Kisalföld logö

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 1°C | 12°C Még több cikk.

Már csak kevés kell Albert műtétjéhez

Az első osztályos kisfiú ugyanis Achilles-in nélkül született, egyik lába rövidebb, mint a másik és sínt kell hordania, mert bokájából hiányzik egy darab.

A Kisalföldben olvastak arról a győri nyugdíjasok, hogy a téti Horváth Albert műtétjeire gyűjt pénzt édesanyja. Az első osztályos kisfiú ugyanis Achilles-in nélkül született, egyik lába rövidebb, mint a másik és sínt kell hordania, mert bokájából hiányzik egy darab. Az Arrabona Városi Nyugdíjas Egyesület elnöke, Bári Olga cikkünkből megismerve esetét, gyűjtést kezdeményezett. Korábban többször is támogatta már egyesületük kisgyermekek gyógyulását jótékony forintokkal, de az utóbbi időben már nem, ugyanis általában a nyugdíjasok sincsenek anyagilag könnyű helyzetben. Viszont Albert története annyira meghatotta őket, hogy elnökük szavai szerint „csoda történt": negyvenkét klubjuk tagjai kétszázezer forintot adtak össze. Mai évzáró értekezletükön adták át a pénzt a kisfiú édesanyjának, Szabó Andreának, aki befizeti a külön az operációk miatt létrehozott számlájára.

Albert mesekönyveket is kapott ajándékba és a „Köszönöm, hogy szerethetek..." kezdetű verssel hálálta meg a nyugdíjasok adományát. Akárcsak korábban azoknak a tétieknek a segítő szándékát, akik műtétje érdekében nótaestet szerveztek a sokoróaljai városban. A tétiek és lapunk alapítványa, olvasóink adományai révén négyszázezer forint gyűlt össze, ehhez jön még hozzá az arrabonások segítsége. Albert és édesanyja úgy ünnepelheti a karácsonyt, hogy bízhat benne: nyárra összejön az első műtéthez szükséges mintegy nyolcszázezer forint.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az ipar mellé vágányt futtattak Győrben

Közel két kilométerrel hosszabbították meg a győri ipari park vasúti sínpárját 806 millió forintból. Tovább olvasom