Kisalföld logö

2017. 08. 19. szombat - Huba 19°C | 31°C Még több cikk.

Március 15-én indul a fesztiválév Győrben! - részletes program - videó

Az április elsejéig tartó Győri Tavaszi Fesztivál több tucat, részben ingyenes programmal várja az érdeklődőket. Képgaléria.


Az ingyenesen megtekinthető Klapka című rockoperával kezdődik el az idei Győri Tavaszi Fesztivál, egyúttal a győri fesztiválszezon – jelentette be Simon Róbert Balázs alpolgármester a 18. alkalommal megrendezendő esemény keddi beharangozó sajtótájékoztatóján.

A politikus hozzátette: arra törekedtek, hogy minél színesebb és minél szélesebb réteget megszólító produkciókkal várják a mind nagyobb számú – az ország más részeiről és a határon túlról is érkező – látogatót.



Videó: Cseh Róbert


A legnagyobb érdeklődés várhatón az öt éve sikerrel futó, Sopronban színpadra állított musicalshow-t, a SingSingSing 2-t kíséri március 16-án. Az egyik főszereplő Kocsis Tibor, az X-faktor tehetségkutató 2011-es győztese lesz. Ő elmondta: a műsor neki is debütálást jelent, s bár a popzenéből jön, a színház világa sem áll tőle távol.


Március 15-én indul a fesztiválév Győrben! - fotók: Cseh Róbert

Március 19-én az Eastwing Group ad koncertet, másnap pedig Paul Blake Római vakáció című zenés játékát láthatja a közönség, amelynek zenei alapját Cole Porter dalai adják. Március 23-án Fodor Zoltán Társulata a Vuk című zenés táncjátékot adja elő, 25-én pedig Robert Harling Acélmagnóliák című színjátéka kerül színre. Március 27-én mutatják be Villányi László Folyótól folyóig című verseskötetét, 30-án pedig a hímes tojás napját rendezik meg a Gyermekek Házában.

Domanyik Eszter, a városháza kommunikációs osztályvezetője elmondta: március 21-22-én 15. alkalommal rendezik meg a Győri Ütős Fesztivált. Az eseményen egy Los Angeles-i világsztár is fellép: Brian Tichy az elmúlt 20 évben többek között a Whitesnake-kel, Billy Idollal, a Foreignerrel, valamint Ozzy Osbourne-nal gitározott, énekelt és írt dalokat.


Győri Tavaszi Fesztivál

2014. március 15 – április 1.

2014. március 15. 18.00 óra
Fesztiválnyitó
Városház tér
Másik Lehel - Vizeli Csaba: Klapka
Rockmusical

A fiatal szerzőpáros második darabja, mely az 1848/49-es forradalom és szabadságharc utolsó időszakába kalauzolja el a nézőket. Hősiesség, önfeláldozás, hazaszeretet, szerelem, árulás mind megjelenik a történetben, melynek vezéralakja Klapka György és Haynau.

2014. március 16. 19.00 óra
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
SingSingSing 2 - musical show

A produkcióban többek között a Jekyll & Hide, a Macskák, A nyomorultak, az István, a király, a Mamma Mia!, a Szép nyári nap, a Diótörő és Egérkirály, valamint az Aida legnagyobb slágerei hangzottak el. Az előző show-ban a Hajlakkal megkezdett hagyományt folytatva az új változatba is bekerült egy magyar ősbemutató: a show a hazánkban Swing mindhalálig címmel bemutatott Swing Kids című filmmusical dalaival indult. Az előadásra igényes jelmezekkel készültek és nagy figyelmet fordítottak a látványtechnikára. A tánckar „gerincét" a Musical TáncStúdió és az Anakonda Rock and Roll Club táncosai adják.
Szereplők: Buch Tibor, Fésűs Nelly, Füredi Nikolett, Horváth Andor, Molnár Erik, Savanyu Gergely, Szőcs Erika, Simon Andrea, Kocsis Tibor, Vastag Tamás


2014. március 19. 19.00 óra
Egyetemi hangversenyterem (Egykori Zsinagóga)
Eastwing Group - Világzene

Frankie Látó jazz hegedűs hegedűjátékában ötvözi az „Old Swing" és a „Modern Bebop" jazzstílusok elemeit, mindezt elegánsan fűszerezve a " World music" határtalan lehetőségeivel. Kéry Gábor jazz és klasszikus zenében egyaránt jártas gitáros, Shankara Lal tabla művész hatására az indiai zene szépségeit is beleolvasztotta gitárjátékába. Frankie Látó és Kéry Gábor hegedű és gitár kooperációja hozza létre a különleges hangzású és dinamikájú, egyedien interpretált saját kompozíciókból álló koncert műsort, amihez nagyszerű zenészek csatlakoztak és szerzeményeikkel, professzionális muzsikájukkal teszik teljessé az EASTWING GROUP zenekari hangzását, atmoszféráját.

