Kisalföld logö

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 3°C | 16°C Még több cikk.

Március 15: Élő kokárdával ünnepelt Öttevény

Óvodásoktól a nyugdíjasokig minden korosztály szerepelt az öttevényiek ünnepi megemlékezésén a sportcsarnokban, ahol Kara Ákos mondott ünnepi beszédet.
Március 11 délutánja Öttevényen az ünnep, a megidézés jegyében telt, amelyből minden generáció kivette a részét.

17 órakor kezdődött az önkormányzat által az általános iskola sportcsarnokában megrendezett ünnepély, melynek köszöntőjét Kara Ákos országgyűlési képviselő, a megyei közgyűlés alelnöke mondta el. Kara Ákos beszédében megemlékezett az 1848-as bécsi, majd budapesti forradalmi lázról, a pozsonyi országgyűlésről és ennek körülményeiről, a jelen helyzettel, a hazánkban teret nyerő megelégelés és a változtatás vágyával párhuzamot vonva.

A képviselő szavait az óvodások műsora követte közös versmondással és énekkel. Az addig és a műsor további részében izgő-mozgó kicsik az előadás közben mintegy varázsütésre rendezett csoporttá alakultak, és bájosan énekelték az ünnep különböző dalait.

Ezután az iskolások ünnepi műsora következett, melyben szintén helyet kaptak a forradalmi dalok és a szavalatok, de mindezek mellett egy magával ragadó furulyaszólót is meghallgathatott a közönség. A forradalom történetét részben versekben mondták el a diákok, majd elsorolták a 12 pontot, végül Petőfi szavaival emlékeztek az eseményekre. Az ünnepélyen a kihagyhatatlan Nemzeti dal és a Föltámadott a tenger is elhangzott. A forradalmi hangulat nemcsak a nagyvárosokban, de vidéken is jelen volt, hiszen híre hamar odaért a vidéki városokba, falvakba is – a község iskolájának műsorában pedig kiemelkedő szerephez jutott ez. A huszárnótáinkban tükröződik ez a leginkább: a huszárok ha kellett, a hazáért és a magyar szadadságért az életüket adták, a nemes cél érdekében habozás nélkül útra keltek a nagyvárosokba.

Az iskolások műsorában ezután egy látványos performansz következett, a gyerekek élő kokárdát alakítva folytatták az előadásukat, majd elhangzott egy fohász, az Adj Uram, Isten című népdalunk, melyet a közönség lélegzetét visszafojtva hallgatott végig.

Fotók: Tamás K.


Az iskolások műsorát Dékány Lászlóné, a Polgári és Nyugdíjas Egyesület tagjának szavalata követte, ami után az Őszidők Nyugdíjas Egyesület lépett fel versekkel, énekekkel, melyet tekerőlanttal kísértek. Elmondható tehát, hogy valóban minden korosztály képviseltette magát az ünnepélyen.

A közönség soraiban Magyar Zoltán országgyűlési képviselőt is megpillantottuk, aki nagy elragadtatással beszélt a műsorról és az öttevényi Jobbik-alapszervezet szíves meghívásáról. „Színvonalas előadásokat láthattunk, nagyon tetszett az egész műsor. Jó lenne, ha minden községben ilyen kimagasló, nívós műsorokat láthatnának az emberek. A meghívást Tuba Kálmán, a Jobbik öttevényi önkormányzati képviselőjétől kaptam, aminek nagyon örültem, és szívesen eleget is tettem az invitálásnak. Félévente beszámolok az országgyűlési tevékenységeimről, eredményeinkről, de ezen kívül is szívesen képviselem a pártot a különböző rendezvényeken."

Küldjön Ön is fotókat lakóhelye március 15-i ünnepségéről a tudosito@kisalfold.hu e-mail címre!

Olvasóink írták

  • 1. rommel 2011. március 15. 13:28
    „EZ IGY MÉLTÓ MEGEMLÉKEZÉS VOLT.KÖSZÖNET A RENDEZŐKNEK!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mamma Mia - pénteki házibuli

109 fotó a győri Mamma Mia pénteki házibulijából. Tovább olvasom