Kisalföld logö

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 18°C | 25°C Még több cikk.

Már nem Janák Emil az igazgató

Visszavonták igazgatói megbízását Janák Emilnek, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetőjének.
A belügyminiszter a közmunkaprogramban elkövetett hibákkal indokolta leváltását. A Kisalföld kérdésére az igazgató azt mondta: a döntést tudomásul vette, ám kommentálni nem kívánja.

Janák Emil
Janák Emil

Az 54 éves szakember a vízgazdálkodási szakma több területén dolgozott, 1987-ben került a regionális vízügyi igazgatósághoz, 1993-tól vízgazdálkodási osztályvezetőként dolgozott.

A bősi erőmű üzembe helyezését követően Janák Emil a Duna-monitoringgal kapcsolatos kérdésekben az illetékes minisztériumot képviselte. 1999. május 1-jétől Jakus Györgyöt (akit nemrégiben az Országos Vízügyi Főigazgatóság főmérnökeként nyugdíjaztak) váltotta a vízügyi igazgatói poszton. 2002-ben az addigi legmagasabb vízszinttel levonuló dunai árhullámot irányításával káresemény nélkül levezették, folyamatosan kiállt a szigetközi vízpótlás üzemeltetéséért, nevéhez fűződik a Fertő tó stratégiájának kidolgozása, igazgatói munkája alatt többek közt a Rába folyó ügyeiben is előrelépés történt. A többmilliárdos nagyprojektek (például alsó-szigetközi) irányítása mellett elévülhetetlen érdemei voltak a vörösiszap-katasztrófa idején abban, hogy a vízbázisok veszélyeztetését elhárították.

Alig egy hónapja Németh Zoltánt, a regionális környezetvédelmi felügyelőség addigi vezetőjét váltották le pozíciójából (Kisalföld, 2012. június 2.).

Olvasóink írták

64 hozzászólás
  • 64. vizigalam5 2012. július 06. 12:42
    „Tisztelt Kukutyin325!

