Kisalföld logö

2017. 12. 13. szerda - Luca, Otília 0°C | 9°C Még több cikk.

Már jobban őrzik a Szent László-pecsétet

Pannonhalma - A közeljövőben tárgyalja a bíróság annak a férfinek a perét, akit azzal vádolnak, hogy összesen 123 millió forint értékben lopott ki egyedülálló kincseket a Pannonhalmi Főapátság levéltárából 2005-ben és 2006-ban. Mint megtudtuk, a felbecsülhetetlen értékű gyűjtemény őrizetét azóta szigorították.
A vád szerint egy hasadékba rejtette Szent László egyetlen megmaradt pecsétjét, s ezen kívül még számos egyedülálló okiratot, Mátyás ítélőleveleitől az Árpád korabeli dokumentumokig egy férfi két-három évvel ezelőtt. Az időpontot ennél pontosabban azért nem tudjuk meghatározni, mivel a főapátság fénymásoló gépeiért felelő S. P. két teljes évig lopta saját beismerő vallomása szerint az egyházi kincseket, annak ellenére, hogy a szabad bejárásra mindössze egy megbízási szerződés hatalmazta fel. Ügyével még foglalkozunk, mivel azt a megyei bíróság a közeljövőben tárgyalja, most azonban annak néztünk utána, hogyha e pillanatban hasonló tervet szőne valaki az apátság megbízott dolgozói közül, akkor megtehetné-e ugyanezt?

A válasz kategorikus nem. Az eset felnyitotta ugyanis a biztonságért felelők szemét, hogy a keresztényi bizalom még a technikai felszereléssel együtt is kevés, sajnos az emberi tényezővel is számolni kell. A főapátság illetékesétől úgy tudjuk: a legfontosabb változás, hogy minimálisra csökkentették azoknak a számát, akik szabadon beléphetnek a levéltárba.

Például a fénymásolásért felelő S. P. utódja már nem járhat-kelhet Mátyás király ítélőlevelei és a többi kincs között, amelyek egyébként a vádlott részletes beismerő vallomásának köszönhetően hiánytalanul visszavándoroltak Pannonhalma egyik útszéli hasadékából az egyházi gyűjteménybe. Nem kell mondani, hogy e konklúziót nem személy szerint S. P. utódjának címeztük, hanem annak a régi biztonsági rendszernek, amiben egy megbízási szerződés elegendő volt a feltétlen bizalomhoz.

Megfontolandó tehát, hogy nem a technikai berendezésen, hanem a szokásokon ütött rést a vádlott, mint hogy kamerákból és riasztókból akkor sem volt hiány. Mint megtudtuk azonban, épp most készülnek Pannonhalmán a meglévő felszereltséget is korszerűsíteni, emiatt szakértőkkel tárgyal most a gyűjtemény illetékese. A kamera- és riasztórendszer felújítására a főapátság egy központi pályázaton nyert támogatást, amit a magánlevéltárak biztonsági beruházásaira írtak ki.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gergely Zoltán nem érti

Győr - Simon Róbert győri alpolgármester a Kisalföld csütörtöki számában közleményben szólította fel… Tovább olvasom