh Zoltán alpolgármester kérdésünkre közölte, az önkormányzathoz egyelőre nem érkezett meg a határozat. A bírságot a hivatal bosszúhadjárata újabb elemének tartja. Magyarázatképpen hozzáfűzött egy friss ügyet: már végéhez közeledett a strand felújításának engedélyezési eljárása, amikor a KÖH Nyugat-dunántúli Irodája ideiglenesen védettség alá helyezte az öltözőépületet. Így a beruházás biztosan nem kezdődhet el az idén, pedig az épület külsején a tervek szerint nem is lenne változtatás. A politikus szerint hasonló esetek hátráltatják a Kazinczy utca rekonstrukcióját (ahol, mint mondta, a sajtón keresztül utasították el a még be sem nyújtott terveket), Újváros rehabilitációját – végső soron a város fejlődését.

˝Az irat pontos ismerete nélkül nehéz nyilatkozni. Ha megkapjuk a határozatot, jogászok tesznek javaslatot arra, mit tegyünk. Mindent elkövetünk, hogy bizonyítsuk igazunkat. Úgy vélem, a bírság kiszabásával a forráshiányos intézményhálózatot és hivatalokat akarják finanszírozni˝ – mondta Németh Zoltán, amelyet megerősít az, hogy a bírság összege pont annyi, mint a múzeum állítólagos elmaradt bevétele. Az alpolgármester az indoklás azon kitételét különösen nem érti, miszerint a munkálatok megkezdéséről nem értesítették a múzeumot és a hivatalt, hiszen jegyzőkönyv bizonyítja: mindkét szervezet képviselője jelen volt a hivatalos munkaterület-átadáson. ˝A legfontosabb egyébként az, hogy a városnak végre van egy méltó közösségi tere, amelyet nem vehet el senki a győriektől˝ – tette hozzá.


 A bírság alapját a lehetséges 25 millió forinttal szemben 12,5 millió forintban, a szorzószámot pedig a maximális 6-ban állapította meg a hivatal, így jött ki a 75 millió forint.

 

Olvasóink írták

59 hozzászólás
  • 59. Hozzászóló 2009. október 07. 08:55
    „Kedves Sárika!
    3: Jelenleg az folyik, hogy - az egyik álláspont szerint - nem az engedélyezett tervek alapján dolgoztak. Nyilván ennek szól a bírság. Az is kiderült, hogy meg lehet fellebbezni. Utána pedig bírósághoz is lehet fordulni.
    5-7: Ha eddig nem tudta volna kivenni a cikkekből, akkor megismétlem őket tömören. Nagyjából tudták, hogy mi van a tér alatt, ahol érintette a terv ezeket a rétegeket, ott feltárást írtak elő, ez elvileg meg is történt. Ahol a tervezett munka nem érintette a régészeti rétegeket, ott nem írták elő a feltárást, gondolom éppen azért, hogy ne kelljen a városnak ezt fizetnie. Ennek ellenére lejjebb mentek az engedélyezettnél, így elszántották azokat a részeket, amiről nem volt szó. Magyarul engedélytől eltérően építettek, ezért van a bírság. Ez az engedélytől eltérés a vita fő tárgya.
    8: A Lloyd pincéjében legalább látható lesz egy része annak, amit a tér többi részén letoltak. Ez is szégyen ám a városra nézve.
    ui. Mivel lerágott csont ez a téma, részemről lezárhatjuk a beszélgetést.”
  • 58. Sárika 2009. október 06. 18:37
    „Kedves Hozzászóló!
    1: "Senki nem mondta, hogy buta és tehetségtelen." Akkor miért olyan az egész hozzászólása, hogy csak ez olvasható ki belőle?
    2:Ha csak szemléltetni akarta, hogy pletyka így meg úgy, akkor nem kell nevesíteni, hanem általánosságban kell utalni az előtte szólókról.
    3: "Amennyiben valaki engedély alapján dolgozik, ott már nem nagyon tudja meggondolni magát a hatóság és bírságolni se tud." Akkor kérem szépen, mi folyik jelenleg az Örökségvédelmi Hivatal és Győr között? (Ez költői kérdés volt!)
    4: Csak azért, mert nem hisz nekem, nem ferdítem el a tényeket.
    5: Az ásatás megtörtént és a területet gondolom szakember jelölte ki, hogy hol folyjanak a munkálatok. De ez az egész terület csak 10%-a volt, nem több. Miért nem? Tudták hogy lesznek közüzemi felújítások, szökőkút kialakítás, amik munkagödrökkel jár. Gondolhatták, hogy nem a felszín alatt 10 cm-el fognak futni ezek a vezetékek. A régészek talajradarral nézték végig a teret, akkor eldönthették, hogy mi érdekes nekik és mi nem. A feltárást részükről befejezték, ha meg volt ott még néhány dolog akkor meg miért hagyták abba?
