Kisalföld logö

2018. 02. 20. kedd - Aladár, Álmos -1°C | 2°C Még több cikk.

Maradhatnak a romák

Az elsőfokú ítélet szerint otthonaikban maradhat az a hét roma család, akikre egy telekvita következményeként a kilakoltatás várt. Jelenlegi, félig romos körülményeiken azonban mindenképpen változtatni kell.
A Győri Városi Bíróság nem jogerős ítélete a felperes német üzletemberrel szemben helyt adott a cigány embereknek abban a kérdésben, hogy azok lakásaikban maradhatnak. A befektető O. G. ugyanis lakottan vásárolta meg az ikrény-dózsamajori területet azzal a céllal, hogy szabadidő- és élményparkot épít. A roma családok viszont ragaszkodtak eddigi ingatlanjaikhoz, amit az egykori ikrényi állami gazdaságtól béreltek. Csakhogy a gazdaság átalakulásával a lakásokra vonatkozó iratok nagy része is elveszett, illetve Nagyszentjánoson egy tűzvészben megsemmisült, így a taláros testületnek is be kellett érnie tanúvallomásokkal és egyéb bizonyítékokkal.

Pádár László a Győr-Moson-Sopron Megyei Romák Érdekképviseleti Szervezete nevében nyolc éve kíséri figyelemmel a dózsamajoriak sorsát. A Nemzeti Etnikai Hivatal elnöki tanácsadójaként is kint járt a napokban a családoknál és jogi képviseletükről is gondoskodott. A kisebbségi elnök üdvözölte a bíróság döntését, miszerint az üzletember vagy lakható ingatlant biztosít a családoknak Ikrényben, vagy pedig lemond befektetői szándékáról. Ezzel a döntéssel végső soron tizenöt kiskorú gyermek maradhat szüleivel, a családok pedig otthonaikban, aminek felújításában a roma érdek-képviseleti szervezet és az etnikai hivatal is segít. Bérleti díjat azonban a családoknak mindenképpen fizetniük kell. Ha a befektető ragaszkodik üzleti tervéhez és ehhez kellő anyagiakkal is rendelkezik, a romák elhelyezését követően rendelkezik a megállapított összeggel. A kisebbségi érdekképviselet ajánlata változatlanul az, hogy a szervezet kifizeti a család ok által lakott telekrészt, a befolyó bérleti díjból pedig felújítják a megroggyant szalagházat.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tüntetés és sztrájk előtt?

Nem ért egyet a győri iskolabezárások és takarékossági intézkedések mikéntjével a Pedagógus… Tovább olvasom