Kisalföld logö

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -4°C | 2°C

Malmőben gyűjt a tétieknek

Bár szülőfaluját hátrahagyva testvéreivel a svédországi Malmőben kezdett új életet, nem feledkezett meg Tétről Hegedüs Zita: testvérkapcsolatot és gyűjtést szervezett a tétiek javára.

Az első csomagok már meg is érkeztek a polgármesteri hivatalba.

Egy luxushajón tett néhány éves ˝munkás˝ kitérő után, svéd szerelmét követve nyolc éve Malmőben kötött ki az egykori téti pincérlány, aki ma egy neves éttermet vezet. Eddig is gyakran hazalátogatott, most azonban úgy érezte, kinti kapcsolatain keresztül segíteni szeretne a tétieknek.

– Tudom, hogy sok a rászoruló gyerek, s az iskolára, óvodára is ráfér a segítség, ezért, ha csak kicsivel is, de szerettem volna segíteni – mondja Hegedüs Zita, aki kint élő, magyar származású barátnőjével cserekapcsolatot szervezett a téti és egy malmői iskola között. Levél levelet követett, mozgósították a svédországi ismerősöket, a beérkezett ajándékokat pedig pincéjükben gyűjtögették. A két hónapos szervezkedés eredménye, egy adag adomány már meg is érkezett a téti polgármesteri hivatalba. A 42 dobozba került ruha, színes ceruza, s persze sok-sok játék – még egy kistévét is sikerült szerezni –, ezek egyelőre a polgármesteri hivatalban várják, hogy a legjobb kezekbe kerüljenek. A szállítást a téti képviselő-testület egyik tagja szervezte meg egy nemzetközi fuvarozóvállalat segítségével, amelynek autói gyakran teszik meg a Magyarország–Svédország utat.

Hegedüs Lászlóné Erika, a kezdeményezést indító téti származású Zita édesanyja a polgármesterrel együtt fogadta a svédországi adományt. Fotó: Krizsán Csaba
Hegedüs Lászlóné Erika, a kezdeményezést indító téti származású Zita édesanyja a polgármesterrel együtt fogadta a svédországi adományt. Fotó: Krizsán Csaba

˝A következő lépés az, hogy a szüleim segítségével jótékonysági börzét szervezünk kint összegyűjtött, márkás használt ruhákból, s a bevételből pedig hozzájárulunk azoknak a kisdiákoknak az étkeztetéséhez, akiknek a családja nem tudja kifizetni a menzát, az ebédet˝ – avat be terveibe Zita, majd hozzáteszi: ˝Bár én jó körülmények között élek és soha nem nélkülöztünk, látom, hogy ez nem minden családban van így. Szeretném megmutatni ezeknek a gyerekeknek, hogy valaki gondol rájuk, van kiút, s igenis nekik is vannak lehetőségeik.˝

Szabó Ferenctéti polgármester örömmel fogadta a jótékony civil kezdeményezést, annál is inkább, mert mint mondta: ˝az állami normatíva az oktatás költségeinek felére sem elég, az óvodában pedig talán még rosszabb a helyzet˝. Ha folytatódik az együttműködés, a település vezetője a családok helyzetét talán leginkább ismerő pedagógusok bevonásával juttatná el a rászoruló családoknak az adományokat.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megyei pályázatok indulnak

Győr-Moson-Sopron Megye Közgyűlése pályázatot hirdet 2010. évi támogatást szolgáló pénzeszközeinek… Tovább olvasom