Kisalföld logö

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 4°C | 11°C Még több cikk.

MÁV: panaszok késésekről és jegyvisszaváltásról

Pénteken Győrből szerettem volna Mosonmagyaróvárra eljutni. A tábla minden egyes frissítéskor újabb késéseket mutatott...
SMS
„ Pénteken Győrből szerettem volna Mosonmagyaróvárra eljutni. A tábla minden egyes frissítéskor újabb késéseket mutatott. 40 percnél adtam fel a reményt és szerettem volna visszaváltani a jegyem, mert már lekéstem a találkozót. Ekkor ért a meglepetés, hogy 200 forintos kezelési költséget számoltak fel, amit a jegy árából le is vontak. Tehát nekem a 40 perces várakozás, a lekésett találkozó 200 forintomba került. Köszönöm, MÁV!"
Horváth József, a győri személyszállítási csomópont vezetője: – Az utas panaszát megértem és elfogadom, tény, hogy azon a napon valóban több vonat is késett, mert a hegyeshalmi vonalon két helyen felsővezeték-szakadás volt. Ezzel együtt muszáj tisztázni, hogy az üzemelési szabályzat pontosan rögzíti, hogy jegyvisszaváltás esetében kezelési költséget kell felszámítanunk. Ez abban az esetben is igaz, ha az utas – mint a panaszból is kiderül – önhibáján kívül kellett hogy lemondja az utazást.


SMS
„ Tisztelt illetékesek! Szeretném megtudni, meddig kell elviselnünk a győri pályaudvaron a – láthatóan nem a vonatra várakozó – zaklató személyek viselkedését? Nincs egy biztonsági őr, akihez ilyenkor fordulni lehetne? Nem elég, hogy a késések miatt rendszeresen várakoznunk kell, még ezt az időt is megkeserítik az oda nem való személyek."
A másik panasszal kapcsolatban is igazat adott olvasónknak a MÁV személyszállítási helyi vezetője, de itt is hozzátette, sajnos keveset tudnak tenni a hajléktalanokkal szemben. Bár kötöttek szerződést egy biztonsági szolgálattal, a rendőrök megadott időközönként járőröznek is, de az ilyen esetek sajnos előfordulnak az állomáson. „Ha magam is látok ilyet, azonnal intézkedek" – mondta Horváth József, mire mi felvetettük, hogy nem feltétlenül hajléktalanokról, s nem is látványos inzultusról kell hogy szó legyen.

Olvasónk panaszának ugyanis utánajártunk, s kiderült, egy fiatal hölgyet „szórakoztatott" két fiatal férfi, a legkevésbé feltűnően: „viccesebbnél viccesebb" kérdésekkel. Azt a tanácsot kaptuk, hogy ilyen esetben az utas forduljon a forgalmi irodához, ott szólni fognak az illetékesnek, aki megteszi a szükséges lépéseket.

A MÁV-hoz, de nem a mostani panaszokhoz tartozik, hogy a múlt héten tárgyalt Újvilág utcai sorompóhelyzetnek ezen a héten is utánajártunk. Változás továbbra sincs, valóban sok esetben még mindig hosszú percekig kell várakozniuk az autósoknak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A drog ellen más utakon

Hiába szerveznek az iskolák drogprevenciós előadásokat, klubokat a szülőknek, érdeklődés hiányában… Tovább olvasom