Kisalföld logö

2017. 08. 23. szerda - Bence 14°C | 22°C Még több cikk.

Májusban újra apadt a munkanélküliség

Negyvenkét havi mélypontot ért el a munkanélküliség a megyében májusban. Utoljára a válság kitörésekor, 2008 novemberében volt ilyen kevés a regisztrált állástalanok száma.
Győr-Moson-Sopron megyében az országos átlagnál kétszer nagyobb ütemben, 7,5 százalékkal csökkent a munkanélküliség májusban áprilishoz képest, ami annak fényében különösen kedvező, hogy a ráta – jelenleg 4,5 százalék – már eddig is itt volt a legalacsonyabb. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat tegnap nyilvánosságra hozott adataiból kiderül, hogy nálunk 9171 álláskeresőt tartott nyilván a munkaügyi központ a múlt hónap végén, ami az előző havinál 745-tel, a tavaly ilyenkorinál majdnem 2300-zal kevesebb. A pályakezdő állástalanok száma ugyancsak jelentősen, csaknem tizedével apadt, így mindössze 612-en tartoznak ebbe a kategóriába. Csoportos leépítés 11 embert érintett a megyében májusban.

A munkáltatók 1571 állam által nem támogatott és 479 támogatott álláshelyet jelentettek be a múlt hónapban. Az előbbi szám 134-gyel több, az utóbbi 107-tel kevesebb az áprilisinál, míg az adatokat a 2011. májusival összevetve egyötödös csökkenésről és egyharmados növekményről beszélhetünk. A május végi zárónapon 1898 üres állást tartottak nyilván, másfél százzal többet az egy hónappal korábbinál.
Kara Ákos, az Országgyűlés foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának alelnöke, győri parlamenti képviselő (Fidesz) szerint a megye iparának jó és kiegyensúlyozott teljesítménye, a mezőgazdasági, idegenforgalmi, építőipari idénymunkák beindulása, a közfoglalkoztatás és természetesen a külföldi – elsősorban az ausztriai – munkavállalás együttesen tartja alacsony szinten az itteni munkanélküliséget. A politikus hozzátette: hónapok óta jelentős arányban nő a megyei munkaügyi kirendeltségek sikeres munkaerő-közvetítése, ennek is van szerepe a mostani pozitív adatban.

Az országban 534.600 álláskeresőt tartottak nyilván május végén, mintegy 20 ezerrel kevesebbet az áprilisi adatnál. Tavaly és tavalyelőtt ilyenkor egyaránt több mint hatszázezer munkanélkülit regisztráltak.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hogyan vizsgáztak az oktatási főigazgatóságok Győrben?

Az önkormányzat tavaly nyár elején döntötte el, hogy bevezeti a főigazgatóságok rendszerét a győri általános iskolákban és óvodákban. Vajon bevált az új felállás? Tovább olvasom