    6: "azt még szemüveg nélkül is képes vagyok eldönteni, hogy egy gödör fél avagy majdnem másfél méter mély" Mihez képest méri valaki szemmel a gödör mélységét? Mert abban a pillanatban, hogy nincs meg az eredeti burkolat, nem lehet szabad szemmel hitelesen megállapítani semmit sem. (Főleg nem "séta" közben.)
    7: Nem vagyok nagy tévedésben, mert tisztában vagyok vele, hogy nem 100 kg arany van a felszín alatt és apró maradványok is fontosak lehetnek régészeti szempontból. Viszont ha ezek olyan fontosak, akkor élni kellett volna a lehetőséggel. De pontosan ez az amit nem tettek.
    8: A török kazamata és a kút pedig nem tűnt el, nem lett letolva. Ha jól tudom a Lloyd pincerészében az előbbi látható lesz, az utóbbira pedig egy beton fedlapot raktak. Magyarul nem tűntek el.”
  • 57. Hozzászóló 2009. október 06. 13:15
    „Kedves Sárika! Senki nem mondta, hogy buta és tehetségtelen. Bizonyára feltűnt Önnek is, hogy a megjegyzéssel pusztán azt akartam szemléltetni, hogy nem szép dolog pletykákra alapozni. Amennyiben valaki engedély alapján dolgozik, ott már nem nagyon tudja meggondolni magát a hatóság és bírságolni se tud. Ha mégis, akkor nyilván lehet fellebbezni vagy egyéb jogorvoslattal élni. Ennek az embernek is nyilván van felettese, felettes szerve. Éppen ezért fogadom erős fenntartással az Ön által leírt, igazságként beállított, azonban minden bizonnyal elferdített "tényeket". Sajnos a mélység titkait nem tudom Önnek felfedni, mert én is annyit tudok, mint minden más halandó, azonban a saját véleményével kapcsolatban meg kell jegyeznem, hogy azt még szemüveg nélkül is képes vagyok eldönteni, hogy egy gödör fél avagy majdnem másfél méter mély. Arról, hogy mit találtak pedig olvashat a régész blogban. Tetszik tudni ott kezdődik a nagy tévedés, hogy nem feltétlenül csak az a régészeti lelet, ami minimum 100 kiló aranyból vagy dinoszauruszból van. A "pár talicska rohadt cserép"-ből a város történelmére vonatkozó következtetéseket lehet levonni. Pécsett is le lehetett volna tolni az ókeresztény sirkamrákat, biztos kevesebbe került volna a térfelújítás, ha feltöltik egy kis törmelékkel.”
  • 56. Sárika 2009. október 06. 11:10
    „Kedves Hozzászóló!
    A 47-es pontban az első bekezdésben nem pletykákra és "úgy hallottam, hogy..."-ra alapozva állítottam azt amit, hanem tényre, tényekre, amit a "hírekkel" ellentétben a tehetséges és megbízható építész sógoromtól hallottam, aki sajnos megélte ezeket problémákat. Ha orvos lenne Figler akkor is védenéd, ha 2 hét múlva meggondolná magát a kezeléseddel kapcsolatban? Főleg akkor, ha az eltelt időben milliókat költenél gyógyszerekre? Na ugye, hogy nem. Hát itt is ugyan ez a helyzet, csak pepitában. Tudja eldönteni azt amit örökségvédelem alapján lehet csinálni vagy sem. Ne hetekkel később gondolja végig alaposan az egészet, amikor már az engedély alapján dolgoznak valahol. Plusz még büntetést is kiró.
    A második bekezdésben pedig a Kisalföldben megjelent cikkek alapján, illetve a saját véleményemre alapozva írtam azt amit. Ha ez neked pletyka, akkor fogalomzavarral küszködsz. Esetleg Te magad vagy az említett személy? Akkor meg miért nem osztod meg velünk a "mélység titkait" és hagyod, hogy csak a felszínt "karcolgassuk"? Én értelmes embernek tartom magam, csak azért mert nem egyezik a véleményünk még nem vagyok buta és tehetségtelen.”
