Kisalföld logö

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 3°C

Lyukas barna kukák: edénycserékre is sor kerülhet a jövőben

Bíróság is megerősítette a közegészségügyi hatóság azon kifogását, miszerint a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás barna fedelű kukái nem zárnak teljesen.

Mint arról a kisalfold.hu beszámolt múlt héten, a GYŐR-SZOL Zrt. hamarosan világosbarna színű műanyagzsákot ad ügyfeleinek a barna fedelű kukákhoz, mivel azok mindkét oldala nem zár teljesen, s így nem felelnek meg a jelenleg érvényes közegészségügyi rendelet követelményeinek.

Portálunk természetesen több kérdést is feltett a "rossz" barna kukákkal kapcsolatban a szolgáltatónak, de ne siessünk ennyire előre, röviden tekintsük át az előzményeket.

2009-ben az akkori Környezetvédelmi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága is jóváhagyta a barna kukákat

Úgy tudjuk, hogy a biológiailag lebomló hulladékok - magyarán komposztálható - gyűjtésére szolgáló barna fedeles edényeket a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2009-ben, az akkori Környezetvédelmi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóságának jóvá hagyásával, továbbá az Európai Unió pénzügyi támogatásával a vonatkozó szabványoknak megfelelő minőségben közbeszerzési eljáráson szerezte be.

A GYŐR-SZOL Zrt. jogelődje, a Komszol Kft. - tavaly júniusban a győri közgyűlés az összes helyi közszolgáltatót holdingba olvasztotta - mint a győri nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetője, a szemétgyűjtő edényeket eljuttatta a lakossághoz 2010 tavaszában. Mindez azzal a feltétellel történt, hogy az edények ma is a társulás tulajdonában, de a lakosság használatában vannak.


A nagybajcsi Szabó Gyuláné örül, hogy a barna fedelű kukák mellé hamarosan műanyagzsákokat ad a szolgáltató. "Mind a barna, mind a szürke fedelű kukában eddig is zacskóban dobtam bele a hulladékot, hisz nem szerettem volna, hogy a szemét bűzt árasszon" - hallottuk a nagybajcsi asszonytól. Fotó: H. Baranyai Edina.


Bíróság erősítette meg a közegészségügyi hatóság kifogását


Bár az új hulladékgyűjtési rendszer az elmúlt valamivel több mint egy év során rengeteg hullámverést ért meg - minden túlzás nélkül írhatjuk: felsorolni is nehéz volna ezeket a vitás ügyeket -, már 2010 tavaszán is egyre több lakossági panasz érkezett mind a szolgáltatóhoz, mind a közegészségügyi hatósághoz a téren is, hogy a kukák oldala lyukacsos, azaz nem zárnak teljes mértékben.

Az egyre szaporodó lakossági észrevételek miatt a közegészségügyi hatóság már tavaly kifogást emelt a kukák oldalának perforált volta ellen.

Az ÁNTSZ azt várta el a jogutód üzemeltetőtől, vagyis a GYŐR-SZOL Zrt-től, hogy az ingatlanon belül való hulladékgyűjtés teljes mértékű zártságát biztosítsa.

Információnk szerint miután a közegészségügyi hatóság kifogását a bíróság is megerősítette, a GYŐR-SZOL Zrt. nem kívánta a jogszabály értelmezését tovább vitatni, s a hatósági elvárásnak megfelelően intézkedett.

Így merült fel ideiglenes és költségkímélő megoldás első lépéseként, hogy a GYŐR-SZOL Zrt. - egyeztetve erről az ÁNTSZ-szel - műanyagzsákok kiosztása mellett döntött.

GYŐR-SZOL Zrt.: "európai országokban is hasonló a komposztálható hulladék gyakorlati elhelyezése"

Arra a kérdésünkre, hogy rejthet-e bármilyen egészségügyi veszélyforrást, miszerint a kukák mindkét oldala lyukacsos, a GYŐR-SZOL Zrt. kommunikációs osztálya úgy válaszolt: "mivel más európai országokban is hasonló a komposztálható hulladék gyakorlati elhelyezése, az általunk alkalmazott edény megfelel a hulladék begyűjtési technológiához.

A Népegészségügyi Intézet a hulladék ingatlanon belüli tárolása miatt kifogásolta a lyukakat, mert véleménye szerint a perforáción keresztül nem zárja ki teljes körűen a rágcsálók és a rovarok hozzáférhetőségét.

A zártság értelmezése miatt kell a barna zsákokat alkalmazni.

