Kisalföld logö

2016. 12. 10. szombat - Judit -1°C | 8°C

Magasházakat terveznek Győrben

Két, legalább húszemeletes magasház is épülhet Győrben, ha elfogadják a győri rendezési tervet.

Kattintson a képekre >>

Harmadik hete tekinthető meg a győri rendezési terv a városháza aulájában, amelyhez munkanapokon délelőtt fél tíz és dél, valamint délután két óra és fél négy között szakmai konzultációs lehetőséget biztosít az önkormányzat (pénteken csak délelőtt). A dokumentumból kiolvasható, hogy az egyes városrészekben milyen nagyobb horderejű fejlesztéseket terveznek. Mostani cikkünkben ezeket vesszük sorra, amelyhez dr. Németh Iván, a terv készítője nyújtott segítséget. (A most hiányzó városrészekről múlt szerdán írtunk.) Érdemes újra kiemelni: a végleges anyagot befolyásolják a lakossági vélemények, de módosításokkal élhetnek az önkormányzat bizottságai és közgyűlése is.

Gyárváros

A nagy gyárak bezárása miatt Gyárváros az egyik legtöbb beruházást igénylő városrész. Helyzetét nagymértékben megváltoztatja a Rába vasúti járműgyár helyén felépülő Városrét, amely akár a regionális központi intézmények egyik potenciális helyszíne is lehet.

Sok ingatlantulajdonos azt reméli, hogy használaton kívüli üzeme helyén kereskedelmi központ épülhet. A lehetőségek azonban végesek, mert a 14-es út melletti Árkádon kívül a közgyűlés lehetővé tette az Interspar további bővítését és hasonló fejlesztést terveznek az ETO-stadionnál is.
A terv közlekedési fejlesztésekkel is számol. A legfontosabb a Fehérvári út átépítésének harmadik üteme, az Ipar utca folytatásában megépítendő új Mosoni-Duna-híd, valamint az Ipar utcától keletre lévő, azt tehermentesítő új út. Szó van arról, hogy az Iparcsatornát zsilippel lezárják, töltéseit átalakítják, partja mellett szabadidős területet alakítanak ki, amit sétány köt össze a Belvárossal.

Adyváros

Adyváros helyzetét befolyásolja a Fehérvári út második ütemének befejezése és az Ipar utca–Szigethy Attila út–Fehérvári út csomópontjának átépítése, melynek fejlesztési lehetőségeiről Nádorvárosnál már írtunk. A terv két magasházzal jelöli ki ezt a városkaput. Új út épül a Szauter utca folytatásában, a vasúttal párhuzamosan, mellé igényes zöldterületeket terveznek. Az útfejlesztések lehetővé teszik, hogy a plaza bővülhessen.

József Attila-lakótelep

A város legkellemesebb lakótelepén a terv nem tartalmaz jelentős változásokat. A 81-es út átépüléséhez kapcsolódó útfejlesztések érintik a városrész területét: meghosszabbítják az Erfurti és a Zöld utcát. Az Épfu-telep mellett folytatódhatnak a korábban elkezdett telekkialakítások, építkezések.

Marcalváros

A terv nem számol a pápai vasút áthelyezésével Marcalváros I. és II. közé, itt csupán egy elővárosi vonal kiépítését tartja lehetségesnek. Ez azt is jelenti, hogy a szabad területen kialakítható egy kis központ és piac, amire már voltak kezdeményezések. A lakossági mozgalom hatására a terv zöldterületté minősíti a magról kelt „Kiserdőt", így nagyobb része nem lesz beépíthető. A városrész déli csücskében nagy (P+R – „parkolj és szállj át tömegközlekedésre") parkolónak jelölnek ki helyet.

Szabadhegy

A József Attila úttal párhuzamos, attól délre húzódó új út, a Panoráma út építését tervezi a város, amely összekötné a 82-es (veszprémi) és a régi 81-es (székesfehérvári) főutat. Ez, valamint a József Attila út meghosszabbítása biztosítaná a kapcsolatot a 82-es főút majdani új bevezetőszakaszával, mely a vasútvonaltól nyugatra fut. Az új temető körül és másutt is tervezett Panoráma útig több új lakóterület nyitható. A terv megengedi a Régi Veszprémi úti raktárközpont további bővítését is.

