Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -6°C | 3°C

Magyar Táncfesztivál félezer fellépővel június 24-től Győrött

Mintegy félezer fellépő mutatja be produkcióját a június 24-én kezdődő VII. Magyar Táncfesztiválon Győrött. A hat plusz egy napos programot ugyanannyi helyszínen rendezik meg.

Huszonegy hivatásos, tíz amatőr táncegyüttes és tíz showtáncban jártas csoport mutathatja be tudását a fesztiválon - mondta Kiss János, a Győri Balett igazgatója a rendezvényt beharangozó csütörtöki győri sajtótájékoztatón.
Az eseménysorozat nemzetközi gálával nyílik: osztrák és szlovák táncosok lesznek a külföldi fellépők, rajtuk kívül bemutatkozik Európa Kulturális Fővárosából a Pécsi Balett, a Magyar Nemzeti Balett, továbbá a Szegedi Kortárs Balett, és táncolnak a házigazda győriek is. A "nulladik" napon a szegediek a győrszentiváni Nyári Napforduló Fesztiválon vendégeskednek a Szent Iván éji álom című táncjátékkal.
A további fellépők között lesz a Honvéd Táncszínház, a Bozsik Yvette Társulat, a Közép-Európa Táncszínház, az ExperiDance - Román Sándor Tánctársulata, a Duna Művészegyüttes, a Magyar Állami Népi Együttes és a Budapest Táncszínház. A produkciók a tánc megannyi műfaját viszik Győrbe a kortárs balettől a néptáncon át a rock and rollig és a hip-hopig.
Idén újdonság lesz a tizenkét órán át tartó Standupanddance program, különleges helyszínen, a színháznál lévő mélygarázsban. A "táncgarázsban" szabad pálya nyílik rövid bemutatkozásra amatőr együttesek, hobbi tánccsoportok számára is.
Szakmai fórumok is lesznek a fesztiválon; a kerekasztal-beszélgetéseken szó lesz a hazai befogadó színházakról, továbbá a táncfilm, a tánckritika és a televízió kapcsolatának németországi tapasztalatairól, illetve az amerikai táncéletről. Utóbbiról a 93 éves, New Yorkban élő magyar származású impresszárió, Paul Szilard beszél majd az érdeklődőknek.
A táncfesztivál költségvetése meghaladja a 40 millió forintot. A rendezvényt 14 millió forinttal támogatja az önkormányzat, 8,3 millióval a Nemzeti Kulturális Alap, öt pályázat még függőben van - mondta újságírói kérdésre a Győri Balett vezetője.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Postázták a diplomákat a nyugdíjasoknak

A Nyugdíjasegyetem kilencedik, egyben utolsó előadásán átvehették okleveleiket azok a hallgatók,… Tovább olvasom