A lakosok által az eldobható pelenkákhoz, az ételmaradékokhoz eddig is használt vékonyfalú műanyagzacskót szükséges használni. A pelenkák le nem bomló részét és a műanyagzacskót a komposztálható hulladék kezelése során a Sashegyen alkalmazott technológia szétválasztja".

A szolgáltató hozzátette: "a nem szennyezett műanyag csomagolási hulladékokat továbbra is a szelektív gyűjtőszigetek edényeiben helyezzék el".

Hasonló kukákat Nyugat-Európa számos országában használnak. Kép: Krizsán Csaba.
Hasonló kukákat Nyugat-Európa számos országában használnak. Kép: Krizsán Csaba.


Kicserélik a kukákat a jövőben?

Arra a felvetésre, hogy a későbbiekben sor kerülhet-e esetleg kukacserékre is, a GYŐR-SZOL Zrt. úgy tájékoztatott: "a rendszer valamennyi biohulladék gyűjtésére szolgáló edényét nem áll módunkban egyszerre lecserélni.

Ideiglenes megoldásként a `bélészsák´ megfelel a hatósági követelményeknek. Természetesen lehetőségeinkhez mérten, a beruházási pótlási költségeink nagyságrendjének megfelelően ütemezzük a cserét.

A természetes elhasználódás során szükségessé váló pótlások esetében már nem perforált oldalúak lesznek az új edények".



Mikor és hol igényelhetik az ügyfelek a barna kukába illeszthető bélészsákot?

Megjegyzés: a beérkezett igénylések összesítését követően a biohulladék gyűjtést igénybe vevő ügyfelek részére a GYŐR-SZOL Zrt. fogja eljuttatni a "bélészsákokat".

Személyesen igényelhetik a zsákokat az ügyfelek az alábbi pontokon:
Orgona úti ügyfélszolgálati iroda: 9024 Győr, Orgona u. 10.

Nyitva tartás: hétfő-kedd-szerda: 8.00 - 16.00 óráig, csütörtök: 8.00 - 17.30 óráig, péntek: 8.00 - 14.00 óráig.

Jókai úti ügyfélszolgálati iroda: 9021 Győr, Jókai u. 7-9.

Nyitva tartás: hétfő-kedd-szerda: 8.00 - 16.00 óráig, csütörtök: 8.00 - 20.00 óráig, péntek: 8.00 - 16.00 óráig.

Kodály Zoltán úti ügyfélszolgálati iroda: 9023 Győr, Kodály Z. u. 32/A.

Nyitva tartás: hétfő-kedd-szerda: 8.00 - 16.00 óráig, csütörtök: 8.00 - 17.00 óráig, péntek: 8.00 - 14.00 óráig.

ETO PARK ügyfélszolgálati iroda: 9027 Győr, Nagysándor József u. 31.

Nyitva tartás: hétfő - péntek: 9.00 - 17.00  óráig

Bővebb információk

Elektronikusan: info@gyorszol.hu

Levélben: 9024, Győr, Orgona út 10.
Telefonon: 96/888-527,  96/888-528. (Hívható hétfőtől péntekig: 7.00 és 16.00 óra között.)

Adott esetben, ha az ügyfél külön kéri, az ügyfélszolgálatokon is átveheti a zsákokat.

A zsákok folyamatos pótlását a hulladékgyűjtő járatok személyzete fogja biztosítani az edények ürítése során tapasztaltak szerint.
 




