Kisalföld logö

2018. 07. 20. péntek - Illés 17°C | 28°C Még több cikk.

Maró anyaggal öntötték le az autóját egy péri férfinak

Két hónap után még nincs meg az elkövető. Nemcsak a közel 300 ezres kára bosszantja, a nyugalmát is félti a férfi.
Elfogadta a meghívást, s tavaly először elment a nyugdíjasoknak tartott karácsonyi ünnepségre a 72 éves péri Dornai Imre. Minden autójával parkoló sofőr rémálma, ami eközben történt. „A kultúrház környékén becslésem szerint körülbelül százötven jármű állt – az enyém 30 méterre az épülettől. Amikor este hat óra előtt véget ért a rendezvény, s indultam a kocsi felé, azt láttam, hogy a motorháztetőt maró anyaggal öntötték le, a vegyszer folyt a lámpák felé a 14 éves Peugeot- mon. Egyértelműen nekem szánták, mert senki más nem kapott belőle, pedig előttem például egy új autó parkolt" – emlékezett. Imre azonnal szólt a polgármesternek, aki kijött a rendezvényről, lefotózta a kocsit, majd azt javasolta, gyorsan otthon próbálják megtisztítani, hogy az anyag ne okozzon még nagyobb kárt – például a hűtőben. Ebben a helyi polgárőrség vezetője is segített. „Újra lefotóztuk a járművet, majd kijöttek a rendőrök, ők is »felvették a jegyzőkönyvet« – folytatta. 
Dornai Imre a karácsony előtt megrongált, maró anyaggal leöntött autóját mutatja. Elkövető egyelőre nincs. Fotó: B. A. 

„Ezután vártam a nyomozás eredményét. Annyit tudtam, hogy a kultúrház környékén az egyik magánháznál működik térfigyelő kamera. Bíztunk abban, hogy a felvételen látszik majd, ki volt az elkövető. Ehhez képest két hónapig semmi nem történt, majd a napokban kaptam levelet a hatóságtól – az elkövetőről semmit sem tudni. Bementem a pannonhalmi rendőrőrsre, s kértem, mutassák meg a nyomozati anyagot. Sokra nem jutottam: annyi derült ki, hogy vélhetően kromofágot öntöttek a kocsimra. Megalázónak éreztem, hogy az is szóba került, hogy a maró anyag akár már napokkal korábban az eset előtt a kocsimra kerülhetett. Megjegyzem, az autóm garázsban parkol." Dornai Imre elmondta, a kár összesen 292 ezer forint. „A legrosszabb azonban az, hogy az eset óta nincs egy nyugodt percem sem, tartok egy újabb »akciótól«." A nyugdíjas férfi azt kéri: ha valaki december 11-én délután öt és hat óra között gyanús alakot látott a péri kultúrház környékén, segítsen, s jelentkezzen nála. 
Történt már ilyen a megyében
2004 nyarán két autó vált éjszakai támadások áldozatává Sopronban. Mindkettőt savas anyaggal, valószínűleg kromofággal öntötték le az ismeretlen elkövetők. Több párhuzamos szál is akad az autórongálásokban: a két maró anyaggal leöntött kocsiban egyenként félmilliós a kár – mindkettő tulajdonosa nő volt. A Kitaibel utcában egy négyéves Volkswagen Polót tettek tönkre, egy nappal korábban a Hársfa soron a hajnali órákban okoztak kárt egy hölgy Alfa Romeójában (2004. augusztus 3.). 
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Győrben közlekedünk: nem zavartatta magát a Golf sofőrje, jobbról előzött - videó

Győrben közlekedünk: nem zavartatta magát a Golf sofőrje, jobbról előzött - videó
A szabálytalan előzésről felvétel készült. Tovább olvasom