Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Más városokban mennyi pénzért viszik el a szemetet?

Több magyar városban 3500 körüli összeget kell fizetni a szemétszállításért havonta. Vajon Győr és négy megyei város hol áll a szemétszállítási díjak rangsorában? Összeállításunkból kiderül. Szavazás.
Mint ismert, a győri közgyűlés múlt pénteken áldását adta a szemétszállítási díj emelésére.

Így júliustól a maradék hulladék (szürke kuka) ürítési díja 584 forint, a bio hulladéké (barna kuka) 508 forint, míg a válogatás nélkül gyűjtött vegyes hulladék (fekete kuka) esetében 533 forint az új tarifa. (Az első megemelt számlákat szeptember elején kapja kézhez az ügyfelek többsége.)

Városok, ahol "aranyban mérik" szemétszállítást

A hivatalos előterjesztés egyik mellékletében olvasható - pontosabban kiszámolható, mivel a díjtételek itt is nettó összegként szerepelnek -, hogy más magyar nagyvárosokban és településeken összesen mennyit kell fizetni a szemétszállításért. (A táblázatot ide kattintva tölthetik le.)

Az összeállítás szerint hazánkban Nagykanizsán (3781 Ft), Szegeden (3702 Ft), Kecskeméten (3554 Ft), Szolnokon (3495 Ft) Budapesten (3479 Ft), és Szentendrén (3347 Ft) kell a legtöbbet fizetni átlagosan a hulladékok elszállításáért havonta.


Kérem, a következőt! Konténer után jöhet a fekete kuka - Krizsán Csaba.
Kérem, a következőt! Konténer után jöhet a fekete kuka - Krizsán Csaba.

Nézzük, a nagyobb megyei és megye közeli városok aktuális tarifáit

Mosonmagyaróváron átlagosan 2554, Sopronban 2405, Csornán 2168, Kapuváron 1695 forintba, Pápán 2410, Tatabányán 1844, Szombathelyen 1734 forintba kerül a szemétszállítás havonta.

Az előterjesztésben szereplő adatok szerint Győrben átlagosan - a megemelt díjtétellel együtt - társasházi lakóknak 2139 forintos, míg családi házban élőknek 1837 forintos számlát visz a postás.

Ezekkel az árakkal a kisalföldi megyeszékhely a viszonylag olcsóbbnak nevezhető települések között - úgy is fogalmazhatunk: a középmezőnyben - található a szemétszállítási tarifák rangsorában.

A kaposvári, kőszegi, komáromi, miskolci, tapolcai, tiszaújvárosi és zalaegerszegi embereknek hasonló tétel terheli a családi kasszájukat, miközben Esztergomban, Hajdúszoboszlón, Makón, Nyíregyházán Sárváron több száz forinttal kevesebbet kell fizetni a szemétszállításért, mint Győrben.

Sümegen "ingyen" viszi el a hulladékot a kukás autó

Érdekesség, hogy Sümegen az önkormányzat átvállalta a lakóktól ezt a terhet, így a sümegiek szemetét "ingyen" szállítják el a kukás autók tavaly év eleje óta.

Igaz, az "ingyenes" szemétszállítás vállalkozókra nem vonatkozik, s a díj egy részét a sümegi lakóingatlanok után fizetendő évi 17 ezer forintos kommunális adóba építették be, amely így négyezer forinttal nőtt.



Olvasóink írták

24 hozzászólás
12
  • 24. ildancs20 2012. július 04. 10:54
    „Egyet értek! Miért fizessek társasházi lakóként külön rendelkezésre állási díjat? Egyáltalán mi is ez a díj? Magyarázza el valaki! Mert, én azt gondolom, hogy ennyi erővel ha van mobil,internet.... előfizetésem ott is fizessek rendelkezésre állási díjat? Kérdem én, Én vagyok Ő értük és nem fordítva? Egyszerűen ezek a monopol helyzetben levő cégek lásd EON totál hülyére veszik az embereket! Jó lenne elérni már, és díjaznám ha megjelennének végre a konkurenciák és érvényesülne a Fogyasztóért vagyunk elv! Mert per pillanat, a fogyasztó az a tehén akit jól megfejünk,hülyének nézünk, és röhögünk raja! De ha a fogyasztónak panasza van akkor az várhat MAJD!
    Azt sem értem ha nem veszek igénybe valamit (barna kuka),miért fizessek érte? Kell az új Cabrióra? Akkor menjen el dolgozni!!!! Ne az én keményen megkeresett pénzemet húzkodják végre!!!!!!!”
  • 23. Gőcze_László 2012. július 04. 07:23
    „Nem lopnak, harácsolnak.

