Kisalföld logö

2017. 12. 16. szombat - Etelka, Aletta 1°C | 6°C Még több cikk.

Másoknak is jut az erejéből

Győr - Ha kell, súlyos betegekért imádkozik a kórházban, ha arra van szükség, idősotthonban olvas fel a Bibliából az öregeknek – a győri asszony híre szájról szájra terjed. Hívják rászorulók, a rokonaik, ő pedig ahol tud, segít, még ha sokan nem is értik, miért vállal önkéntes munkát.

Visszagondolva néhány évtizedre, Szakácsné Olginak eszébe jut néhány momentum a gyerekkorából, ami már sejtette egy kicsit, hogy egyszer nagybetűs Segítő lesz belőle: tizenhárom évesen kivette a szeneslapátot az idős szomszéd néni kezéből, átvette a nehéz cekkereket a piacról hazafelé igyekvő öregektől.

– Akárhol dolgoztam, mindig olyan munkakörben voltam, ahol nekem kellett kiszolgálnom másokat, mindenki hozzám jött, ha segítségre volt szüksége. Ez a magánéletemben is így alakult – mondja.

Azt vette észre, hogy egyre gyakrabban kap telefonhívást aggódó rokonoktól, hogy szükség lenne rá. Baleseten, operációkon átesett betegek, magatehetetlen öregek mellett. Ő pedig ment. Az intenzív osztályon rákérdezett az orvosnál, mikor lenne alkalmas a látogatása, beöltözött a kötelező „alkalmi ruhába" – köpenybe, maszkba –, és Bibliájával odaült a beteg mellé, ahogy ma is teszi, ha hívják. Kihez naponta, kihez kétnaponta vagy ritkábban megy; ráérez, kinek mennyire, mire van szüksége. Ilyenkor, kezét rajtuk nyugtatva, imádkozik a betegekért, felolvas nekik a Bibliából, reményt, hitet, vigasztalást adó részleteket. A szeretetről, hiszen vallja, amit Szent Pál is ír: „Ha szeretet nincs bennem, mit sem érek."

Az önkéntes segítő visszatérő vendég a Szent Anna-idősotthonban is: az ápolási osztály lakóinak olvas fel. Fotó: K. Cs.

Egyszer megkérdezte az egyik osztályos orvos, kije vagyok én a betegnek. A szó legtisztább értelemben vett barátja, válaszoltam – meséli Szakácsné Olgi, aki tizenöt éve végzi önkéntes „munkáját". Gyakran a szobatársak is odahívják egy-egy vigaszt nyújtó szóra, de volt, hogy mire indulni készült „betege" mellől, már hatan várták a folyosón...

Közben történnek kisebb csodák, érintése nemegyszer segített, elmúlt a fájdalom, kisimult a görcsösen hajlott kézfej.
– Mindig mondom, ne nekem köszönjék, hanem az égieknek. S hogy ne éljenek vissza a szeretetükkel, ha már itt tartották őket...
Közben érzi, rá is vigyáz valaki.

– Huszonegy éve rokkantnyugdíjas vagyok, de valakik nagyon figyelnek rá, hogy tudjam végezni a feladatomat – mondja az asszony, s őt nézve igaza lehet: derűs, mosolygós. Máshogy nem is lehet, véli, s rábólint a megérzésemre: erőt adni csak az tud, aki maga is bővében van. Talán ezért van, hogy bár azt hihetnénk, az efféle szolgálat ráül az ember lelkére, s nyomasztó ennyi szenvedéssel találkozni, mégsem érezte soha önként vállalt feladatát tehernek, de még csak fárasztónak sem. 
– Nekem erőt ad, hogy várnak, szükség van rám; látnia kellene, mennyi szeretetet kapok – mondja, pedig gyakran ütközik meg nem értésbe. Sokan nem értik, miért csinálja, hiszen nem kap érte pénzt, sem elismerést, s tisztában van vele, hogy a legtöbben azt mondanák, „elég nekem a magam baja!".

– Aki így gondolkodik, annak nincs elég... Sok emberben nincs annyi szeretet, hogy mások felé forduljon, s meglássa, hogy a másiknak szüksége van rá, hogy másnak több, nagyobb problémája van. Én szerencsés vagyok, észreveszem mások szükségét. S biztos vagyok benne, hogy igaz a keleti bölcsek mondása: tégy jót vagy rosszat, visszaszáll rád!

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Honnan származik a feltálalt egér?

Koroncó - Egy koroncói zöldség- és gyümölcsforgalmazó céget fenyeget perrel a Mercator, mivel egy… Tovább olvasom