Kisalföld logö

2017. 04. 29. szombat - Péter 4°C | 13°C Még több cikk.

Megasztár: Melindáért kollégái is szorítanak

A győri Szíj Melinda is ringbe száll ˝Az év hangja˝ címért szombaton este a Megasztár 5. első döntőjében.

A közönségkedvenc édesanyáért kollégái is szorítanak, a munkahelyén sokan a televízióból értesültek arról, milyen jól énekel. Információink szerint Melinda véget vetett kapcsolatának párjával, s Péter helyett az önfeledt dalolást választotta.

A győri Mega-jelölt, Szíj Melinda több mint tizenöt éve az IKR Zrt. munkatársa. A mezőgazdasági gépek értékesítésével és eladásával foglalkozó bábolnai cég dolgozói körében nem vitás, kinek drukkolnak, ők csakis híressé vált kolléganőjükért szorítanak szombatonként. A kétgyermekes édesanyáról sokan nem is sejtették, milyen csodálatos titkot őriz torkában, mindenki – akárcsak rajongói – kedves, visszahúzódó asszonynak ismeri.

A ház tyúkanyója megszépült

Mint azt egy stábtagtól megtudtuk, Szíj Melinda nemcsak rangidős a döntősök között, de ő tölti be a tyúkanyó szerepét is. A Római-parton lévő, gyönyörű panorámájú lakópark két nagy apartmanjában és két lakásában folyamatosan rendet tart, főz, mosogat, s bár egyedül lakik szobájában, egyre többet beszélget és nevet versenytársaival, boldogságát csak gyermekeinek hiánya árnyékolja be. A többiek, hogy feledtessék vele bánatát, a rengeteg gyakorlást követően csajos programokat terveztek, s persze szépítkezésre is jutott idő.



A fodrász és a kozmetikus után manikűr következett – Melinda bevallása szerint még sosem lakkozta ki a körmeit. Már az előző műsorban is rengeteg bókot kapott Mester Tamástól és Friderikusz Sándortól, valószínű, ez ma sem lesz másként.

Juhász Tibor
Juhász Tibor
– Munkájában precíz, maximalista, ilyen ügyintézőt kívánok mindenkinek. Amellett, hogy angolul felsőfokon beszél, még németül és oroszul is ért, egy igazi kincs! – mondja büszkén Melinda főnöke, Juhász Tibor. – Már jó ideje itt dolgozik, visszahúzódó, kedves teremtésnek ismertem meg.

Emlékszem, korábban is jelentkezett a tehetségkutató show-ba, de most végre viszontláthatjuk a televízióban, a legjobb 13 között. Mondanom se kell, hogy mindannyian, az egész csapat nézi a Megasztárt, s persze csakis neki szurkolunk, bár nincs könnyű dolga, hiszen elég erős a mezőny. Sok jó énekes versenyez a 2010-es Megasztár címért, s legtöbbjük gyermekkora óta tanul zenélni. Melinda autodidakta módon képezte magát, s ahogy ismerem a precizitását, ez a győzelemig vezetheti őt – mondta befejezésül a Mega-jelölt főnöke, Juhász Tibor.

Megasztár vagy Péter? 

Hiába teljesült Melinda fiatalkori álma azzal, hogy a TV2 produkciójában döntős lett, kapcsolata válságba került, miután beköltözött a Megaházba. Párja, Péter a múlt szombati élő show után közölte vele, hogy nem tudja magára vállalni azt a terhet, amit a 41 éves asszony két gyermekének nevelése jelent, és szeretné, ha kedvese a Megaház helyett hazajönne Győrbe. Az énekesnő kétségbeesve zokogott a színfalak mögött, a két ítész, Eszenyi Enikő és Friderikusz Sándor vigasztalta a csalódott asszonyt. Melinda később arról mesélt, hogy, már korábban sem voltak rendben a dolgok közte és párja között, a Megasztár csak a jéghegy csúcsa volt. Elmondta, kedvese uralkodni akart felette, túlságosan rátelepedett az életére, és irányítani akarta őt. Ez egyre kényelmetlenebb lett a kétgyermekes anyának, úgy érzi, most tűrőképessége végső határához ért. Mióta Melinda bekerült a döntősök közé, párja nemegyszer azzal állt elő, hogy rendezze a gyerekek sorsát, mert ő elmegy otthonról. Péter azonban megbánta kijelentéseit, s a napokban bocsánatot kért a Mega-jelölttől. Ám információink szerint Melinda véget vetett a kapcsolatának, s Péter helyett a  dalolást választotta.