    Jónéhány érdemi kérdés olvasható a korábbi bejegyzésekben, az egyik ilyen sommásan az, hogyan lehet, hogy a legkisebb ráfordítást igénylő ürítési tevékenység a legdrágább?

    Semmi kivetnivalót nem látok abban, ha egy szolgáltató nem tesz különbséget a fogyasztói között annak függvényében, hogy azok egyedei hol veszik igénybe - kényszerűen - a szolgáltatást, de abban igen, hogy a lehető legegyszerűbb módon végzik az ürítésre vonatkozó díjkalkulációt, amolyan úgymond (egyenes) arányos módon.
    Senki semmivel nem tudja bizonyítani, hogy például egy 90 lakásos győri társasház 2 db 1.100 literes gyűjtőedényének egyszeri ürítése azonos ráfordítást igényel, mint 2x9 db szétszórtan elhelyezett 120 literes edényé. Arról meg már ne is essen szó (a fenti megjegyzés alapján), hogy a szállítási költség is jóval kisebb.
    Milyen alapon sújtja a (ki)szolgáltató az igénybevevők jó 25 %-át a primitív kalkulációjával?
    És még egy szót sem szóltunk a rendelekezésre állási díjról.”
  • 22. állampógár 2012. július 03. 21:27
    „21.Mert ezek ilyen arcátlanul lopnak.”
  • 21. Brenda7 2012. július 03. 19:15
    „Jó lenne ha valaki elmagyarázná , ha például 9 lakás szemetét 1 kukában gyűjtik a lakók a társasházban, akkor miért kell 9 rendelkezésre állási díjat fizetni.”
  • 20. Brumm 2012. július 03. 19:07
    „13.bazsifekete
    Én is vissza szerettem volna adni tavaly, de mondták, hogy nem érdemes, mert akkor is jön a számla.

    Még régebben ez jelent meg : www.gyor.hu/index.php?hlid=13967
    A rendelkezésre állási díj részét egységesen 8.451Ft+ÁFA/önálló ingatlan éves összegben javasolják meghatározni, melynek 67,4 százaléka az üzemeltetésre átadott eszközök bérleti díját fedezi.

    Ebből azt gondoltam, hogy ha visszaadom a barna kukát, akkor a 8.451+ÁFA/2*67,4-et nem kell fizetni.
    No ez nem így van mondták.”
  • 19. anuvuk 2012. július 03. 15:54
    „A 87% magáért beszél, hogy drágán viszik el a szemetet!
    A közeli szemetes, nem ösztönöz a szelektálásra, pedig állítólag, a szelektált hulladék érték, melynek ár csökkentő hatásának kellene, kell lenni!!!!
    Az iszonyatos ellentmondást, a Győr-Szolnak kell megoldani, - a korszerű,- a minden igényt kielégítő konténeres "medve barát" szigetekkel!!! És akkor olyan dolgokkal nem kell foglalkozni, hogy hol olcsóbb, mert ez csak így, jelentéktelen részletkérdés!!!!!”
  • 18. Tündenéne 2012. július 03. 15:08
    „17. papaigergo 2012.07.03. 14:52

