Kisalföld logö

2017. 09. 22. péntek - Móric 11°C | 17°C Még több cikk.

Maradunk a sárgacsekkek országa? Aggasztóak a számok

Bár köztudottan sokba kerül, nem akarunk búcsút inteni a sárgacsekkeknek: a Győr-Szol, az E.ON és a Pannon-Víz ügyfeleinek jelentős hányada sárgacsekken rendezi a havi számlákat. Szavazás.

A kisalfold.hu nem először foglalkozik a sárgacsekkekkel. 2012 áprilisában annak apropóján írtunk róluk, hogy két telekommunikációs cég sárgacsekkenként több mint 100 forintot készült felszámolni.

A Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) kezdeményezésére sikerült megvétózni a terveket, melyet a Parlament törvénybe is foglalt.

Harc a sárgacsekkek ellen: a többnyire árengedménnyel járó akciók inkább kevesebb, mintsem több sikert arattak

A sárgacsekkek alkalmazása ennek ellenére vitán felül nem kevés pénzbe kerül. Oly annyira így van ez, hogy például az egyik Győr közeli falutévé kerek-perec olcsóbban nyújt szolgáltatást annak az előfizetőjének, aki hajlandó hanyagolni a sárgacsekkeket.

Nagyban szintén igaz ez: a jelentős társaságok számos akcióval próbálkoztak már annak érdekében, hogy ügyfeleik egyszer és mindenkorra felejtsék el a sárgacsekkeket. A többnyire árengedménnyel járó akciók inkább kevesebb, mintsem több sikert arattak, de ne siessünk előre.

"Fontos lenne, hogy a készpénz-használatnál hatékonyabb, olcsóbb és nem utolsósorban biztonságosabb megoldásokra ösztönözzük az ügyfeleket" - kezdte érdeklődésünkre dr. Bába Ágnes, a K&H Bank lakossági üzletágért felelős vezérigazgató-helyettese.


Csak úgy repkednek a drága sárgacsekkek? Fotóillusztráció: Schmidt Andrea (Délmagyar.hu)
Csak úgy repkednek a drága sárgacsekkek? Fotóillusztráció: Schmidt Andrea (Délmagyar.hu)


Miért nem használják ki a banki ügyfelek az ingyenes pénzfelvételi lehetőséget? 

Mint arról többször beszámoltunk, tavaly december óta lehet nyilatkozni a számlavezető bankoknál arról, ha valaki élni szeretne a februárban életbe lépett, 150 ezer forint erejéig havi két alkalommal ingyenes készpénzfelvétel lehetőségével.

Az ingyenes készpénzfelvétel igénybevételére a K&H-nál január végéig eddig néhány tízezer ügyfél adta le nyilatkozatát.

"Sokan várhatóan azért nem élnek ezzel a lehetőséggel, mert számos olyan számlacsomagunk van, ami nullaforintos készpénzfelvételt biztosít ügyfeleinknek.

Az ügyfelek gyakran nem használják ki az összes, a számlacsomagjukban rendelkezésre álló ingyenes pénzfelvételi lehetőséget sem. Így a nyilatkozathoz kötött, további ingyenes készpénzhez jutás nem jelent számukra kifejezett előnyt" - folytatta dr. Bába Ágnes.

"Magyarország ne maradjon a 250 millió sárgacsekk országa"

"A hazai pénzintézetek szemléletformálással, új szolgáltatásokkal igyekeznek a pénzügyi kultúrát abba az irányba terelni, hogy Magyarország ne maradjon a 250 millió sárgacsekk országa.

A forgalomban lévő készpénzállomány egyébként is folyamatosan növekszik, tavaly novemberben újabb csúcsot ért el. A túlzott készpénz használat nem biztonságos, a kezelése, pótlása költséges, a pénzüket ebben a formában tartó ügyfelek ráadásul kamatbevételtől esnek el.

A Magyar Nemzeti Bank tanulmányai szerint a készpénzes fizetések társadalmi költségét évente több, mint 100 milliárd forinttal lehetne csökkenteni, ha nagyobb teret nyernének a korszerű fizetési módok" - tette hozzá dr. Bába Ágnes.



Miért drága a sárgacsekk?

A Magyar Posta Zrt. 2013. január 1-től átlagosan 22 százalékkal emelte a bankoknak a készpénzátutalási megbízás díját.

A Népszabadság információja szerint a cég így 112 forintról 137 forintra növelte a sárgacsekk díját.

Ezt a díjat a szolgáltatóknak kell állniuk.



Győr-Szol: az internetbankon történő utalás nagyon kis százalékban történik


A banki szakember szavait alátámasztják azok az adatok, melyeket a Győr-Szol Zrt. és az E.ON bocsátott részünkre.

"A Győr-Szol Zrt. a lakossági fogyasztóknak három formában bocsát ki számlákat. Az ügyfelek legnagyobb része csekken fizeti a díjakat, míg az úgynevezett csoportos fizetési rendszerben (CSFR) fizetők a kisebb hányadát jelentik fogyasztóinknak.

Az internetbankon történő utalás nagyon kis százalékban történik, a fogyasztói létszámokhoz képest elenyésző" - mondta érdeklődésünkre Ozsvárt Tamás.

A Győr-Szol vállalati kommunikációs csoportvezetője hozzátette: "társaságunk a sárgacsekk miatt nem számol fel költséget ügyfeleinek".

A Győr-Szol-nál a távhőszolgáltatásért 17 188, a hulladékgazdálkodásért 79 724 fogyasztó rendezi a számlát sárgacsekken. Csak viszonyításképp: a távhőt árát 7 025, míg a szemétszállítás díját 12 075 ügyfél egyenlíti ki csoportos fizetési rendszerben.

Az E.ON-nál a befizetések 71 százaléka csekken érkezik 

"Jelenleg az E.ON magyarországi vállalatainál a befizetések 71 százaléka csekken érkezik. A többi befizetés csoportos beszedés és banki átutalás útján történik.

A sárgacsekkes fizetés esetén sem számolunk fel plusz díjat" - közölte portálunkkal Egyházi Nikoletta, az E.ON Hungária Zrt. szóvivője.

Havonta 12 millió forint a sárgacsekkek költsége a Pannon-Víz Zrt-nél

"A Pannon-Víznél a csekkdíjat, a postaköltségeket és a díjbeszedés költségeit jelenlegi szolgáltatási díjunk tartalmazza. Az új Víziközmű Törvény szerint a díjbeszedés költségeit már el kell különíteni. A következő vízdíjban tehát - amit majd a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási  Hivatal fog elfogadni - ez már nem lesz benne" - kezdte Tóth László, a Pannon-Víz Zrt. diszpécser szolgálatának vezetője.

"A sárgacsekk már jó ideje kiváltható egyedi bankos internetes utalással, ügyfeleink egyre inkább ezt választják.

125 ezer lakossági fogyasztóink 17 százaléka választotta a csoportos beszedési díjat, 4 százaléka egyedi banki utalással fizet, a többség tehát még mindig megmaradt a sárgacsekknél.

Úgy tudjuk, rövidesen a bank automatákhoz hasonlóan a csekket is lehet majd automatánál fizetni. Ez várhatóan versenyhelyzetet hoz és csökkentheti a költségeket. Jelenleg havonta átlag 12 millió forint a sárgacsekkek költsége a Pannon-Víz Zrt-nél" - zárta szavait Tóth László.



hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Feketén-fehéren: Kéri László Győrbe érkezik

Fábián György beszélgetése Kéri Lászlóval február 10-én 18 órakor kezdődik a Bartók Béla Művelődési… Tovább olvasom