  • 55. Elefánt 2009. október 05. 22:14
    „Több kérdésem is lenne:
    Mit lehet csinálni azon a méltó közösségi téren, melyre Németh Zoltán olyan büszke? Milyen közösségi rendezvényekre alkalmas? Mi volt már ott eddig mióta megyílt? Esetleg együtt szikkadni a kiszáradt fák alatt, ahol nincs egy pad melyen hátra dölhetnél. és esteleg néznéd a házakat, vagy újságot olvasnál? Tán beülni a Pálffyba, ahová eddig is lehetett, mely azért építhette fel a külön kocsmáját a téren, mert a polgármester lánya ott dolgozik?
    Erre valóban érdemes volt 1 milliárdot rákölteni! A ti pénzetek! :-)))
    Hajrá Győr! Így tovább!”
  • 54. Hozzászóló 2009. október 05. 10:31
    „Úgy hallottam, hogy Sárika (#47) a szakmájában egy ritka tehetségtelen ember. Az építész rokona - úgy hírlik - egyáltalán nem tud tervezni, mégis kapott kamarai névjegyzékszámot és nem lehet megakadályozni a működését.
    Kedves Sárika! Ön is biztos örülne egy ilyen ´úgy hallottam´ hozzászólásnak. Ezért veszélyesek a pletykák. Értelmes(ebb) emberek viszont nem állítanak alapigazságokat olyan témákban, amikben még a felszínt sem karcolgatják.
    Az a jó ezekben a vélemény kinyilvánató oldalakban, hogy fel lehet mérni, hogy mennyi rengeteg buta ember él a városban.”
  • 53. Orfeusz 2009. október 02. 21:46
    „Figler! Ki vagy te tulajdonképpen? Mit gondolsz magadról? A fák nem nőnek az égig ........ Hajrá Győr!
    Az ökörségvédelmiek szeretik kaparásztatni a földet a régészekkel. Milliókat nyalnak fel ezért a régészek és akadályozzák a munkát. Én inkább a liberálbolsi adminsiztráció rombolását bírságolnám és kaptárba zárnám őket...................................”
  • 52. HarconaMarcos 2009. október 01. 22:34
    „Nem értem. Mi az, hogy Győrt büntették meg?! Szerintem azokat, akik elk@rták a böszmeséget. Remélem legalábbis! Egyébként miért pont a műemlékvédelem működne normálisan az országban. Itt és most viszont az a probléma, hogy egy délután alatt az elfogadott tervektől eltérően dózeroltak még pár ezer köbméter földet. Ugye senkinek nincs illúziója, hogy ezek a pénzek melyik párt kasszájába kerültek. Ha még emlékezik egyáltalán bárki, hogy ez a térkövezés mennyibe is került a városnak... egy középkori (barokk) térhez biztos nem lett volna megfelelő egy egyszerű (de azért normális minőségű )kockakő. A szökőkutaknak pedig lett volna helyük máshol.”
  • 51. Goldmund 2009. október 01. 21:08
    „Bár nem egészen idetartozik, de hadd jegyezzem meg, hogy a Széchenyi tér kövei már mozognak, ha biciklivel végighajtok rajtuk. Ennyit a kivitelezés minőségéről.
    Azt pedig továbbra is képtelen vagyok fölfogni, hogy egy térburkolathoz miért kell akár 120-130 cm, akár "csak" 90 cm mélyen kimarkolni a talajt. Persze nemhivatalos forrásból hallottam miért kell: azért, hogy a Gardénia bontási törmeléke beférjen. És talán épp azért nem akartak oda régészt hívni, hogy minél kevesebb külső szemlélő lássa, mi kerül oda be fölöslegesen az adófizetők pénzén.”
  • 50. Muaddib 2009. október 01. 20:26
    „Egyszerű, meg kell nézni Győrben és a Megyében is azokat a műemlékeket, ami nem illik bele a képbe és a Figler engedélyezte. Kérdőre kell vonni, hogy akkor azokat miért?
    De a válasz sejthető.
    Van bőven ilyen, csak körbe nézni.”
  • 49. kivagyokén 2009. október 01. 19:38
    „Nálunk a "műemlékvédelem", nem véletlenül írom idézőjelben, hozzánemértő, akadékoskodó, <moderálva> emberelből áll! A belvárosban nőttem fel, naponta láttam a Széchenyi teret. Amit kihoztak belőle, véleményem szerint, undorító és felesleges pénzkidobás. Félre ne értse senki, nem sírom vissza a betonnal borított, parkolóhelyfelfestésű "idegenforgalmi látványosságot", de akárhányszor elmegyek mellette a hányinger kerülget. Kis szépérzékkel 1000X különb kinézete lehetne, és biztos hogy olcsóbb is lehetett VOLNA. Persze akkor kisebb a haszon is.
