Kisalföld logö

2018. 05. 23. szerda - Dezső 15°C | 25°C Még több cikk.

Már állnak az új közösségi ház falai

Abda - Hitel révén építtet új közösségi házat Abda, a falai már állnak is a falu központjában az épületnek, ami hármas szerepet tölt majd be. Abba költözhet a tervek szerint már nyáron a hármas körjegyzőség központja is.
Szinte íróasztala mellől figyelemmel kísérheti az új közösségi ház munkálatait az abdai polgármester, Szabó Zsolt, mert az a jelenlegi polgármesteri hivatallal szemben épül. Azonban, hogy megmutassa, milyen látványosan nőnek ki a földből a falak, átsétált velünk oda, ahol október óta serénykednek a szakemberek. Csak pár lépés volt az út, de ez a fejlesztés nagy lépést jelent a falu életében, több régi gondot is megold.

A beruházás teljes költsége kétszáztizenhatmillió forint, amihez százötvenmillió forintos kedvezményes fejlesztési hitelt vett fel Abda. Így sem hiányos azonban az idénre tervezett költségvetése, még tartaléka is van. A kivitelezőt közbeszerzési eljárással választotta ki az önkormányzat, helybeli cég nyerte el a feladatot. A közösségi ház alapozásával végeztek is, már az első szint oldalai is készek. A födém zsaluzása következik, aztán az emeleti rész. Jól halad a munka, eddig csak két-három hetet kellett kihagyni a nagy hideg miatt, persze még sok feladat hátravan. A tervek szerint az átadás határideje június 22. Utána lehet beköltözni az épületbe; az ünnepélyes avatást augusztus 20-ra tervezik.

Hármas szerepet szánnak az új önkormányzati épületnek, ami a tervek szerint nyárra elkészül. Fotó: Krizsán Csaba
Hármas szerepet szánnak az új önkormányzati épületnek, ami a tervek szerint nyárra elkészül. Fotó: Krizsán Csaba

A két szinten 760 négyzetméteres épület a Szent István és a Dózsa György utca kereszteződésénél épül, a volt Tüzép-telep helyén. Oda nemcsak a 3200 lakosú település polgármesteri hivatala és a hármas (Abda–Börcs–Ikrény) körjegyzőségi központ költözhet át arról a helyről, aminek állaga már erősen megromlott, lesz az épületben egy galériás nagyterem is, amiben ünnepélyes körülményeket kívánó eseményeket szervezhetnek. A jobb szárny pedig a helyi civil szervezetek otthona, bázisa lesz kisebb irodákkal, büfékonyhával, mozgatható válaszfalakkal tagolható nagyobb teremmel. Még hozzányitható lesz egy szabadtéri rész, a fedett rendezvényterasz.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Valós eseteket vizsgáltak meg a pénzügyes hallgatók

Győr - A Pécsi Tudományegyetem hallgatói nyerték a Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Közgazdász… Tovább olvasom