Kisalföld logö

2017. 12. 18. hétfő - Auguszta -3°C | 3°C Még több cikk.

Már festik a Jedlik hidat

A külső szemlélő számára ezekben a napokban kezdi elnyerni végső formáját az épülő Jedlik híd Győrben: a vasbeton pálya szélén már ott vannak a méter magas szegélyek, folyik a külső-belső festés.

A levezető forgalom nyomvonalát is egyre könnyebben követhetjük a szemünkkel.

Nyolc méter hosszú elemeket – összesen mintegy 50 tonnányit – emeltek be a híd pályájára, a napokban fogják őket felszerelni, de a ˝Kis Böskéről˝ nézve már láthatjuk, milyen lesz végső formája. Kívül és belül is festik a Mosoni-Dunán átívelő óriásszerkezetet, sőt, belül ez több helyen már meg is történt, mivel a közműveket most vezetik át a folyó fölött. Ezt a járókelő persze nem láthatja.

Fűke Péter városépítési osztályvezető elmondta: maga a híd a tervezett ütem szerint elkészül augusztus 31-ig, viszont a levezető útvonalakhoz tartozó két csomópont újratervezése miatt módosítani fogják a szerződést, s így lehetséges, hogy csúszik az átadás, talán egy vagy másfél hónapot. Ettől azonban valószínű, hogy a gyalogosok már augusztus végén birtokba vehetik az új hidat, erre szükség is lesz ahhoz, hogy a régi gyalogoshíd bontása megkezdődhessen.

A Radnóti utca és a Stromfeld utca közötti terület ingatlanjait elbontották, így már látható a tervezett nyomvonal. Fotó: Bertleff András
A Radnóti utca és a Stromfeld utca közötti terület ingatlanjait elbontották, így már látható a tervezett nyomvonal. Fotó: Bertleff András

Ami a szerződésmódosítás okait illeti: arról már korábban is beszámoltunk, hogy a város benyújtotta azt a módosítási kérelmet, amely a lámpásnak készült csomópontok körforgalommá alakítását tartalmazza. Az eredeti tervek gátja az egykori magtár épülete volt a Stromfeld utca sarkán, a korábban ideiglenes védelem alá vont, a beruházó által szükségtelennek ítélt épületre időközben megkapták a bontási engedélyt, s el is dózerolták. Így már elegendő a hely a minden szempontból kedvezőbb megoldás kialakítására. Az engedélyeztetés folyamatban van, várhatóan a jövő héten születik döntés, ekkor lehet biztosabbat tudni már arról is, hogy mikorra csúszhat az átadás időpontja. Fűke Péter szerint megéri a várakozás, hiszen ez az idő nem sok egy város életében.

A közművek – elsősorban a gáz – rekonstrukciója a Semmelweis utcától egészen a Petőfi hídig folyamatban van, s érdemes szót ejteni a Radnóti utcáról. Ennek végénél tömbáttörést hajtottak végre, hogy a Stromfeld utca és az Újvároson át majd az 1-es főútig vezető nyomvonal között helyet csináljanak az útnak. Az itt álló kertes ingatlanokat megvették, illetve kisajátították, és jelenleg a bontási törmelékek elszállítása folyik. Mostantól a régészeké a terep, és vagy ebben az évben, vagy jövőre elkezdődik az útvonal kivitelezése.

Olvasóink írták

  • 5. janika 2010. július 25. 19:56
    „Hát most nem a "századok" kenik rá!”
  • 4. mr_akkush 2010. július 18. 02:09
    „Senki ne felejtsen el gondolkozni!”
  • 3. Freehill 2010. július 17. 15:52
    „Igen nagy hiba egy épület jelenlegi, lepusztult állapotából kiindulni. Gondolj csak a Frigye laktanyára, azt is erre hivatkozva akarták lebontani, aztán milyen szép lett felújítva! Azzal természetesen egyetértek, hogy közlekedési szempontból jobb a körforgalom. Viszont még jobb lenne egy különszintű kereszteződés, bontsunk le mindent Szigetben, és akkor azt is meg lehet építeni! Aztán már csak el kell költözni, mert a városból nem marad semmi... Ez persze sarkított példa, de a lényeg, hogy többféle szempont, érték is létezik, ezért ahelyett, hogy egyszerűen "beteges"-nek nevezed mások véleményét, érdemesebb lenne mélyebben átgondolnod a témát. Az építésnek nem szükséges velejárója a rombolás...”
  • 2. Hedon 2010. július 17. 15:30
    „Már megint ez az ökörségvédelemi beteges duma.
    Társadalmi vitára bocsátani egy ,,előre írom <moderálva>,, lakta ,
    végsőkig lepusztított leélt pajta szerű épület sorsát.

    Az öreg mágus meghalt erre Winkler és a többi könyökvédős
    aktivizálta magát.

    Tavaly ősszel aztán kibújt a szög a zsákból.
    Maga a mágus nyilatkozta, hogy a Széchenyi téren az általuk
    szükségesnek gondolt további régészeti kutatás 75 millió forint bevételt hozott volna
    az ökörségvédőknek, ezért a városra éppen 75 millió forint bírságot szabott ki.
    Végletekig korrupt társaság, szakmainak álcázott kifogásokra hivatkozva.

    A város tökéletes döntést hozott.
    Lehetővé vált egy biztonságos körforgalom kialakítása, ami az üzemeltetés
    miatt már középtávon is olcsóbb lesz a jelzőlámpás változatnál.
    Ráadásul a keksz gyári fejlesztések közlekedési kapcsolatait
    minimális átalakítással (ötágúvá nyitás) kezelni tudja.
    Egyúttal egy lepratelepre emlékeztető (mellette lévő falon Getto street felirat)
    épületet is sikerült felszámolni.”
  • 1. Freehill 2010. július 17. 14:59
    „"a beruházó által szükségtelennek ítélt épületre" - ezt miért a beruházó dönti el? Az útépítőnek nyilván minden, ami az útjába kerül, "szükségtelen" akadály. De egy történelmi épületről talán nem ártott volna szakértők bevonásával, társadalmi vita során dönteni...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A védőnők is szűrnek

Évente félezer nő halálát okozza a méhnyakrák. A tragédia megelőzhető, a védőnők október közepéig… Tovább olvasom