Olvasóink írták

  • 17. dsj 2011. július 28. 09:21
    „Nekem némi - kb. 1 éves - huzavona után, még használatbavétel előtt sikerült visszavetetnem, mert, hogy házilag komposztálok, mint majd minden falun élő, akinek elég helye és szerves hulladéka van hozzá. Ez ügyben többször javasoltam a szolgáltatónak még a rendszer beindítása előtt, hogy inkább szakmai irányítást kellene adniuk a házi komposztáláshoz a falusias környezetben lakók számára, mintsem biokukát.Sajnos, más érdekek más irányba vezették őket és a hulladékgazdálkodási lobbit. Ne legyenek büszkék magukra ez ügyben. Egyébként a rendszer egyéb elemei szerintem rendben vannak.”
  • 16. Anonim01 2011. július 27. 12:58
    „Tisztelt Szolgáltató!
    Nagyon egyszerű a megoldás.
    Bírósági ítélet született aminek végrehajtása kötelező, mert jön a következő per ahol milliós bírságokat szab ki az újabb ítéltével a Bíróság!
    Kukás autó jön kiüríti a kukát és tesz bele egy zsákot, megoldás nem az ,hogy az ügyfél menjen be az ügyfélszolgálatra, sorba állni stb. Így pontosan annyi zsák fogy amennyi kukát ürítésre kerül.
    Persze ez ügyfélbarát intézkedés lenne.
    Persze jó lenne ha röviden csokorba gyűjtené a panaszokat, javaslatokat az eredeti cikk írója, és felkeresné az Igazgató urat!
    Vajon mi a válasza mert az interneten információjukra írt levelekre 30 nap után sem válaszolnak.
    Ennyit a közalkalmazotti törvény tájékoztatási kötelezettségéről.
    Persze csak óvatosan, ne, hogy Ő is önkezével vessen véget életének.”
  • 15. Dwatson 2011. július 26. 21:44
    „3. eger
    A pelenkákkal kapcsolatban egyetértek,szerintem még a salakot sem abba kellene gyűjteni,ugyanis tele van mérgező anyagokkal,még radioaktív gáz is felszabadul belőle,ezért nem gazosodnak ki a salakkal borított sportpályák és telephelyek,és ezért nem szabad lakóházak építésénél sem felhasználni.”
  • 14. zakarias3 2011. július 26. 20:50
    „Gab2000.Olvasd el mégegyszer az írásomat,és értelmezd!Nem a 7millión volt a hangsúly!”
  • 13. Gab2000 2011. július 26. 20:06
    „zakarias3

    Ja nagy eredmény közel 1mrd kintlévőségből 7 milliót beszedni”
  • 12. Gab2000 2011. július 26. 19:55
    „Tisztelt Győrszol, amit el...tunk azt most az ügyfél javítsa ki menjen be a zsákért ha nem akar büdöset röhej

