Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Máltán képviselték hazánkat

Mintegy háromszázan vettek részt Máltán a pszichológiai nyári egyetemen. Magyarországról két győri szakember utazhatott ki a rangos rendezvényre.
A kisalföldi megyeszékhelyen három éve működik az Alfred Adler Módszertani Központ. Az adleri irányzat volt a témája annak a nyári egyetemnek, amit idén Máltán szerveztek meg. A neves szakember által elterjesztett individuálpszichológia fő elve az, hogy a helyes neveléssel megelőzhetők a betegségek, így később nem lesz szükség gyógyításra sem. A tudományágat leginkább bátorító pedagógiaként lehetne tömören jellemezni. Szabályok itt is vannak, s a hibákat sem hagyják jóvá, csupán azokat tapasztalatszerzésnek tekintik.

A nyári egyetemre Magyarországról mindössze ketten jutottak ki ösztöndíjjal: Benczéné Tímár Irén, a győri Nevelési Tanácsadó pszichológusa és Bencze Kinga, a Bercsényi-középiskola angoltanára. A világ szinte minden pontjáról érkező vendégek között nemcsak pszichológusok, orvosok és pedagógusok voltak, hanem más hivatások képviselői is, valamint nyugdíjasok, akik az adleri módszerrel segítenek a fia-

taloknak. Benczéné Tímár Irén lapunk érdeklődésére elmondta: más országokban az idősebb korosztályok képviselői megpróbálnak a nyugdíj után is aktívabbak maradni, ennek egyik szép példája a bátorító pedagógia alkalmazása. Olyan mentori hálózatokat építettek ki világszerte, amely keretein belül támaszt nyújtanak a serdülő korosztály tagjainak.

A reggeli nagy előadások során a résztvevők többek között arról tudhattak meg információkat, hogy miként lehet az adleri módszerrel jobbá tenni a munkakörülményeket, de a közösség előtt önként jelentkező családok is beszéltek arról: hogyan tudták ezzel a szemlélettel a gyermeknevelést hatékonyabbá tenni. A kiscsoportos tapasztalatcserék során a serdülőkori problémák kerültek terítékre.

A máltai rendezvényről számos olyan ötlettel tértek haza a győri vendégek, amelyeket itt is szeretnének mielőbb a gyakorlatban megvalósítani. Az adleri módszer elsajátítására a Nevelési Tanácsadó szeptembertől újra indít tanfolyamot, ahová még lehet jelentkezni a 96/542-172-es telefonszámon. A központ nemrégiben két kiadványt is megjelentetett az individuálpszichológiáról, amit az érdeklődők itt meg is vásárolhatnak.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közműcserék két hónapig

A győri Nádor aluljáróhoz is kapcsolódóan nagyszabású közmű-rekonstrukciók kezdődtek a Tihanyi Árpád úton. Ez a következő két hónapban jelentős hatással lesz a közlekedésre, türelmet igényel a környék lakóitól. A közműmunkálatok várhatóan október végéig tartanak. A vezetékcserék a Mészáros Lőrinc utca és a Magyar utcai körforgalom között járnak felbontásokkal. Tovább olvasom