Kisalföld logö

2017. 11. 22. szerda - Cecília 4°C | 11°C Még több cikk.

Luxuslakások helyett állami lakásépítési programjavaslat

Győr - „Húsz éve mi szállítottunk a világnak ennivalót, ma mi vesszük a világtól, hazánk 1 millió gazdag és 9 millió szegény, illetve folyamatosan szegényedő országa lett" – hangzott el a Munkáspárt szerda délutáni sajtótájékoztatóján.


Thürmer Gyula pártelnök szerint a középosztály „eltűnésével" milliók élnek egyre kilátástalanabb élethelyzetben, ennek pedig betetőzése a mostani válság. Az országos elnök szerint rossz döntések sorozatát hozza meg évek óta a kormány, kiárusították az országot és nincs rend. Az adók csökkentésére lenne szükség, nem pedig azok megsarcolására, akik eltartják az országot.

A Kisalföld kérdésére, miszerint a Munkáspártnak van-e válságkezelő stratégiája, Thürmer így válaszolt:

- A Munkáspárt csökkentené az élő munka terheit, s luxuslakások helyett állami lakásépítési programot szorgalmazna. Állami tulajdonú Magyar Nemzeti Bankra van szükség, a valutakölcsönök kilátástalan helyzetbe taszították az országot. Egy pénzügyi szakembertől ugyanis elvárható, hogy értsen a százalékokhoz és a tranzakciókhoz, ám a lakosságra nem hárítható ez a teher. Mégis sokan bedőltek, s egyedül a bankok járnak jól – fogalmazott Thürmer Gyula, aki elárulta: a közelmúltban az átlagosnál is több időt töltött megyénkben. Kíváncsi volt az itt élők véleményére. Úgy vélte, nagy a bizalom a Munkáspárt iránt, amelynek tagjai nem köpönyegforgatók. A nap krónikájához tartozik, hogy több mint egy évtized után Sipőcz Sándor megyei elnököt Belovitz Károly, Dunasziget alpolgármestere váltotta e tisztségben, - neki mind az országos, mind pedig a leköszönő megyei elnök sok sikert kívánt.

Olvasóink írták

  • 8. miracle 2009. március 19. 15:11
    „knifemaster
    "Papíron az államé a bank.És gyakorlatilag?"
    1 db részvény van, egy 10 milliárdos, az az állam tulajdona. A többi a te összeesküvéselméleted. Mesélj, mit tudsz!”
  • 7. pampus 2009. március 19. 06:16
    „Az, hogy már Türmer is felismeri a "karvaly tőke" azaz aszervezett bűnőzés ténykedését ebben a rendszerben ezért zúdítanak most össztüzet rá e lapban e rendszer szekértolói. Természetesen mellébeszélés kíséretével.”
  • 6. knifemaster 2009. március 18. 23:05
    „3.
    miracle

    "I. Fejezet
    A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS
    ALAPVETŐ FELADATA
    1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a
    Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
    (2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik
    teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank
    kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen
    más szervtől. "

    Ez a jegybanki törvényből van másolva.
    Papíron az államé a bank.És gyakorlatilag?”
  • 5. miracle 2009. március 18. 21:56
    „comet
    Ez így van, csak a hivatásos komcsizók nem bírják ezt felfogni. A fidesz- és szélsőjobbos zombiknak az MSZP az komcsi, pedig valóban a nagytőke pártja - némi szociális beütésekkel - de hát ugye kapitalizmusban vagyunk.
    Persze sokat nem várhatunk az olyan zombiktól, akik azt se tudnák definiálni, hogy mi az a kommunizmus, illetve úgy definiálják, hogy az, aki a rövidítésében legjobban hasonlít az elődpártéra.”
  • 4. comet 2009. március 18. 21:38
    „az idő eljárt az MSZMP felett, de becsülendő Thürmer Gyulában hogy a széljárás változásával nem forgatta meg köpönyegét. Fleto-ék a jelentős régi MSZMP vagyon miatt gyorsan kikiáltották magukat a hivatalos örökösnek, de magát az eszmét megtagadták. A valódi szellemi örökösök Thürmerék, bár Kádár kabátja azért túl nagy Thürmernek, de gondolom ezzel ő is tisztában van.
    Fletóék átvágták Thürmeréket mert Gyurcsány pártja valójában a nagytőke pártja (a leggazdagabb hazai és külföldi csoprtok érdekeit szolgálják, az átlagemberek csaka szavazat megszerzéséig érdekesek.) azaz inkább jobboldali mint a Fidesz, ami a programokból rendesen le is jön. A mai MSZMP fura mód ezért egyoldalra került a Fidesszel és Jobbikkal, meg az ország túlnyomó részével, azaz fő céljuk a Gyurcsány féle galeri megbuktatása.
    Lehet az MSZMP-re kígyót békát kiabálni, de azt nem lehet elvitatni tőlük, hogy ők valóban a közemberek érdekeit tartják szem előtt és a harácsolás idegen tőlük.”
  • 3. miracle 2009. március 18. 20:49
    „"Állami tulajdonú Magyar Nemzeti Bankra van szükség"
    Thürmer melyik Nemzeti bankról beszél, az argentínról?
    Csak mert a magyar legjobb tudomásom szerint magyar állami tulajdonban van:
    http://mnb.hu/Resource.aspx?ResourceID=mnbfile&resourcename=alapito_okirat
    A cikkből azt is megtudhattuk egyébként közvetett módon, hogy megint GYF miatt van válság az egész világon. Nemhiába mondják, hogy a szélsőbal meg a szélsőjobb valahol összeér. Egyformán tudnak hülyeségeket beszélni.”
  • 2. Cancer 2009. március 18. 20:47
    „tonkrevagtak ezek mar az orszagot egyszer, s most ujra jonnek az idiota terveikkel.Huzzon mar a fenebe az, aki 40 evig meritett a husosfazekbol, mikozben az orszag tonkrement”
  • 1. osztógép 2009. március 18. 19:52
    „kedves elvtársak! nektek is köszönhető hogy 1945 óta csak szopunk...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Drogfogás: Buszon hozták az anyagot Hollandiából

Győr - Négymillió forintra tehető annak a mintegy egy kilogramm amfetamin-pornak az értéke, amelyet… Tovább olvasom