Kisalföld logö

2017. 06. 27. kedd - László 19°C | 30°C Még több cikk.

Megállók a határ két oldalán

Nagymegyer már beszerezte a két „határbuszt", még idén elindulhatnak a szlovákiai kisváros és Győr közötti (újabb) járatok. A határ két oldala között a lipóti komp jár, a Duna-busz uniós forrásra vár, az M15-ös autópályává építéséig már csak két év, a Győr és Pozsony közötti vonat még nem indul újra.
Tagadhatatlan, hogy ha lassan is, de élénkülnek a határon átnyúló közlekedési kapcsolatok Győr-Moson-Sopron megye és Szlovákia között. Ennek egy újabb állomásához érkezhetünk még idén: Nagymegyerre megérkezett az a két új busz, mely a Győrrel való közlekedési kapcsolatot javíthatja. Az üzemeltető kiválasztása még tart. A két város még korábban pályázott és nyert, összesen 440 ezer eurót (a beruházás összköltsége 518 ezer 220 euró). Az uniós csatlakozás óta ugyanis a korábbinál jóval többen járnak át dolgozni Győrbe, az itt tanulók száma is nőtt, akárcsak a bevásárlóturizmus mértéke. Emiatt használták ki a határon átnyúló pályázati lehetőséget. Győr két utastájékoztató oszlopot szerel a buszmegállókba, s információs buszfedélzeti berendezéseket is vásárol. A két város közötti új járat még idén elindulhat. A buszok már a parkolóban várják az indulást. Az első évben uniós támogatásból üzemelnek majd a Nagymegyer és Győr között Izsap, Csilizradvány, Balony, Medve és Vámosszabadi megállókat útba ejtő járművek. A következő évre további támogatást kér majd Nagymegyer, ha azt megkapja, akkor további időt nyer a járat kockázatmentes felfuttatására. A projekt kifutási ideje 5 év, ám a tervek szerint ezután is mehetne a busz.

Rajkán már jár - Hamarosan újabb szlovák–magyar szakaszon, Győr és Nagymegyer között is élénkebb lehet a buszközlekedés. Fotó: Kisalföld-archívum
Rajkán már jár - Hamarosan újabb szlovák–magyar szakaszon, Győr és Nagymegyer között is élénkebb lehet a buszközlekedés. Fotó: Kisalföld-archívum


A magyar–szlovák határ menti tömegközlekedés fejlesztésére egy stratégia kidolgozására is nyert forrást a Közlekedéstudományi Intézet. A megyében két helyen már működik viszonylag új közlekedési kapcsolat: 2010 októbere óta már a pozsonyi városi buszok egészen Rajkáig járnak. Idén a dunai komp is elindult, s azóta is jár Dunaremete és Bős között.

Elképzelések még bőven akadnak: a Pozsony és Dunakiliti közötti szakaszra megálmodott Duna-busz tervezésére és előkészítésére uniós forrást is nyertek. Az elképzelések szerint egy alacsony merülésű, kéttestű hajót – katamaránt – építenek, mely 85 utast tudna szállítani. A projekt előkészítésébe Nagyszombat és Győr-Moson-Sopron megye is bekapcsolódott. A beruházás 1,36 millió euróba kerülhet, s tíz év alatt térül meg: ehhez keresik most az új uniós gazdasági ciklusban a pályázati lehetőséget.

Az M15-ös autóút autópályává fejlesztése is jó úton halad: kivitelezése legkorábban 2016-ban kezdődhet.

A Győr és Pozsony közötti vasúti közlekedési kapcsolat helyreállítása azonban továbbra sem megoldott. A szlovák tárca saját szakaszára nem ad közszolgálati megrendelést, s erre a szakaszra is a GYSEV-vel vagy a magyar állammal fizettetné meg az évi 120–160 milliós költséget. Ezt most senki sem vállalja.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mégsem Bárány István a győztes a győri 4. körzetben

Újraszámolták a szavazatokat. A Fidesz–KDNP jelöltje, Morvay László nyert. Bárány István… Tovább olvasom