    Szépen viselje a szolgáltató a kárt a számlával ki lehet küldeni egy kis csomagban a zsákokat mindenkinek annak függvényében hogy hány ürítése volt mondjuk 2 hónap alatt.
    Idiótizmus ez én egyenesen oda vinném a szemetet és ott rakják át zsákba megérdemelnék, valakinek nagyon jó kis zsíros üzlet volt ezeket a kukákat megvenni”
  • 11. zakarias3 2011. július 26. 18:31
    „Van egy másik cikk is a Kisalföldben amit ne tettek fel a netre,ami arról szól,hogy 7millió hátralékot fizettek be a hátralékos ügyfelek.Ez egy jó hír főleg,ha ebből jut a kormányunk által elvett adójóváírás pótlására,amit Viktorunk meg is igért.A dolgozóknak minden hónapban igérik,hogy ettől a hónaptól lesz fizetésemelés,de annak ellenére,hogy a szemétszállítási díjat 3 szorosára emelték,bérfejlesztésre nem kerűlt sor.Ezt a kommentet egy ismerősöm nevében írtam,mert aki bírálni meri a vezetést az repűl.”
  • 10. vonLichthofen 2011. július 26. 14:21
    „Szerkesztők,
    tényleg ennyire fontos és érdekfeszitő ez a hir, hogy hetek óta a cimlapon hozzátok?”
  • 9. soppet 2011. július 26. 13:47
    „..."2009-ben az akkori Környezetvédelmi Minisztérium Fejlesztési Igazgatósága is jóváhagyta a barna kukákat."...
    Ez így nem igaz! A KOMSZOL akkori vezetője és a Győr-Szolnál most is dolgozó munkatárs - Ő intézte a technikai lebonyolítását a beszerzésre kerülő edényeknek - nagyon jól tudja, hogy személyi körülmények vezettek oda, hogy ezek a legyártott, de külföldre nem eladható lyukacsos oldalú 120 lit. szemetes edényeket megvették. Pedig volt olyan magyar gyártó is aki - szállítója is volt a KOMSZOLnak - ajánlkozott, de nem vették figyelembe.
    Megy itt a vetítés! Megpróbálják magyarázni a hibás - selejtárus beszerzést. Valaki akkor nagyon jól járt!
    Egyébiránt a közbeszerzési dokumentumokból nem is derül ki a lyukacsos edények ténye. Ma Magyarországon több gyártója van a szemetes edényeknek, de lyukacsos oldalút már rég nem gyártanak. Ezek a tények, akkor még -2009-2010-ben még én is ott voltam közelében a projektnak, tudom miről beszélek!
    ...""mivel más európai országokban is hasonló a komposztálható hulladék gyakorlati elhelyezése, az általunk alkalmazott edény megfelel a hulladék begyűjtési technológiához."... ez a szövegrész pedig nem igaz, valótlan állítás! De jól áll a jelenlegi vezetésnek!”
  • 8. eger 2011. július 26. 11:57
    „6-ra:
    A szomszédaim írásos hozzájárulását beszkennelve elküldtem, fényképeket is küldtem, ennek ellenére volt az ügyintézés fél év. Kijöttek ellenőrizni, ismét megmutattam a hozzájáruló nyilatkozatot, ők is lefényképezték a tárolót stb.”
  • 7. misskittina30 2011. július 26. 10:51
    „"mivel más európai országokban is hasonló a komposztálható hulladék gyakorlati elhelyezése, az általunk alkalmazott edény megfelel a hulladék begyűjtési technológiához."
    Hasonló, csak lehet nyugaton nem lyukacsos a kuka oldala.”
  • 6. Madarász 2011. július 26. 10:21
    „3. Ez nem olyan egyszerű. Ehhez a szomszédaid engedélye kell, aztán kijönnek a hatósági emberkék, (gondolom nem ingyen), ellenőrzik, hogy a komposztáló megfelel-e a szabványoknak és csak akkor viszik el a barna kukát,”
  • 5. pappe 2011. július 26. 09:22
    „4-hez: "milyen hátrány éri őket anyagilag?" Ne viccelj! ´Természetesen´ semmilyen! Sőt év végén még magas prémiumot is fognak kapni!”
  • 4. _Zoli_ 2011. július 26. 08:08
    „Csak pár kérdés felmerül bennem!
    Most olvastam a másik cikkben, hogy mennyit keresnek közcégek vezetői.
    Amikor kicserélték a kukákat az emberek nagy részének az volt a kifogása, hogy lyukas és a bio trutyi leve kifolyik! Ők ezt tudták, csak azt gondolták így gyakrabban ürítik majd a kukákat az emberek, hogy ne büdösödjön náluk. Annak idején viszont senkit nem érdekelt hogy ez mennyire higiénikus.
    A kérdések: Most azért hogy a lyukas kukákba zsák kerül, gondolom minden ürítés után tiszta, ennek a plusz költségei minket vagy a lyukas kukát kitaláló és engedélyezők zsebét fogja terhelni? Mert ha felelős vezetőként kapnak magas fizetést, prémiumot stb... akkor ilyen esetben milyen hátrány éri őket anyagilag?”
  • 3. eger 2011. július 26. 07:42
    „Akinek lehetősége van rá, komposztáljon otthon, és nem lesznek ilyen gondjai. A kert egy sövénnyel körülvett sarkában szinte mindenütt elfér és nem sok gondot okoz. Nagyobb propagandát kellene kifejteni ebbe az irányba. Az sem jó, hogy a barna kuka visszaadásához nekem fél évre és több levélváltásra volt szükségem. Egyszerűbb ügyintézéssel és egy kis reklámmal eredményt lehetne elérni.
    Szerintem borzasztó melléfogás a pelenkákat a komposztálható hulladékkal gyűjtetni, hiszen közel 100%-ban műanyagot tartalmaz, annak az egyéb szemét között lenne a helye. Javasolnám a gyűjtési mód átgondolását és kevesebbet kellene utólag válogatni.”
  • 2. Madarász 2011. július 26. 07:41
    „1. A tájékoztatón egyébként úgy szerepel, hogy nyugodtan lehet nejlon zacskóba tenni, mert a feldolgozási rendszer szétválasztja.

    A szürke kukákat sem ártana zártra cserélni, ugyanis a tájékoztató szerint a romlott ételmaradék, hússal szennyezett csomagolás is a szürke kukába való.”
  • 1. Tibi1 2011. július 26. 06:59
    „"Mind a barna, mind a szürke fedelű kukában eddig is zacskóban dobtam bele a hulladékot, hisz nem szerettem volna, hogy a szemét bűzt árasszon" - hallottuk a nagybajcsi asszonytól. "
    Háát... a "nagybajcsi Szabó Gyuláné" reméljük nem nejlonzacskóba rakta a komposztálható hulladékot, mert akkor sok értelme nem volt...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint ötszázan a szombati piacon - galéria

Több, mint ötszázan keresték fel a szombati új piacot, a Budai út 1 szám alatt, ahol jelenleg 60… Tovább olvasom