    Jól látszik a nyilatkozataiból, hogy csak a rosszindulat vezérli a vízüggyel kapcsolatban. Bizonyára komoly sérelem érte a múltban, ha ennyire sötéten látja a szakaszmérnökség működését. Annak a szakaszmérnökségnek (Igazgatóságnak), amely az eddigi ár- és belvízvédekezéseket sikeresen bonyolította, és a területét ,,jó gazda" módjára kezeli.
    Ezeken az egységeken dolgozó emberek mind lelkiismeretesen végzik munkájukat, és valószínűleg pont az olyan emberekkel kerülnek konfrontációba, mint Ön.
    Azokon az elferdített információkon melyeket közöl, jól látszik, hogy csak a személyes gyűlölet hajtja, melynek sok oka lehet: kirúgott alkalmazott, valamely ügyben, vízügy irányában sérelem érte (engedélyezés, felszólítás, stb.), bukott politikus....
    Biztosíthatom, hogy szervezet a legköltséghatékonyabban működik a mindenkori anyagi lehetőségek függvényében, nem is teheti máshogyan, mivel a belső ellenőrzések alaposak és minden működési szintre kiterjednek.
    Az informáltsága révén biztos azt is tudja, hogy a szervezet komoly anyagi problémákkal küszködik, az emberek bére (egyeseké a közmunkás bérhez közelít) pedig már régóta egy helyben stagnál. Kérdezem, ilyen bérek mellett Ön vállalná-e a munkát az Igazgatóságnál? Szerencsére az emberek még az ilyen anyagi lehetőség mellett is a tőlük telhető legjobbat adják.
    Végül arra kérem, hogy a nevéhez méltó foglalkozást űzze (nem csak képletesen) inkább ahelyett, hogy rendes embereket provokál, akik miatt egy szenvedő szervet még működik.”
  • 63. Flecser 2012. július 06. 11:38
    „62.kukutyin325
    Hozzászólásaidból egyértelmű, hogy személyes sértődések szólalnak meg, netán őket tartod bűnösnek személyes kényelmes posztocskád elvesztéséért! Mindenesetre feltűnően sok "ismereted" van a vízügyről. Aki ennyit tud, az tud sokkal többet is, csak azt elhallgatja, igaz-e? Tudod te is, miközben pazarlásnak állítod be a gépkocsik használatát, hogy a szakaszmérnökségeken pár területi felügyelő pár gátőr támogatásával biztosítja az egész belvizes csatornarendszer működését a műtárgyak folyamatos szabályozásával, az árvízvédelmi rendszer karbantartását, és számtalan vízgazdálkodással összefüggő ügy gondozását. Nyilván minél nagyobb a terület, annál többet kell egy-egy felügyelőnek mennie. Sokan vannak? 2002-ben Győrben dolgoztam az árvédekezés során - nem vízügyesként - csak a szakmai irányítást képes biztosítani a mai rendszer, azt is úgy, hogy a vízügyek kisegítik egymást. Nyugodtan alszol Ásványrárón, magasvíz esetén is? Mégiscsak bízol a tudásukban? Mellesleg az ország lakóinak legalább harmada, gazdasági kapacitásának legalább a fele van vízelöntéssel valamilyen formában fenyegetett területen. 2002-ben, ha nem tudjuk három napra előre mi fog történni a vizekkel, akkor elúszik Likócs, egyszerűen alacsonyak voltak a gátak (városi), elúszik az AUDI, és ma nem új gyárat avatna, hanem elvitte volna a régit is. Szóval "csak" ennyivel szórakozik, aki a vízügyeket ingyenélő, parazita szevrvezetnek tartja. Játszik a kormány is, nem kell Vituki nem kell vízügy. Vajon milyen képet vágsz majd kukutyin, ha jön a Katasztrófa elhárítás, készüljetek a kiürítésre, mert az elhanyagolt gátak nem biztos, hogy kitartnak?”
  • 62. kukutyin325 2012. július 06. 07:58
    „61. csefa