    Pedig mennyit gondolkodtam rajta, hogy mi lehetett ott a végén :D”
  • 17. papaigergo 2012. július 03. 14:52
    „Elmondaná valaki nekem, hogy miért kell moderálni egy olyan hozzászólást, ami semmi sértőt, és trágár szót nem tartalmaz? Előző hozzászólásomban semmi ilyen nem volt.”
  • 16. papaigergo 2012. július 03. 14:27
    „Ekkora egy átverést, mint a mellékelt táblázat. Ha én így végezném a munkámat, mint aki a táblázatot a közgyűlésre készítette, már rég kirúgtak volna, és maximum mehetnék kukákat emelgetni, csakhogy stílszerű maradjak. Minden településen a 120 literes kuka heti ürítési díját, és az esetleges plusz költségeket (pl. havi bérleti díj) tüntették fel a "Havi díj nettó" oszlopban, ezzel szemben Győrben csak valami fene tudja, honnan szedett összeget írtak be. Társasház 1684, családi ház 1446) Ha Győrben is azonos képlettel számolták volna ki az összehasonlító oszlopot, mint a többinél, akkor 460*26/12+400*52/12+8451/12 = 3434 Ft jönne ki. Ez több, mint duplája, a beírt összegnek. Ráadásul ez még csak nettó összeg. Így már látszik, hogy Győrben a legmagasabb az összes település közül a szemétszállítási díj. A feltüntetett településeken átlagosan nettó 1749 Ft a havi nettó díj, heti ürítéssel, aminek a győri duplája. Persze, ha Győrben is heti egyszeri ürítést számolok, és nem veszem figyelembe, hogy minden második héten 2 kukát is ürítenek, akkor a havi díj "csak" 2384 Ft. Ez az átlagnál már csak 36%-kal több.
    Az eredeti táblázat győri sorába beírt összeg valószínűleg azért ilyen kevés, mert mindenki próbál spórolni az ürítéssel. Mi családi házban lakunk, és 4-6 hetente tesszük ki a fekete kukát üríttetni, a barna fedelűt meg nem használjuk. Szerencsére saroktelken lakunk, és a kukát el tudjuk vinni a kert túlsó végébe, ahol se minket, se a szomszédokat nem zavarja a szag. Véleményem szerint a díjat azért kellett növelni, mert mindenki sokkal kevesebbszer teszi ki üríttetni a kukáját, így nem jött be a várt bevétel. Mindenki ott spórol, ahol tud.
    Nem értem, hogy miért nem lehet újra 60 literes kukákat használni, és akkor mi is 2 hetente tudnánk üríttetni.
    <moderálva>”
  • 15. szabov 2012. július 03. 14:23
    „Nem találom a cikkben, hogy hány főre vonatkozik az összeg. Mivel társasházban és egyedül élek, nagyon soknak tartom a 2139 Ft-ot!
    Ráadásul keresztül kell menni a kerékpárúton, ha esik, akkor sáron is, mert rendszerint fordítva teszik le a konténereket. Sok ész kell hozzá!”
  • 14. Senki* 2012. július 03. 12:32
    „Móváron csak heti egyszer viszik el a szemetet.
    Ha van , ha nincs- számlázzák.
    A normális az lenne, ha a tényleges elszállítást fizetnénk!”
  • 13. bazsifekete 2012. július 03. 11:48
    „Hogy lehet visszaadni a barna kukát, ha itthon komposztálok?”
  • 12. mekkmester 2012. július 03. 09:55
    „tessék komposztálni!!!”
  • 11. acsali 2012. július 03. 08:26
    „Miért kell mindíg más portékáját nézni? Mondják ki egyenesen, túlköltekeztek, ezért kell emelni a díjakat.”
  • 10. sünci 2012. július 03. 08:25
    „Győrben van olyan társasház,ahol a közösköltség tartalmazza a szemétdíjjat,ami együtt 4200 ft!”
  • 9. oPTiKa 2012. július 03. 08:21
    „<moderálva>

    Accra, olvasd el, mit hova kell tenni. A KVA szerint a kajamaradék a barna kukába megy, azt meg hetente ürítenék... Ami megbüdösödhet, az szinte mind mehet a barnába.

    Egy külfödli példa: Svájcban 17, ill. 35 literes zacskókba gyüjtik a szemetet, a kis zacsi elszállítása 1, a nagyé 2 frank.”
  • 8. Alfonz23 2012. július 03. 08:15
    „Rendelkezésre állási díjat szedni olyan szolgáltatásért (?), amelyet kötelező !!! igénybe venni. Hmmmm...”
  • 7. mais 2012. július 03. 07:32
    „Sokért ... drága!!”
  • 6. Jandex 2012. július 03. 07:31
    „"társasházi lakóknak 2139 forintos, míg családi házban élőknek 1837 forintos számlát visz a postás."

    Na ezt elmagyarázhatná valaki! Miért drágább egy helyről elvinni annyit mint egy utcából házról-házra járva?! / Nem az övékét keveslem hanem a miénket sokallom!!!!!!!!!!!/
    .hu én így szeretlek!:)”
  • 5. Gőcze_László 2012. július 03. 07:01
    „Nyers, de nem modortalan leszek (ezúttal sem).
    Ez a cikk a Kiaslföld részéről az olvasók többségének hülyítését szolgálja, behódova a városvezetésnek, egyáltalán nem vizsgálva a költségek tényleges alakulását. Jobb lett volna inkább kussban maradni, mintsem előhozakodni így a témával!
    2010-ben még rendelkezésreállási díj nélkül sem volt veszteséges a tevékenység, fedezetet nyújtott minden járulékos tevékenységre (is) a felszámított és beszedett díj. Amíg oknyomozóként az illetékesekből nem "verik ki" a rendelkezésreállási díj bevezetésének igazi okát és nem teszik itt nyilvánossá a vizsgálódásuk eredményét, addig a Kisalföldnek nincs joga a témával foglalkozni, a cikkben jelzett módon megkülönösen nincs!
    S mivel ezt nem fogja megtenni, fel fogom "bosszantani" én az illetékeseket.”
24 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kivásárolja Győr az Ipari Parkból tulajdonostársát

Kivásárolja az eddigi többségi tulajdonost a Győri Nemzetközi Ipari Park Kft.-ből a győri városüzemeltetési társaság. Tovább olvasom