    Ugyanakkor ezeket a terveket VALAKIK elfogadták, és ebbe beleértendő a "műemlékvédelem" is!! Ezek abba is beleszólnak, milyen színűre festheti az ember az ablakkeretet, hogy "illeszkedjen" a környezetbe. Vissza is ellenőrzik. Ekkora munkát nem ellenőriztek?! Ezt a teret, ha nem is tetszik, pályázati pénzek mellett az ÉN, a MI pénzünkből építették! És most ENGEM, MINKET büntetnek meg?! Kicsit furcsa.”
  • 48. a.h.a. 2009. október 01. 17:12
    „Hát igen!
    Ez a figler olyan ember akiből már egy városnak,sőt egy országnak elege van!
    Miért nem takarodik haza?”
  • 47. Sárika 2009. október 01. 16:43
    „Figler András a szakmájában egy olyan ember, akihez ha az építésznek mennie kell megbeszélésre, már előre tudja, hogy mindenbe beleköt. Ha "A"-t akar az ember "B"-t mond, ha "B"-t akkor meg "A"-t. Soha semmi nem jó neki, sőt ha ad is engedélyt valamire az sem biztos, mert két hét múlva jön egy újabb levél amiben meg visszavonja. Építész rokonommal már eljátszott ezt. Meg lehet építész körökben kérdezni, hogy ez a muksó, mennyire alkalmas erre a posztra, de sajnos véleménye bárkinek lehet de elmozdítani lehetetlen. És ez az a dolog amiért csinálja a fesztivált akkor is ha nem kell.
    Csak az egy tizedét tárták fel? Miért? Ott volt a lehetőség, az egész téren bújhatták volna régészeti leleteket. Nem tették. Azután meg a soproni székhelyű Figler "éppen " Győrben "sétálgatott", amikor "észrevette", hogy nem olyan mélységben dolgoznak az építők, mint az engedélyben megadott. Persze szabad szemmel minden pontos. Kicsit sem feltűnő azoknak a módszere, akik mindent elkövetnek azért, hogy a mostani városvezetést minden szinten, minden témában befeketítsék, okkal vagy anélkül.
    Óriási értékek mentek veszendőbe? Pontosan mi? Erről sosem beszélnek! Mert az hogy ilyen olyan évszázadokhoz köthető talajréteg az egy dolog, de az nem jelenti azt, hogy abban volt is valami értékes lelet. Aki meg látta, hogy hogy hogyan nézett ki régen és milyen terveket adtak be a térről, az laikusként is láthatta, hogy a járó felület lejjebb fog kerülni. Ez a szakembereknek nem tűnt fel? A Mária szobornál már a tervekben is látszott, hogy több lépcső fog felvezetni, de a szobrot ezért nem akarják szétszedni. Most meg fizesse a város a büntetést? Talán ha jobban szemügyre vették volna a terveket azok, akik szakértőnek mondják magukat nem lenne, most ez a helyzet. Figler a saját hibái miatt miért nem fizet?”
  • 46. Patriot 2009. október 01. 16:25
    „babuci, ezt hívják demagógiának.”
  • 45. győri_baba 2009. október 01. 16:21
    „Bár én is másképp látnám a dolgokat, ha sok betonom lenne, amit valahova el kell suvasztani
    Meg ha a haverjaimnak épp tordasi mészköve lenne épp raktáron...”
  • 44. győri_baba 2009. október 01. 16:18
    „Kedves pet!
    Neked se sok ezek szerint”
  • 43. pet 2009. október 01. 15:26
    „Kedves győri_baba!
    Látszik, hogy annyi közöd van az építőiparhoz, mint Figlernek a borotvához!”
  • 42. Patriot 2009. október 01. 15:19
    „Az a lényeg,hogy a tér elkészült!
    A politikai haszonlesők még próbálnak belőle pénzt ki sajtolni,a szájtépők meg továbbra is okoskodnak mert építeni és alkotni nem tudnak.”
  • 41. janika 2009. október 01. 13:59
    „Nem elég, hogy holmi vacok pepecselésével késlelteik és drágítják az építkezéseket még büntető jogot is adnak egy hivatalnak ellő hivatalnak. habár ha jól megnézzük kinek a csicskásai, akkor érthető!”
  • 40. fióka 2009. október 01. 13:33
    „végre egy olyan hír amit jogossan és igazságossan történik,ideje volt elkezdeni már és legalább példaértékű is lessz."amennyit a városvezetés kilopott ebből a térből"nem ártanan az ő körmükre is nézni.”
59 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Pályázatokból tízmillió Börcsre

Börcs - Az abdai és az ikrényi óvodával hozott létre társulást a börcsi. Rácz Róbert polgármester az… Tovább olvasom