    Az általam említett konkrétumok bármelyikének megcáfolására mégcsak kísérletet sem teszel. Bizonyára csak azért, mert minden úgy történt, ahogy írtam, vagyis mindegyik igaz. Ha az igazság kimondásához a "személyeskedésen", "írigységen", vagy a "ráérés"-en keresztül vezet az út, akkor vállalom. Az eredeti témától pedig nem tértem el, hiszen a felsorolt tények is azt támasztják alá, hogy "fejétől bűzlik a hal".”
  • 61. csefa 2012. július 05. 23:11
    „60. kukutyin325
    Igazad van, elfogult vagyok a szakmámhoz. A Szigetközi Szakaszmérnökség belső ügyeit nem ismerem, de azt látom te nagyon jól értesült vagy, gondolom a közeli vendéglátó egységben szoktad figyelni ki lóg a melóból. Valami személyes gondod lehet a szigetközi vízügyesekkel, mivel hozzászólásod eléggé átment személyeskedésbe és már semmi köze az eredeti újságcikkhez!
    Ilyen irigyek mifelénk is vannak, igaz nem foglalkozunk velük. Ők rendszerint hetente átreformálják a nekik épp nem tetsző szervezeteket, szolgáltatókat. Ráérnek!”
  • 60. kukutyin325 2012. július 04. 09:27
    „52. 0007
    Ha valaki nyitott szemmel közlekedik, látja azt amiről írtam: a terepjárókról, a "felesleges" emberekről és üzemanyagról. Ez utóbbival kapcsolatban természetesen nem az irigység motivált, főleg nem az orgazdaságban való bármilyen részvétel. A jól értesültséghez nem kell más, mint munkakezdés után fél órával, váratlanul megnézni ki mit csinál, aztán megkérdezni, hogy a beosztottak miért vonultak át a közeli vendéglátó egységbe. Talán nincs elég WC, nincs lehetőségük máshol kávét inni vagy egyszerűen azért, hogy ne legyenek láb alatt?
    57. csefa
    Szerencsére hozzászólásod utolsó szava egyértelműsíti, hogy elfogult vagy, netalán a Szigetközi szakaszmérnökségen dolgozol? Egyébként amikor még nem volt közmunkaprogram, ugyanígy túltengés volt drága terepjárókból. Az 50 közmunkás koordinálását végző gátör esete több dolgot támaszt alá. Először is ez a gátőr nem terepjáróval közlekedik, legjobb esetben a saját személygépkocsijával, vagy a szolgálati motorkerékpárjával, amelynek üzemanyagszükségletét sokszor az elvonásokra hivatkozva, nem térítik meg. Néhány napi szünet után a Szigetközi Szakaszmérnökségre Győrből és Mosonmagyaróvárról kijárók változatlanül űzhetik kisded játékaikat, akár az ugyanazon útvonalon, párhuzamosan közlekedő más terepjárók megléte ellenére. A tömegközlekedési eszközök igénybevétele szóba sem jöhet? Az ártérbe való eljutásnak többféle oka van, melyek között a barátok/barátnő kirándultatása nem közszolgálati feladat, mindezt sem a horgászat (egyedül vagy a haverokkal), sem a "pásztoróra" nem indokolja. Másodszor pedig az említett gátör esete azt mutatja, hogy ezek szerint a közmunkások koordinálását egy gátőr is el tudja látni, tehát igenis többen feleslegesek az irányításban, esetleg a közmunkások között el tudnám képzelni őket. A terepjáró egyébként státuszszimbólum a cégnél. A felfüggesztett és vizsgálat alá helyezett főnök magasabb kategóriájú sötétzöld terepjárójával manapság a megbízott (új?) főnök, a korábbi fönök helyettese villog a kisebb piros SUZUKI helyett. Ezzel biztosabban ki fog jutni az ártérre, még horgászat céljából is.”
  • 59. icalicoh 2012. július 03. 11:26
    „57. csefa 2012.07.02. 23:45
    " Azt pedig meg lehet nézni, hogy több mint 50 MRD forint EU-s pályázati pénzt hívott le a térségbe a vízügy. Ez mind itt biztosít munkát"

