Kisalföld logö

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Magas kamatokkal hízelegnek a bankok

Győr-Moson-Sopron - A bankok soha nem szerettek ennyire minket, mint most – olyan kamatokkal hízelegnek, amelyeket ez idáig nem nagyon láttunk. Persze akkor, ha a pénzünket betesszük hozzájuk, s nem kölcsönt kérünk. A kérdés az, mennyi időre és mibe fektesse a pénzét az, akinek van mondjuk 100 ezer forintja. Segítünk.

A hazai kereskedelmi bankok kivétel nélkül akciós betéti kamatokkal bombáznak minket. A gazdasági válság egyetlen pozitív eredménye ez, persze azoknak, akiknek van megtakarított pénzük, s azt kamatoztatni kívánják.

Ha azt kérdezik tőlünk, hogy kinek érdemes kölcsönadnunk a pénzünket, mindjárt az elején leszögezzük: a bankok közös jellemzője, hogy 3–6–9 hónapra már akár 12–13 százalékos akciós kamatokat is ígérnek. Jelentős különbség ebben tehát nincs – ezt láthatják a hírgrafikánkon is.

Arra azonban érdemes figyelni, hogy némelyik bank valamilyen extrafeltételt is megfogalmaz, s csak egy adott összeg felett ígéri az akciós kamatot, vagy a betétben elhelyezett új pénzekre. De ez is kiküszöbölhető, mégpedig úgy, ha a leendő befektető elviszi a pénzét egy másik bankhoz, ahol már új pénznek számít a tőkéje. Cikkünkben elsősorban a bankbetétekkel foglalkozunk, amiről a legfontosabb tudni, hogy gyakorlatilag kockázatmentesek, hiszen tudjuk, teljes körű állami garancia vonatkozik rájuk. Magyarán azt a megtérülést, amit az ajánlatban ígérnek nekünk a bankok, meg is fogjuk kapni. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy bárki kiszámíthassa:
ha az átlagos 12–13 százalékos kamatokról beszélünk, valóban komoly a hozam, hiszen 4–5 százalékos inflációs környezetben ketyeg a 3–6–9 hónapos vagy éppen egyéves lekötésünk.

A választást ezek után leginkább két szempont befolyásolja: egyrészt az dönthet, milyen futamidőre szeretnénk lekötni a pénzünket, másrészt, hogy milyen kimenetelű válságot várunk. A többség úgy számol, hogy a mostaninál alacsonyabbak lesznek a kamatok. A szakember tanácsa: „Ebben az esetben olyan befektetést érdemes választani, amelyik pontosan lefedi a tervezett lekötési időnket. Vagyis ha hat hónapig van szabad pénzünk, mert utána autót/lakást szeretnénk venni, akkor a legmagasabb hat hónapos kamatot ígérő bankbetét remek megoldás. Aki azonban tud akár három évben is gondolkodni, annak érdemes állampapírt venni. Három éven át évi 12 százalékos kamatot kapni ugyanis remek befektetés. Mert bár a bankban az első 9 hónapra elérhetnénk akár a 13 százalékot is, de félő, hogy utána a maradék két év három hónapra már sokkal gyengébb kamattal köthetnénk csak le a pénzünket."

A másik szempont a válság kimenetele, amiről a Figyelő szakembere azt mondja: ha lassú lefutású válságban gondolkodunk, vagyis azt feltételezzük, hogy hat hónap múlva is még „áll a bál", így továbbra is magasak lesznek a betéti kamatok és az állampapír-piaci hozamok, akkor érdemes azt a lehetőséget választani, ami most hat hónapra a legnagyobb kamatot ígéri. Ez biztosan valamilyen akciós betét. Felnyaláboljuk a magas, 13,5 százalékos hozamot, majd fél év múlva újra lekötjük a pénzünket. Igen ám, de gondolhatjuk azt is, hogy a kedélyek hamar megnyugodnak, a válság csillapodni fog, fél év múlva már csak 8 százalékos betéti kamatok és állampapír-piaci hozamok lesznek elérhetők. Nos, ha mi ezt a forgatókönyvet valószínűsítjük, akkor érdemes hosszabb lekötést választani, mert amikor a többiek már csak 8 százalékkal köthetik le a pénzüket, nekünk még akkor is 11–12 százalékos kamat fog dolgozni.

A végén azért be kell látni: arra a kérdésre, hogy mi várható, az egyetlen becsületes válasz az, hogy fogalmunk sincsen, mert nem láttunk még ilyet. Az biztos azonban, hogy ebben a pillanatban tényleg nem éri meg párnába varrni a pénzünket. 

Olvasóink írták

  • 1. tricse 2008. november 21. 09:38
    „Na nekem aztán hízeleghetnek ha egyszer nincs mit betenni vaze! :(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hun temető a Széchenyi tér alatt

Győr - A mai Széchenyi tér elődjét hétszáz éve alakították ki. Előtte a hunok temetőként használták… Tovább olvasom