Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Maradnia kell a menekülttábornak Vámosszabadin

Lakossági fórumot tartottak a településen, az is kiderült: a befogadóállomás melletti szántóföldön, hónapokkal ezelőtt holtan megtalált afrikai férfit Győrben temették el.

Komolyan vette a csütörtöki lakossági fórumot minden illetékes hatóság. Ez látszott abból, hogy nemcsak a bevándorlási hivatal legfőbb vezetője jött el Vámosszabadira, hanem a rendőrség is Halmosi Zsolt vezérőrnaggyal, országos rendőrfőkapitány-helyettessel, valamint Csizmadia Gábor megyei rendőrfőkapitánnyal képviseltette magát.

Az ő beszámolóikkal kezdődött a lakossági fórum, az elhangzottak röviden úgy foglalhatók össze: húsz éve nem látott migrációs helyzettel szembesült Európa és Magyarország, annyi koszovói érkezett január és február elején, mint soha. S bár a számuk mostanra a tizedére csökkent, még így is biztos, hogy „nagyon nehéz év áll előttünk", s a meglévő befogadó táborokra szükség lesz.

A legnagyobb félelemről, hogy a tábor a helyi közbiztonságot rontani fogja, a megyei rendőrfőkapitány beszélt. Szavai szerint a tábor lakói eddig egyetlen bűncselekményt sem követtek el a faluban. Beszélt a szántón holtan talált fiatal afrikai férfiről is: természetes halált állapított meg az orvosszakértő, a fiatalember keringés- és légzésbénulás miatt megfulladt. A koszovói kislány pedig tüdőgyulladásban halt meg.

A helyiek továbbra sem értik, miért "kezelték őket gyerekként" az előbbi tragédia kapcsán, miért a sajtóból kellett megtudni, hogy ki feküdt holtan a tarlón.

Elhangzott az is, hogy nem vitték haza a holttestet, hanem Győrben temették el a vámosszabadi önkormányzat költségén. (A pénzt utólag, éppen csütörtökön kapták meg az államtól - derült ki a fórum végén - a szerk). A temetés maga 60 ezer forint volt, a halotthűtésért viszont 140 ezer forintot számoltak fel - nyilván azért, mert hosszú napok teltek el, míg kiderült, hogy hazaviszik-e az elhunytat.

A lakossági fórum talán legbeszédesebb monológját egy vámosszabadi asszony fogalmazta meg: "Másfél éve, augusztusban szintén itt ültem. Akkor is azt kérték tőlem, hogy legyek megértő. S tulajdonképpen most is ezt kérik. De ha kinyitom a tévét, a kormányzati kommunikációban azt hallom, hogy mindenki "csúnya, gonosz" gazdasági menekült. Ezek szerint a menekültek megítélése változott a politika szemében, csak én maradjak ugyanolyan."

(A lakossági fórumon elhangzott további lakossági felvetésekről a Kisalföld pénteki számában olvashatnak bővebben.)

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Termálvíz ömlik a semmibe évek óta Győrszemerén

Brutális mennyiségű víz - több tíz liter percenként - szökött el eddig, hatalmas érték. Tovább olvasom