    Ilyet hallottam én is , csak volt olyan rossz indulatú vélemény ami szerint a munka itt lesz a biztosítva ... a
    fővállalkozói haszonért meg megy a "koncháború" ... 50 milliárd az nagy pénz ... lesz zsír télire ..”
  • 58. icalicoh 2012. július 03. 10:56
    „Csak a gonoszság szól belőlem , de nem lehet köze ennek pl .:
    http://www.kisalfold.hu/gyori_hirek/mecseri_dunaszentpali_toltesepites_penzre_es_forgalomnovelesre_varva/2282690/
    vagy pl. ahhoz a töltésépítési közbeszerzéshez ahol azért zárták ki a helyi ( vámosi ) céget mert félmilliárddal aláigért
    egy másik ( ..... ) cégnek ...

    Gondolom nincs köze ...de másoktól valami ilyet hallottam .... fúj ilyet mondani ...”
  • 57. csefa 2012. július 02. 23:45
    „De könnyű támadni egy megsebzett szervezetet!
    Látom irigység van bőven, tisztelt kukutyin. A felduzzasztott létszám már kevesebb mint az ötöde a 20 évvel ezelőttinek. Így kell ellátni 800 közfoglalkoztatott felügyeletét, munkaszervezését. Van olyan gátőr aki 50 embert koordinál egyedül. Megnézném ki vállalná a felügyeletüket akár egy napra is az előírt adminisztráció és teljesítmény norma mellett!
    Az ártérben pedig terepjáró nélkül nem igazán lehet közlekedni. Aki járja a vízpartokat az jól tudja. Sok autó van a szakaszmérnökségen? Meg lehet kérdezni az ott dolgozóktól, hogy hány van kivonva a forgalomból ideiglenesen pénzhiány miatt!! Ha valaki vádaskodik először nézzen utána a dolgoknak amiről beszél.
    Azt pedig meg lehet nézni, hogy több mint 50 MRD forint EU-s pályázati pénzt hívott le a térségbe a vízügy. Ez mind itt biztosít munkát. Melyik másik szervezet teszi mindezt a megyében?? Ennyi! Egy vízügyes!!”
  • 56. 01010 2012. július 02. 23:29
    „Mi lesz a Janák úr álltal is Szponzorált akcióval ????
    "Vizet a Dunába: aláírásokat gyűjtünk a Szigetközért"
    Ez is elbukott.. felesleges az aláírásokat gyüjteni ???”
  • 55. Oreg35 2012. július 02. 15:00
    „Egy havernak hely kellett! Megoldották! Mit kell itt annyit ragozni a s..rt! Hogy nem ért majd hozzá, akkor is mást hibáztatnak! Ez a 2/3-os taktika!”
  • 54. Valaki 2012. július 02. 10:10
    „"48. load " megint sikeresen elváltáll a víztől! :)))) Ha adózok, akkor a gátépítéshez is hozzájárulok. Kezded már érteni?”
  • 53. magzol 2012. július 02. 08:44
    „Remélem hamar kiderül, hogy mi az eltávolítás valódi oka! Ha ide is egy pártkatonát ültetnek, akkor egyértelmű lesz, hogy nem a szakmai munkájával volt baj. De a kormány legalább egy választási ígéretég tényleg betartotta: "Csak a Fidesz!"
    1005 :)”
  • 52. 0007 2012. július 01. 23:03
    „50.kukutyin325

    Honnan vagy te ilyen jól értesült, hogy mindenki feneke alatt terepjáró van, meg hogy az emberek "felesleget" produkálnak? Csak nem Te veszed meg tőlük?”
  • 51. 0007 2012. július 01. 22:37
    „49.alfon910
    A vizügy már az alapvető feladatait sem tudja normálisan ellátni, aminek egyetlen oka a pénz. Mivel még olyan munkagépet és gépjárművet nem alkalmaznak, ami üzemanyag nélkül is megy. Ugyan ez a helyzet a Felügyelőségen is, mert ott sem tudnak üzemanyag nélkül ellenőrizni. Lehet, hogy a vizügy, meg a MÁV őskövület, de a katasztrófavédelem vagy az Illés Zoltán államtitkár úr által létrehozott Nemzeti Környezetügyi Intézet jobb?
    Lehet, hogy ésszerű átszervezésekkel hatékonyabbá lehet tenni állami intézmények működését, de alapvetően akkor is pénz kérdés a jó működés.
    Vajon miért most a lenagyobb az állami intézmények köztartozása (víz, gáz, villany, stb.)?”
  • 50. kukutyin325 2012. július 01. 22:17
    „A valódi okot velem együtt többen másban látják mint a közmunkaprogram sikertelensége. Apropó... Mi van a Szigetközi Szakaszmérnökségen? Csak nem az ott folyó eljárás hullámai sodorták el Janák Urat? Mindenesetre igaza van azoknak, akik pazarlásról, súlyos milliók (100 mFt) felesleges elköltéséről írtak. Nemcsak a központban vannak következmények nélküli lázas semmit tevők. A tényleges feladatokhoz mérten ma szinte minden területen felduzzasztott a létszám. Lehet, hogy évekkel ezelőtt úgy látszott, hogy elbírja az ország, de most fel kellene ébredni. Például az említett részlegnél szinte mindenki feneke alá terepjárót tettek és ezek évek óta, nyilván költségvetési pénzen futkároznak, sokszor csak azért, mert ha mindenki az irodában lenne, nem férnének be. A sok járműnek másik előnye még, hogy néhányan bizonyára a főnökség tudtával és alkalmankénti közreműködésével üzemanyag "felesleg"-et produkátlak. Érdekes lenne titokban egy olyan kísérletet elvégezni, mellyel követni lehetne a központilag megvásárolt üzemanyag sorsát. Pl. oly´ módon, hogy szabadszemmel nem látható kontrasztanyaggal megjelölnék az üzemanyagot és egy indikátorral megnéznék a környéken, hogy ez kinek a személykocsiját, motorcsónakját, vagy akár traktorját hajtja. Érdekes eredményre jutnánk. Nos, éppen elérkezett az ideje annak, hogy a jelenlegi szervezeti formát megváltoztassák és ehhez Janák Emil menesztése remélhetően csak ez első lépés.”
  • 49. alfon910 2012. július 01. 22:01
    „Hú mennyi okos mindentudó jött itt össze. Egyértelmű hogy politikai indítékkal rúgták ki, ha valakit leváltanak annak csakis az lehet az oka. Véletlenül sem más, csak politika, egyértelmű. Nem a számos és számtalan probléma amit okozott. Vagy a jelenleg folyó rendőrségi vizsgálat a cég ellen. Vagy az hogy a vízig a legalapvetőbb feladatait sem látja el.
    Sokan félnek most, mert ha a Nagyember repül mennek a levesbe a csatlósok is. Szerintük biztos jó minden így ahogy van és már hallom is a fülembe a kórusukat hogy "több pénz kell" mert az megold mindent. Egy itt maradt őskövület amit a rendszerváltás gyakorlatilag érintetlenül hagyott. Simán beillik a BKV, MÁV, Malév sorba. Igen, jó így minden ahogy van, had menjenek a mutyik szépen csendben tovább és a haza fényre derül.

