Kisalföld logö

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 16°C | 27°C Még több cikk.

Még egy roham a végén

Több tízezer ember adta kézről kézre a kosarat a megye bevásárlóközpontjaiban advent utolsó vasárnapján, amely egyben a karácsonyi bevásárlás fináléja is.

Idén is azt tapasztaltuk, amit immáron több éve: amióta ilyen nagy a csinnadratta a karácsony előtti hetekben, azóta csökkent az aranyvasárnap jelentősége. De csak annyiban, hogy más napokon is tele van például a győri Baross út, más napokon is dugókat okoz a fél ötös csúcs; s a forgalom is elsősorban az időjárás függvénye. Persze ettől még tény – s mindjárt számadatokkal is bizonyítjuk –, hogy hiába jött fagy és hó, az üzletközpontok jó hétvégét zártak bronz- és ezüstvasárnapot követően ezúttal is.

Sopronban is készültek a kereskedők: hosszabb nyitva tartással várták a vásárlókat. 

Az ezüstvasárnaphoz képest négy százalékkal kevesebb autóbehajtást regisztrált Győr (és a megye) legnagyobb üzletközpontja, az Árkád.

Mindez persze így is azt jelenti, hogy 46 ezer látogató fordult meg vasárnap, de hogy közülük hányan vásároltak, azt értelemszerűen egy későbbi statisztika tudja majd kimutatni. Hegyi Ferenc, az Árkád Üzletközpont centermenedzsere a szombati havazással és az útviszonyokkal magyarázza  az egyébként nem túl jelentős visszaesést.

De az is tény – amit cikkünk elején említettünk –, hogy a vásárlási szokások is megváltoztak: az emberek, ha tehetik, nem a hétvégékre s nem is az adventi vasárnapokra időzítik az ajándékbeszerzést, mert a régi beidegződés azért még él bennük: ilyenkor mindig nagy a tömeg. Magyarán a hét minden napján nehéz parkolót találni az Árkádnál.

Jancsurák Zoltán családjával készen áll a karácsonyra. A legfontosabbakat már megvették. Fotó: Krizsán Csaba
Jancsurák Zoltán családjával készen áll a karácsonyra. A legfontosabbakat már megvették. Fotó: Krizsán Csaba

Ez utóbbit statisztikai adat is alá tudja támasztani: az üzletközpont látogatószáma idén decemberben a tavalyihoz képest 11 százalékkal nőtt. Ez persze nem jelenti feltétlenül azt is, hogy a forgalom is ennyivel lett nagyobb, hiszen egy látogató legfeljebb vásárlójelölt, s nem potenciális fizető. Erre is a januári összegzés ad majd választ, de az már most megjósolható, hogy a karácsonyig tartó  néhány napban sem lesz könnyű helyet találni a parkolóban. ˝A legnagyobb roham december 24-én szokott lenni nálunk, fél nap alatt – délután kettőig – akkora forgalmat bonyolítunk le, mint aranyvasárnap. S az is jellemző, hogy ezen a napon fogy a legtöbb vásárlási utalvány: aki az utolsó pillanatra hagyta a bevásárlást, az már nem válogat, biztosra megy, s utalványt vásárol˝ – tette még hozzá Hegyi Ferenc.

A belvárosi sétálóutcában tegnap hasonló volt a helyzet a sopronihoz (lásd keretes írásunkat), délelőtt még óvatosabban  merészkedtek ki az emberek a hideg-havas utcára. Érthető, hogy a faházakban portékáikat kínáló kiskereskedők jobban ki vannak szolgáltatva az időjárás szeszélyeinek.

Ez utóbbi kijelentés már kevésbé igaz a hipermarketekre, amelyek (tapasztaltuk) aranyvasárnap ˝telt házzal˝ tartottak nyitva. Volt olyan élelmiszerlánc, ahová külföldi autóbuszok szállították a vásárlókat – s ők  tömött szatyrokkal is távoztak. 


A hó tompította a rohamot

Meghosszabbított nyitva tartással várták a vásárlókat tegnap az üzletek Sopronban. Minden bizonnyal a szombaton leesett hó lehetett a ludas abban, hogy aranyvasárnap lassan ébredt a város, nehezen teltek meg a parkolók. A nedves, latyakos, hókásás, sok helyen még mindig havas úton csak késő délelőtt lett élénkebb a forgalom, talán mindenki az olvadásban reménykedett. Míg egy átlagos hétvégén már 9 óra körül áll a kocsisor a bevásárlóközpontok környékén, addig most még délben is akadt hely a parkolókban. Délutánra már nagyobb volt a forgatag az üzletekben, ám az adventi vásárban még mindig több volt a nézelődő, mint a komoly vevő, a kisebb élelmiszerboltokban és a butikokban pedig nem volt említésre méltó forgalom. A bevásárlókosarakat vizslatva azt tapasztaltuk, az előrelátóak már a szilveszteri pezsgőt is viszik, de a többség még mindig ajándékok után kutat és a hagyományos karácsonyi termékeket vásárolja. Fogyott a hal, a bejgli, a szaloncukor, és a húsospult előtt is hosszan kígyózott a sor. Válság ide vagy oda, úgy tűnik, a hasunkon  nem spórolunk.

Olvasóink írták

  • 2. Captain 2009. december 21. 22:30
    „Ha be.... kimoshatja”
  • 1. Truder 2009. december 21. 22:27
    „"Jancsurák Zoltán családjával készen áll a karácsonyra. A legfontosabbakat már megvették. "
    WC- papír, mosópor...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyakoribb épülettűz, több áldozat

Nőtt az épülettüzek száma a megyében, míg tavaly év végéig 307, ez év december 13-ig 321 alkalommal… Tovább olvasom