Olvasóink írták

  • 8. pancser 2010. október 07. 22:28
    „Egyáltaláan nincsen igaza. mire kéne büszkének lenni, arra, hogy egy satnya műsorban szerepel úgy hogy magára hagyja a családját, Milyen asszony az ilyen? Semmire sem becsülöm amit "elért"!”
  • 7. NemeszteleN 2010. október 03. 21:14
    „A párod kicsinyes, nem méltó hozzád. Sok sikert, Melinda!”
  • 6. manoka47 2010. október 02. 23:27
    „Gratulállok igazi kincs vagy,és nagyon szinpatikus,a családod is majd egyszer büszke lesz rád nagyon remélem.Sok sikert és kitartást kívánok teljes szívemből!!!”
  • 5. bucinudli 2010. október 02. 20:56
    „Szépen énekeltél Melinda. A férjed és a gyerekeid helyében nem fujjognék, hanem büszke lennék rád. Való igaz, aki támad a családból, és nem pedig segít, mint tehetséges énekest, annak elmentek otthonról.
    Ne add fel!
    Remélem hamarosan észhez tér a családod, és melléd áll.”
  • 4. bucinudli 2010. október 02. 20:37
    „Szépen énekeltél Melinda. A férjed és a gyerekeid helyében nem fujjognék, hanem büszke lennék rád. Való igaz, aki támad a családból, és nem, pedig segít, mint tehetséges énekest, annak elmentek otthonról.
    Ne add fel. Remélem hamarosan észhez tér a családod, és melléd áll.”
  • 3. ördike 2010. október 02. 20:33
    „Hajrá Melinda te vagy a nyerő.Csak igy tovább,sok sikert!!Jobbat érdemelsz mint Péter.”
  • 2. mitrász 2010. október 02. 16:16
    „"Péter a múlt szombati élő show után közölte vele, hogy nem tudja magára vállalni azt a terhet, amit a 41 éves asszony két gyermekének nevelése jelent..." Szomorú, hogy három hónap terhet nem tud átvállalni... Ő mennyit kapott tőle, míg együtt éltek! Szerintem egy kicsit egoista Péter!
    Melinda! Soha ne add fel álmaidat, tehetséges vagy.... Nem ismerlek (ahogy a "rajongóid" közül sokan), de ilyen tehetséggel nem szabad a hétköznapi életet élni! Az ember életében egyszer adódik (vagy sem) lehetőség a kitörésre, használd ki.
    A mai cikkben közölt képen fantasztikusan szép vagy! Büszkék lehetnek Rád gyermekeid, a családod és azok az emberek is, akik drukkolnak érted határon innen és túl!
    Remélem, hogy olvasni fogod azokat a hozzászólásokat, amik Rólad szólnak, és elhiszed végre: végig kell csinálni!!
    Kitartást kívánok Neked, ma este pedig nagyon fogunk drukkolni, hogy teljesüljön az álmod!!!!!!!!!

    Hajrá Győr! Hajrá Melinda! Csodálatos vagy!”
  • 1. tajtianyu 2010. október 02. 09:46
    „Kedves Melinda.Tedd ,amit a szíved és álmod diktál.Ha a párod nem nézte jó szemmel ezt ,csak egyetértek veled ,hogy véget vetettél a kapcsolatnak.Egy ilyen esemény igazán megméretteti a kapcsolatot ,ha valaki igazán szeret ,nem áll az utadba.Ő valószínű féltékeny volt a sikereidre ,önző módon csak magának akart,s a hétköznap nehézségeivel nem tudott nélküled megküzdeni.Ilyenkor derül ki ,ki az igazi "tökös"legény .
    Sok sikert és ne hagyd ,hogy magyar Susan Boyle -nak hívjanak ,te Szíj Melinda vagy és állj ki magadért !Nem nézem a műsort ,mert nem Mo-n élek,de szurkolok neked és családodnak .”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szabadhegyis sikerek

A Bolyai matematika-csapatverseny megyei döntőjében a Szabadhegyi Közoktatási Központ kiemelkedő… Tovább olvasom