    A közmunka létrejöttének okáról, céljáról az emberek nagy részének fogalma sincs, csak lökik a demagóg eszetlenségeket.

    Külön gratulálok a képhez.

    Uff Szóltam”
  • 48. load 2012. július 01. 21:42
    „46. Valaki
    A kérdés ez volt .eggfej: Te magad mennyivel járulnál hozzá ehhez a projekthez?”
  • 47. 0007 2012. július 01. 20:28
    „45.cserepesvirag
    "Ami pedig a vízügyet illeti az valós, hogy felduzzasztott létszámmal nyomják a semmit. Ha nincs árvíz, belvíz, vagy beruházás, akkor a sok dolgozó nem nagyon csinál érdemi munkát."

    Cserepesvirág javaslom, hogy menj be a vizügy központjába 17 óra körül és kérdezd meg mit csinálnak ott az emberek a munkaidejük lejárta után (természetesen nem mindenki). Megnyugtatlak nem sörözgetnek vagy kártyáznak vagy NiLL által emlgetett pénzt forgatják a padláson. De garantálom, hogy dolgoznak annyit, mint az önkormányzatnál vagy bármelyik közintézménynél. Árvízvédekezéshez meg már rég nincs elég ember.
    (Egy nem ott dolgozó)”
  • 46. Valaki 2012. július 01. 19:41
    „"44. load " Na és? Legalább megint lesznek kubikgödrök! Esetleg megváltoztatják a törvényt. :)))”
  • 45. cserepesvirag 2012. július 01. 18:31
    „A mostanság zajló "sztálinista-jellegű" tisztogatás a totális diktatúra megteremtésének eszköze. Láttunk már példát az egykori kommunista diktatúrákban. Mindenhova saját bábjait ülteti az államvezetés, akik végrehajtanak minden parancsot nulla szakmaisággal. Ez a jövő. Ezt akartuk. 2/3-os többséget adtunk.
    Ami pedig a vízügyet illeti az valós, hogy felduzzasztott létszámmal nyomják a semmit. Ha nincs árvíz, belvíz, vagy beruházás, akkor a sok dolgozó nem nagyon csinál érdemi munkát. De állandóan alkalmazni kell őket, mert mi van ha mégis jön egy árvíz. Ki meri azt vállalni, hogy akkor nincs elég ember. Na de ez nem Janák hibája volt.”
64 hozzászólás

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Józsi bácsi, a kertész kerek élete

Marosy József, a gyárvárosi kertészlegenda 88 évesen költözött az égi kertbe. Tovább olvasom