Kismegyer

A 82-es főút és a Pándzsa közötti szabad területre rendezvényteret terveznek, nagy (P+R) parkolóval. Az itt lévő termálkútra alapozva termálfalu építését engedi meg a terv. Kismegyeren új lakóterületek a volt tsz-major helyén alakulnak ki.

Ménfőcsanak

Az egész várost érintő nagy horderejű fejlesztés a nagy sebességű vasút kiépítése, amelynek nyomvonalát az M1-es autópálya déli oldalára jelölik ki – ez azonban biztosan nem a következő tíz évben valósul meg. Ennek megállója is lenne Ménfőcsanaknál.

A terv a sík részeken a nagy telkek megosztásával és új utcák kijelölésével, a hegyi területeken a völgyi utcák meghosszabbításával számol. A tulajdonos egyetértésével az Ecker-villa önálló övezetként nagy telken marad olyan beépítési előírásokkal, melyek a villa legfeljebb kúriaszerű továbbépítését teszik lehetővé.

Győrszentiván

A településrész környékén több új közlekedési vonalat tartalmaz a szerkezeti terv: a gönyűi kikötőhöz vezető vasutat, a városi belső elkerülőgyűrű keleti ágát, illetve a kikötő és az M1-es autópálya közé tervezett út nyomvonalát. A vasútállomással szemben teherpályaudvarnak jelölnének ki területet.

Győrszentiván elsősorban befelé terjeszkedik. A tervben további telekmegosztásokra, új utcák kijelölésére is találhatók javaslatok. A zártkerteket sokan állandó lakóhelyként használják, de az átminősítést nem tervezik, mert megfelelő kiépítésüket nem teszi lehetővé a közterületek szűkössége, a telkek formája és beépítése, az elvégzett véleményfelmérés szerint pedig a kerttulajdonosok megosztottak a terület sorsával kapcsolatban.

Gyirmót

A lakosság egyöntetű véleménye alapján nem lehetséges a Rába-holtág menti területetek beépítése. A terv a tervezett új lakóterületek kiszolgálására több gyűjtőút kiépítésének lehetőségét is tartalmazza, közülük a legvalószínűbb a Ménfői útról induló s a kertek alján vezetett út megépítése.

Kisbácsa, Bácsa

A korábbi rendezési tervhez képest alapvető változás a várost megkerülő út északi ágának Bácsán kívülre kerülése, így szorosabbá válhat a két városrész együttműködése, fejlődése. A terv elsősorban Kisbácsán jelöl ki nagy beépíthető területeket a tulajdonosok szándékainak figyelembevételével, Vámosszabadira is átnyúlóan, ahol indokolt lenne közigazgatási határmódosítást végrehajtani.


A Csonkaér utca meghosszabbításában új gyűjtőutat terveznek. Ennek vonalán a terv szerint célszerű új lokalizációs árvízvédelmi töltést is kiépíteni, mert a korábbi vonalat a két településrész már túlnőtte.


Korábban >>

Új telkek, hidak, utcák, vasutak és sétányok (2005-10-18) >>
A virágos Győr gazos arca (2005-06-21) >>
Hétfőn függesztik ki a győri rendezési tervet (2005-10-07) >>
Kifüggesztik a rendezési tervet (2005-09-30) >>
Rendezési terv: nem kisstílű (2005-05-28) >>

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Nem kap pénzt a segítőház?

Még mindig nem tudja a győri Segítőház vezetősége, mikor és hogyan indulhat el az utcán telelő hajléktalanok ellátása. A központi pályázaton igényelt négy és fél millió forintról nem érkezett hír, pedig máskor már szeptemberben tudni lehet az eredményt. Az igazgató komolyan aggódik: egyedül a likócsi Segítőház és a Stromfeld utcai idényszálló működését lehet garantálni. Tovább olvasom