Agócs Gergely - ének, duda, furulya, tárogató, kobza
Frankie Látó - hegedű
Kéri Gábor - gitárok
Eichinger Tibor - gitárok
Megyaszay István - basszusgitár
Szendőfi Péter- dobok, ütőhangszerek
Mogyoró Kornél- ütőhangszerek


2014. március 20. 19.00 óra
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
Paul Blake: Római vakáció - zenés játék Cole Porter dalaival

Egy örök klasszikus: a romantikus Audrey Hepburn - Gregory Peck film színpadon, Cole Porter dalokkal. Egy kicsiny ország trónörököse, Anna hercegnő hivatalos látogatásra érkezik Rómába. Minden percét protokoll események töltik ki, a lány fellázad és egy váratlan pillanatban megszökik, hogy felfedezze az Örök Várost...
Vele utazik az udvar néhány szigorú képviselője, minden percét protokoll események töltik ki. A lány fellázad, és egy váratlan pillanatban megszökik, hogy felfedezze az Örök Várost. Persze azonnal nyomába szegődik a bulvársajtó, hogy szaftos pletykákkal szolgáljon a közönségnek. Élükön az elszánt Joe Bradley, aki minden áron nagy sztorit akar szállítani megrendelőinek - ha kell, magába is bolondítja a hercegnőt.
Az előadás az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE, és a Szentendrei Teátrum együttműködésével jött létre.
Szereplők: Balla Eszter/Tenki Réka, Fekete Ernő, Hernádi Judit, Cseh Judit, Szikszai Rémusz, Márton András, Nagy Dániel Viktor


2014. március 23. 17.00 óra
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
Vuk - zenés táncjáték gyerekeknek
Inversedance - Fodor Zoltán Társulata

Fekete István Vuk című meséje ez idáig még sosem kelt életre táncszínpadon, most azonban mesejátékunkban megelevenednek a jól ismert figurák, Karak, Vahur, Tás, "A sima bőrű", és még számos mesebeli szereplő mellett természetesen Vuk, akinek játékos, eleven karakterében minden gyerek magára ismerhet. Csalafinta csíntevésein és kalandozásain át a gondoskodó szeretet segítségével fedezi fel az életet.
Az előadás az Inversedance - Fodor Zoltán Társulata, a Nemzeti Táncszínház és a Művészetek Palotája közös produkciója.


2014. március 25. 19.00 óra
Bartók Béla Megyei Művelődési Központ
Robert Harling: Acélmagnóliák - színjáték két részben
A darab hat nő és három év története. A hölgyek beszélnek, mesélnek, fecsegnek szerelemről, csalódásról, férfiakról, családról, és szinte észrevétlenül bomlik ki előttük az életük, titkaik, sorsaik, vágyaik. Az a különös barátságból, hitből, anyaságból font kapocs, amely az ACÉLNÁL is erősebb, és sajátja a női léleknek. Mindez sok bájjal, humorral, egy tartalmas estét kínálva a nézőknek.
A Játékszín előadása.
Szereplők: Hernádi Judit, Szulák Andrea, Dósa Zsuzsa, Zsurzs Kati, Erdélyi Tímea, Bartha Alexandra


2014. március 27. 17.00 óra
Zichy-palota
Folyótól folyóig - Villányi László új kötetének bemutatója

A könyvet bemutatja és a szerzővel beszélget
Tarján Tamás irodalomtörténész
Verset mond Mohai Gábor előadóművész
Muzsikál Grencsó István


2014. március 30. 10.00 - 16.00 óra
A hímes tojás napja
Gyermekek háza

Ebben az évben is eljönnek hozzánk azok a tojásírók az ország különböző vidékeiről, akik bemutatják nekünk a különféle technikákkal készített alkotásaikat. Lesz itt karcolt, patkolt, áttört, viaszolt, levélrátétes, sárközi, gyimesi és moldvai csángó motívumokkal díszített hímes tojás.
Programunkkal szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a legifjabb nemzedék is hallhasson a régi hagyományokról, megismerkedjenek a tojásfestés ősi motívumaival, hogy felkeltsük bennük az érdekélődést szüleik, nagyszüleik ünnepei iránt.

10.00-16.00 óra:
Hímes tojás kiállítás és vásár

Kirakodóvásár kézművesek portékáiból az udvaron

10.00-16.00 óra:
„Elfelejtett nyugati végek"
Hímes tojások Gencsapátiból

Kiállítás Csizy Istvánné Népi Iparművész és édesanyja Horváth Józsefné balatongyöröki tojásfestők munkáiból


2014. április 1. 18.00 óra
Zichy-palota
Győri Polgári Szalon

A bor szerelme, a szerelem bora
A házigazda: Szigethy Gábor író, rendező
Vendégei lesznek:
Lovas Rozi színművész és Balinkó Tamás rendező, színművész

http://fesztivalkozpontgyor.hu/

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játsszon és nyerjen jegyeket a győri vasútkiállításra!

Számos újdonság várja a vonatrajongókat a győri vasútmodell kiállításon március 7-9. között az ETO Parkban. Tovább olvasom