Kisalföld logö

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 12°C | 24°C Még több cikk.

Más nevében hiába tesznek feljelentést

Levelet kaphat arról, hogy szomszédja, ismerőse ügyében azért indítottak vizsgálatot, mert nyugdíjukat nem tartja indokoltnak? Igen.

Évente egy-két esetben előfordul, hogy a nyugdíjfolyósítónál más nevével visszaélve tesznek bejelentést azok, akik inkognitójukat meg akarják őrizni.

– Ha közérdekű bejelentést kapunk, amit a köznyelv nevez feljelentésnek, akkor nem tudjuk vizsgálni, hogy a levélíró neve, címe valós-e. De a bejelentőként szereplő lakost értesítjük arról, indítunk-e vizsgálatot, így hamar kiderül, ha nem ő kifogásolta valaki más nyugdíjra jogosultságát. Ilyenkor elég erről egy rövid nyilatkozatot küldenie – mondta el portálunknak Kovácsné Raszler Marianna, a nyugdíjfolyósító igazgatóság főosztályvezetője. Hozzájuk évente mintegy háromszáz lakossági bejelentés érkezik. Például ˝hogyan lehet a szomszéd rokkantnyugdíjas, ha egész nap kapál?˝, vagy ˝miért kap a falubeli fiú árvaellátást, ha nem is jár iskolába?˝. Sokan kifogásolják az özvegyi nyugdíjra jogosultságot, de sokszor azért, mert a jogszabályok részleteit nem ismerik pontosan. Az özvegynek ugyanis lehet élettársa – sőt, újabb házasságot is köthet, ha már elérte az öregségi nyugdíjkorhatárt –, mégis kaphatja elhunyt férje, felesége után a nyugellátást.

A bejelentések öt-hat százaléka bizonyul igaznak, azaz ritkán kell megszüntetni az ellátást. Körülbelül felük viszont névtelen és ilyenkor nem kötelező vizsgálatot folytatni, de előfordul, hogy mégis megteszik, ugyanakkor az sem garancia, ha van név a levél alján. Az ellenőrzés indítása a bejelentés tartalmától függ és főként attól, elegendő adatot tud-e adni a kifogással élő a bepanaszoltról.


Olvasói kérdés

A nevemben jelentette fel valaki a falubeli rokkantakat, miszerint nem is biztos, hogy jár nekik rokkantnyugdíj. Úgy jöttem rá erre, hogy engem értesítettek a vizsgálat megkezdéséről. Nagyon kellemetlen, hiszen ismerem ezeket az embereket, a barátaim. Előfordulhat egyáltalán ilyen? Hogyan tisztázhatom magamat?

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A fogadalomból épült kápolna mások öröme is

Tengernyi baj, betegség érte évekkel ezelőtt a családot, a nagybajcsi Simon Lászlóné ekkor fogadta… Tovább olvasom