Kisalföld logö

2018. 05. 27. vasárnap - Hella 16°C | 26°C Még több cikk.

Magyar földön leltek otthonra

Győr - Hetven éve, a II. világháború kitörése után tömegével érkeztek lengyel katonai és civil menekültek hazánkba. Egészségügyi ellátásukra a folyók városában alapítottak kórházat.

Németország 1939. szeptember elsején megtámadta Lengyelországot, ami a II. világháború kezdetét jelentette. A lengyel védelem hamarosan összeomlott, a hadsereg katonái és a megszállástól rettegő civil lakosság hetven évvel ezelőtt, szeptember utolsó heteiben – az akkori közös határt átlépve – hazánkba menekült.

Megérkeztük után hamarosan felvetődött orvosi ellátásuk megszervezése. A honvédelmi minisztérium döntése alapján számukra Győrött alapították meg a lengyel kórházat, a városi katonai kórház részlegeként, dr. Stefan Sobieniecki őrnagy vezetésével, lengyel orvosok szolgálatával.

A sajátos intézmény munkájáról a városi levéltárban számos dokumentum található. Bana József igazgató – aki ezekből kiállítást rendezett, kutatta a témát – érdeklődésünkre elmondta: a győri lengyel kórházban – többek között – belgyógyászat, sebészet, szemészet, bőrgyógyászat és klinikai laboratórium, sőt, könyvtár és rádió is működött. Ingyensegítséget, elsősegélyt nyújtottak mindenkinek, a kezelésért, a gyógyszerért sem fogadtak el pénzt. A lengyel kórház biztosította a közeli árvaház gyermekeinek orvosi ellátását is. Az intézmény jelképes őrizetét magyar katonaság látta el. Nagyon jó viszony alakult ki a győriek és a lengyelek között. A kórház személyzetéből több fiatalember magyar lányt vett feleségül.

A győri lengyel kórház 1945. január 2-án szűnt meg. A németek követelésére a betegeket hordágyon a vasútállomásra szállították, ott vagonokba rakták és az ápolószemélyzettel együtt elindították Németország felé. Többen megszöktek, magyar barátaiknál bujkáltak, de amint a helyzet enyhült – akinek nem volt nyelvi nehézsége –, munkába álltak a városban, néhányan a háború, a ˝felszabadító harcok˝ áldozatai lettek.

A lengyel menekültek hetven évvel ezelőtti magyarországi befogadására, az életeket mentő győri lengyel kórház működésére emlékeznek, a város lengyel kisebbségi önkormányzata pedig koszorúzást tart szombaton 11 órakor a Bem téri katonai emlékműnél.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Buszok: változtat a Volán

Győr - A Kisalföld szeptember 3-i számában megjelent SMS-ekre válaszul a Kisalföld Volán… Tovább olvasom