Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Mától művésztelep

Győr-Likócs - Reuter Györgyöt, a győr-likócsi részönkormányzat helyettes vezetőjét évek óta foglalkoztatja a gondolat, hogy ismertebbé kellene tenni Győrnek ezt a városrészét.
A nyitást több síkon szeretnék megvalósítani, s ennek egyik legközelebbi, s egyben egyik legkézenfekvőbb formáját a ma nyíló művésztelep képezi.
A minap dr. Sík Sándor, a győr-likócsi részönkormányzat vezetője és helyettese, Reuter György megbeszélést tartott az alkotó rajztanárok társasága, a győri Art’ 9000 vezetőivel és megegyezés született arról, hogy július 9-én megnyitják a részönkormányzat épületében a festészeti művésztelepet. Alig pár napra rá, pénteken (július 13-án) 17 órakor pedig megnyitják azt a kiállítást, amelyen az itt készült alkotásokat mutatják be.

A győri rajztanárok társaságának nem ez lesz az első csoportos kiállítása, hiszen tavaly novemberben a megyei önkormányzat épületének földszintjén rendezett tárlaton már bemutatkoztak, ezt követően pedig már Mosonmagyaróváron is volt kiállításuk. A továbbiakban pedig – nemrég megalapozott osztrák kapcsolataik révén – a likócsiaknak lehetőségük lesz a bécsi 8. kerületiekkel is bővíteni a művészeti kapcsolatokat.

Reuter György a pénteki megbeszélés során elmondta, hogy a városrész jobb megismertetését a továbbiakban más eszközökkel is folytatni szeretnék. Még ebben a hónapban, 21-én az üzemen kívül helyezett gokartpályán egy extrém sportok fesztiválját, 29-én pedig egy Skoda-találkozót rendeznek.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ötvenezren a Győri Nyár nyitányán

Győr - A Győri Nyár 42 éves történetében még csak hasonló méretű tömeget sem láthatott a város a nyitórendezvényen. A megszokott tízezer helyett körülbelül ötvenezren voltak péntek este a Dunakapu téren, az érdeklődés elsősorban az Omega együttesnek szólt. Tovább olvasom